Twilight világ

Twilight szerepjátékos oldal
 
HomeCalendarFAQSearchMemberlistUsergroupsRegisterLog in

Share | 
 

 Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)

View previous topic View next topic Go down 
AuthorMessage
Chelsea P. White
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 167
Join date : 2009-10-25

PostSubject: Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)   Sun Dec 13, 2009 12:16 pm


* Újabb fárasztó nap. És mi sem dobhatná fel, mint a hóesés. Na igen, bár még egy bejegyzésemben sem említettem, hogy nem vagyok oda a tenyeremben elolvadó hideg micsodától, attól ez még igaz, és ijesztő tény. Reggel jöttem rá milyen hónapban is járunk, és hogy milyen időt is jósoltak erre a napra. Hideg zuhanyként ért a felismerés, mikor álmos szemekkel nyitottam ki az ablakomat, mit sem sejtve a rám váró veszélyről. A következő pillanatban már belepte a nyakamat a hó, és még gesztenyebarna hajamon is pici pihék virítottak. Ijedten prüszköltem ki a számból a maradékokat, de ha már ilyen "csodálatos" lehetőséget kaptam a felfrissülésre, már nem volt érdemes visszabújni az ágyamba. Felkaptam magamra egy égszínkék felsőt, fehér strasszkövekkel, és egy fekete farmert, aztán felvettem a bőrdzsekim. Anyám ismét nincs itthon, úgy látszik megint csak a pasijánál maradt, akit mostmár tényleg kedvem lenne megrúgni középtájt. Egyedül reggeliztem meg, egyedül álltam neki a leckémnek, és a meleg lakásban ücsörögtem estig, a naplómat bújva, bele-bele firkálgatva, vagy éppen lelkesen visszaolvasva az évekkel ezelőtti írásaimat. Részben boldoggá tett, másrészt megijesztett az írásaim fokozatosan komolyabbá, kedvtelenebbé válása. Az egész onnan kezdődött hogy farkas lettem, odáig, hogy az apámat elszakították tőlem. Mélyet sóhajtottam, ahogy nekidőltem a hideg, vörös csempével rakott falnak a konyhában.
Mindahányszor észbe kapok, hogy nem így kéne cselekednem, hogy valami pozitív gondolkodásmódot kéne elsajátítanom, akkor belém nyilall az a fojtogató érzés, talán a depresszió. Tudatja velem, hogy képtelen vagyok boldog lenni. Nem is tudok mit tenni, inkább elmenekülök előle. Becsuktam a naplómat, felkászálódtam a földről és elindultam a part felé. A házunk közel volt La Push legnépszerűbb tengerparti részéhez, sajnos. Nem szerettem a tömeget ami körül vett olyankor, sem az esti partizásokat amiket ott szoktak szervezni. Volt nekem egy külön kis helyem, ahol általában egyedül lehettem. Igyekeztem nem túrista látványosságnak tűnni, így kikerültem a tábortüzes mesélés résztvevőit, és elbújtam a fák között. Ott átvedlettem magam, és már egy cseppet vidámabban szimatoltam az oltalmazó rengeteg sötétjében. Jobbra futásnak eredtem, arra volt az én öblöm. Imádtam a száguldást, jobban mint mikor motorozás közben a hajadba kap a szél. Pedig az is mennyire felszabadító érzés, de ez... A harmadik sűrű fenyőfacsoportnál álltam meg, és emberi alakot öltöttem. Meztelenül surrantam az út végén lehagyott ruháimért, majd kényelmesen felvettem őket. Rendesen összegyűrődtek a számban de nem baj. Anya biztos szeret mosni... A homok most hidegebb volt mint bármikor, a hűvös hőmérséklet rendesen megkeményítette. Mezítláb botorkáltam el a mohával benőtt szikláig, ott pedig lazán elhelyezkedtem. Nagy levegőt vettem, képzeletben felemeltem középső ujjamat a sötét gondolataim felé, és elégedetten elmosolyodtam. Rendben van, ezek után mihez is kezdek?
Vissza jutottam az unatkozom fázishoz, ami megint csak önsajnálatba készült vezetni. Na nem, azt nem. Felkaptam egy kavicsot, rozsdabarna szemeim vizsgálón fürkészték fekete végét, aztán unottan elhajítottam. Felkaptam a fejem a zajra, merthogy a kődarab nem a megszokott módon ért földet. Csak tompán nekiütközött valaminek. Vagy valakinek? Francba, most aztán kihívtam magam ellen a sorsot. Kíváncsian kémleltem a fa mögé, és valaki idegent éreztem a közelemben. Ez nem nagy meglepetés, lévén alig ismerek errefelé valakit. No de, mi van ha nem a megfelelő beszélgetőpartnert dobtam végtagján?**

User kiszól: Bocsi, ez irtó pocsék lett, lesz ez még jobb is *__*

_________________
Back to top Go down
View user profile
Alex J. Ballard
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 10
Join date : 2009-12-13

PostSubject: Re: Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)   Mon Dec 14, 2009 9:45 am



Nem tudom, ki, hogy van vele, de én utálom a La Push környékére jellemző hétvégéket. Félreértés ne essék, nem a környezettel van bajom - azt hiszem, ha így lenne, már régen Port Angeles valamelyik modern lakóparkjában tengetném a mindennapjaimat, nem pedig itt, az Isten háta mögött, úgy nagyjából két lépéssel. Nem, ami engem zavar, az nem más, mint a parton randalírozó, jórészt még illegálisan alkoholizáló tizenévesek tömkelege, akik abban látják a szórakozás lehetőségét, hogy minden hétvégén este lemennek a partra, és hordozható magnóikkal hangzavart csapnak a part mentén. Arról, hogy nem az arra kijelölt tűzrakóhelyen állítanak fel majdnem méteres máglyákat, már ne is beszéljünk. Kész téboly az egész. Rendben van, aláírom, hogy én sem tartoztam soha az igazán jól nevelt fiatalok közé - noha az anyám tagadhatatlanul erre törekedett, sajnálatos módon, semmiféle eredményt nem tudott felmutatni ezen a téren -, de azért volt annyi józan paraszti eszem, hogy ne csináljak ekkora baromságokat... Az ilyesmire nincs jobb szó, de az is elképzelhető, hogy csak az én szótáram túl szegényes. Mindegy, nem számít.

Azt hiszem, nagyjából fél órán keresztül bírtam ezt a teljesen felesleges zenebonát, amikor gondoltam egyet, és egyszerűen félredobtam az eddig az ölemben egyensúlyozott, méretes kalandregényt. Ilyen hangzavarban még a saját gondolataimat sem hallom, hogy várjam el akkor, hogy felfogjam, ami a lapra van írva?! Jó kérdés, nem? Na, szóval, ott tartottam, hogy félretettem az aktuálisan forgatott kötetet, és lemásztam a kanapéról. Jobban teszem, ha nem maradok itthon, mert máskülönben egészen biztos, hogy fel fogok robbanni, gondoltam, miközben vetettem egy pillantást az előszobában várakozó tükörben visszatükröződő képmásomra. Hát, igen... Voltaképpen nem tévedtem olyan nagyot: az arcvonásaimat a telhetetlen düh csúfította el, ami csak egyet jelenhetett: ha nem kezdek magammal valamit az elkövetkezendő tíz percben, itt helyben fogok alakot váltani, azt pedig senki sem köszöni meg nekem. Így aztán gondolkodás nélkül nyúltam a bakancsom után, belebújtam, majd magamra kanyarítottam a bőrkabátomat, ám ahhoz már túlságosan is lustának éreztem magam, hogy be is cipzározzam... Helyette hagytam, hogy az alatta viselt, kockás mintával ellátott ing jó részét is látni lehessen, akárcsak azt, hogy az összes gomb begombolásához sem füllött a fogam, amikor reggel fel kellett öltöznöm. A legfelső két gomb valahogy megúszta a merényletet... Sebaj, ez legyen a legnagyobb problémám. Kilépve szinte mellbe vágott a pár száz méterrel távolabb dübörgő zene, s egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megyek, és szétcsapok a randalírozók között... Ugyanakkor, igen rövid időn belül rájöttem, hogy teljesen felesleges. Úgysem oldanék meg ezzel semmit... Így aztán fogtam magam, és a lépteimet megszaporázva, magam mögött hagytam a lakóházak tömkelegét, hogy eljussak a valódi La Pushoz. Ahhoz a természetvédelmi területhez, aminek valódi szépségét jórészt csak a magamfajták tudták értékelni.
Ahhoz, hogy eljussak a kedvenc sziklaszirtemhez, egy régi, mára teljesen elfeledett öblön kellett keresztülsétálnom. Eleinte nem is történt semmi, de aztán éreztem, hogy valami nekicsapódik a kabátom ujjának, majd egy halk, koppanó hang kíséretében a homokkal borított talajra hullik. Lehajoltam, felvettem a lapos, kacsázáshoz való követ, majd felegyenesedve, szinte ösztönösen a fejem feletti kiszögellésre néztem. Egy tőlem alig néhány évvel fiatalabb lány arcát láttam meg, akinek szemeiben mintha a pillanatnyi meglepettség csillant volna meg. Nem tudom, mi válthatta ki belőle ezt a reakciót... Talán arra számított, hogy egy több száz kilogrammot nyomó izomagyú vasgyúrót sikerült megdobnia, aki egészen biztosan leordítja a fejét? Ötletem sem volt. Nem szóltam semmit, csak figyeltem a lány riadt arcát, miközben az imént elhajított követ még mindig az ujjaim között forgattam.


User kiszól: Semmi gond, az enyém sem lett tökéletes.
Back to top Go down
View user profile
Chelsea P. White
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 167
Join date : 2009-10-25

PostSubject: Re: Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)   Mon Dec 14, 2009 10:41 am


*Oldalra döntöttem a fejem, hogy felmérjem a kárt amit okoztam, de úgy látszik nem volt olyan súlyos a helyzet mint amire számítottam. Megkönnyebbülten sóhajtottam, aztán halvány mosoly tünedezett fel arcomon. Sikerült kitapasztalnom, hogy a kezdetleges nyugalom és lazaság csökkenti a feszültséget. Amit még meg kéne tanulnom az a bizonyos feszültség felmérése.*
Sajnálom. Nem tudtam, hogy akad társaságom. *Motyogtam az orrom alatt. Na igen, ezért kavicsokat hajigáltam szabadidőmben. Szánalmas tevékenység, még tőlem is. Nem volt egy izomagy, legnagyobb szerencsémre, de a kő még a kezei között volt, ez pedig akaratlanul is szorongó gyanakvásra késztetett. " Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel." Add Istenem, hogy ismeri a mondást, és még nem hallotta az ellentettjét viccbe foglalva. Lecsúsztam a jeges szikláról, szándékosan, bár nem a legméltóságteljesebben. Vidámságot színlelve odaszökkeltem az idegen fiúhoz. Tétován végigsimítottam a kavics súrolta kabátján aztán angyalian elvigyorodtam.*
Nem szenvedtél maradandó károsodást. Rekordot döntöttem. *Jegyeztem meg olvadt hótól nedves kezemet nyújtva.*
Chelsea vagyok. Közveszélyes la push-i diák.*Talán az eddigi legjobb bemutatkozásom.Erre varrjon gombot, aki azzal gyanusít, hogy nem vagyok őszinte. Persze lehetett volna egyéb igaz tényeket is felsorolni rólam, attól tartok egy sziklával lapított volna le az illető, ha reggelig tartó, siralmas monológban mesélem el az életem. Nem nem, maradjunk a tömör (tő)mondatoknál. Ez volt az a módszer, ami eddig mindig bevált, bár ezáltal nem is tettem szert szoros barátságokra. Azok távol állnak tőlem, csak attól félek, ha egyszer mégis beléjük botlok, ismerjem fel őket. Számomra már az is baráti gesztus ha köszönnek nekem a gimiben. És tessék, még ez sem gyakori. Én vagyok a láthatatlan lány, a sarokban ülő stréber, és még sorolhatnám. De nekem ez tökéletesen megfelel. Nem is lennék párját ritkító lelki- vagy élettárs. Csendes, visszahúzódó, fanyar humorú vagyok és már ez rossz pont a lánykasztoknál.
Túlságosan is elkalandoztam, pedig most nem vagyok egyedül. Felhúzott szemöldökkel vizsgálgattam a srácot, tekintetem önkéntelenül a lenge öltözékére, és a negyed részben csupasz mellkasára vándorolt. Tipikus vérfarkas. Ráadásul hímnemű, de erre talán a létemmel járó különösen jó megfigyelőképességem nélkül is rájöhettem volna. Nekünk jóval melegebb a testhőmérsékletünk, mint az átlagos embereknek. Hirtelen nekem is kedvem lett volna levetni a kabátom, legalább csak széthúzni a cipzárt, de a jellememhez tartozik az erős büszkeség, és még véletlenül sem szerettem volna azt a látszatot kelteni, hogy leutánzom fajtársamat.*
Ha nem baj én ezt elveszem, csak a biztonság kedvéért. *Vettem ki óvatosan kezéből a csillogó fekete kavicsom, így megfosztva őt az egyetlen ellenem való fegyverétől. Hátat fordítva kezdtem el magam előtt dobálni, ahogy visszatértem eredeti helyemre.*
Te la push-i falkatag vagy? *Kérdeztem kíváncsi hangnemben. Talán a legjobb módszer lenne az ismerkedésre, ha betársulnék a Quileute törzshöz. Bár nem hiszem, hogy túlságosan alkalmazkodó típus lennék, ráadásul ahogy hallottam, a tagok szeretnek egymás fejében turkászni. Ha ilyen előfordulna velem, hát biztos idegbajt kapnék. Talán ez az egyetlen hátránya ami visszatart a belépéstől. Még nem tudok olyan nyílt lenni, hogy hagyjam felfedni a gondjaimat. Pedig ideje lenne leszokni a jegyzetfüzetbe írkálásról. Az olyan szerencsétlen ténykedés.
A hűvös szellő elfújta hajamat hidegtől kicsípett arcomtól, én pedig a fuvallat irányába tekintettem. Messziről látszott az örömtűz füstje, és mintha a táncoló alakok árnyát is látni lehetett volna. A tőlünk 10 méterre elterülő kisebb tisztásfélén lehetett hallani a magányra vágyó párokat, ahogy elsettenkednek haverjaik elől. Megmagyarázhatatlan okokból lefelé konyultak ajkaim, aztán elhúztam a számat. Remélem nem erre készülnek enyelegni. Már csak az lenne a kínos ha ez a fazon is hozott volna magával valakit. Hát akkor sajnálom, de rossz helyre jöttek. Kényelmesen elterpeszkedtem ülőhelyemen. Ez az én helyem.

User kiszól: Valamivel jobb.

_________________
Back to top Go down
View user profile
Alex J. Ballard
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 10
Join date : 2009-12-13

PostSubject: Re: Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)   Mon Dec 14, 2009 11:23 am


Hosszú-hosszú másodpecekig nem történt semmi, aztán láttam, hogy a lány szája kinyílik, és mond valamit. Szavai még a felfokozott hallásom ellenére is csak egészen távoli morajként jutottak el hozzám, de még mielőtt bárki elkönyvel hülye analfabétának, csak mintegy tájékoztató jelleggel közlöm: ha a vártnál kicsit nehezebben is, de sikerült felfognom a szavak együttes értelmét. Legnagyobb megdöbbenésemre, bocsánatot kért tőlem. Őszinte leszek, sok mindenre számítottam, csak éppen erre nem. Hogy miért? Egyszerűen nem vagyok hozzászokva, hogy a környezetemben lévők bocsánatot kérjenek tőlem. Nem mintha nem tették volna már meg páran ezt a nemes gesztust, mindössze arról van szó, hogy eddig csak keveseket hallgattam végig. Úgy voltam vele, vannak olyan helyzetek, amikor felesleges ilyesmire szót és időt pazarolni. Voltaképpen most is ez a gondolat játszódott le a fejemben, de a lány szemmel láthatóan, nem osztotta az én életfelfogásomat. Miért is osztotta volna? Kevesen vannak, akik képesek átvenni az én gondolkodásmódomat. Sőt, legyünk őszinték: eddig csak egyetlen ilyen emberrel találkoztam... Mindegy, nem érdekes.
Éreztem, ahogy a tekintete végigsiklik rajtam, nyilván azt mérlegelte, vajon mennyi esélye van arra, hogy életben maradjon a közelemben. Most komolyan, ennyire félelmetes volnék? Nekem eddig nem tűnt fel, de lehet, hogy ezt a lányt most sikerült megrémítenem. Még akkor is, ha valójában eszembe se jutott ilyen ostobaságot tenni. Arról már igazán nem én tehetek, ha az érzelmeim kimutatása nem az erősségem...
Rövidesen ott hagyta eddigi megfigyelő helyét, és a sziklán - egy nem túl elegáns mozdulattal - lecsúszva ért földet, majd arcán egy apró, egészen egyértelműen tetetett mosollyal jött oda hozzám. Amint közelebb ért hozzám, bennem is tudatosult, hogy voltaképpen egy hozzám hasonló alakváltóval van szerencsém "farkasszemet nézni". Ráadásul szó szerint. Kezével óvatosan megpiszkálta a kabátom ujját, majd már-már megkönnyebbülten konstatálta, hogy a fekete bőrnek semmi baja sem esett. Az efféle kabátok amúgy sem arról híresek, hogy egyik pillanatról a másikra tönkremennének. Ahogy kezet nyújtott nekem, tudtam, hogy illenék viszonoznom a gesztust:
- Alex vagyok - fogtam meg a hótól még mindig hűvös, és kissé nedves kezét néhány pillanatra, majd ugyanolyan hirtelen engedtem el, ahogy megfogtam. Ebből is látszik, hogy nem kenyerem a másokkal való testi érintkezés. Kissé meglepett, hogy Chelsea még mindig csak középiskolába jár... Nem is tudom miért, de valamivel idősebbnek tippeltem volna. Persze, nem sokkal, de azért valamivel...
Pár pillanatig úgy méregetett, mint aki nem igazán tud mit kezdeni a megjelenésemmel - tudom, külsőleg nem vagyok tökéletes, nem kell mondani -, majd ki akarta venni a kezemből azt a kavicsot, amivel az imént megdobott, mint aki attól tart, hogy visszaadom neki a szívességet. Ennyire bosszúállónak tűnök? Most komolyan...
- Csak tessék - ejtettem kezébe a kőzetdarabot, és ráhagytam a dolgot. Talán azt hitte, hogy fogom magam, és hozzávágom azt a kődarabot, vagy valamii ilyesmi. Igazság szerint, lövésem sincs, miért gondolják rólam azt az emberek, hogy mindenkinek csak ártani tudok. Ennyire félelmetes a megjelenésem, vagy mi az ördög? Valaki lenne szíves felvilágosítani e téren?
Nem sokkal később egy olyan kérdés hagyta el a lány száját, amivel sikerült meglepnie... De csak egy egészen minimális módon.
- Nem tartozom a falkához - ráztam meg a fejem. És nem is tervezem, hogy valaha is csatlakozzam, tettem hozzá gondolatban.
Back to top Go down
View user profile
Sponsored content




PostSubject: Re: Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)   

Back to top Go down
 
Nobody loses themshelves in your eyes...(can I be your nobody?)
View previous topic View next topic Back to top 
Page 1 of 1
 Similar topics
-
» Bullying -there should be strict laws-young man loses life !
» "FOUR EYES"
» Simple red eyes combo
» JEEPERS, PEEPERS... WHERE'D YA GET THOSE EYES
» Gerard Butler Eyes His Next Prey

Permissions in this forum:You cannot reply to topics in this forum
Twilight világ :: .la push. :: .first beach. :: Elhagyott öböl-
Jump to: