Twilight világ

Twilight szerepjátékos oldal
 
HomeCalendarFAQSearchMemberlistUsergroupsRegisterLog in

Share | 
 

 Vanessa Aileen White

View previous topic View next topic Go down 
AuthorMessage
Chelsea P. White
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 167
Join date : 2009-10-25

PostSubject: Re: Vanessa Aileen White   Wed Oct 28, 2009 10:31 am

Sweet niece, isn't it?!

Hát nem tudom Nessa, szerintem én sokszor fogok az idegeidre menni, szóval fogom majd még tapasztalni mennyire erős az a cérna... Shocked
Na mindegy, az előtörténetről:
Egy-két helyen betűlehagyás,,de odase! Very Happy
Szép, részletes előtörténet, nem különösebben lepődtem meg a minőségét tekintve^^
Szóval, egyértelműen: Elfogadva
Back to top Go down
View user profile
vanessa aileen white
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 142
Join date : 2009-10-25

PostSubject: Vanessa Aileen White   Wed Oct 28, 2009 10:19 am




vanessa aileen white



    × TELJES NÉV: Vanessa Aileen White
    × BECENÉV: Nessa, Lee
    × KOR: 19
    × NEM:
    × FAJ: vérfarkas

    × SZÜLETÉSI HELY: Marseille, Franciaország
    × SZÜLETÉSI IDŐ: 1986. november 4.
    × CSALÁD:
    - apa: Nathaniel White (elhunyt)
    - anya: Anne Moore
    - testvér(ek): nincs -

    × ELSŐ ÁTALAKULÁS IDEJE: 16 évesen
    × IMPRINT: nincs, egyelőre jól érzi magát egyedül




    × ÉLETTÖRTÉNET: 1986. november 4. Marseille, Franciaország. Hogy miért közlöm ezt a dátumot? Nos, másnak talán nem olyan fontos, sőt egyáltalán nem fontos, nekem annál inkább. Miért, miért, miért? Óh, ezek a kérdések. Jószívű leszek, és megmondom, ha már kitalálni nem tudtátok. Ekkor születtem meg én, méghozzá hajnali négy órakor sírtam fel pontosan. Legalábbis az adatok szerint. Na már most én ezekre az időkre nem igazán emlékszem. Jézusom... tizenkilenc évvel ezelőtt volt, nem emlékezhet az ember mindenre. Ennek következtében anyámtól tudakoltam meg, mivel roppant mód érdekelt. Olyan késztetést éreztem arra, hogy ezeket megosszam veletek. Az első három évemet otthon töltöttem, egy birtokon. Na igen, nem voltunk annyira gazdagok, szóval nem laktunk villában, de a mi házunk számomra maga volt a tökéletesség. Már az, hogy Franciaországban éltünk, felvillanyozott, ugyanis én imádtam. De hát ki ne imádná? Aki beteszi ide a lábát, szerintem rögtön beleszeret a helybe. Egy dolog, hogy Párizs a szerelem vásora. Szó, mi szó tényleg szép, de nekem Marseille nagyon is megfelelt akkoriban. Anya, miután megszült engem, és egy évet otthon töltött az én gondozásommal, rohant is vissza dolgozni. Neki az volt a mindene, én csak a második helyet foglalhattam el. Gyerekként nem értettem, miért teszi. Miért jön haza csak későn a munkából, miért vásárolgat a barátnőivel ahelyett, hogy velem lenne. Ellentétben anyával, apa szeretett engem, és ezt ki is mutatta. Bár ő is dolgozott, minél több időt próbált meg rám szakítani, ami boldoggá tett. Minden délután elvitt a játszótérre, sétálni, sokat jártunk a közeli horgásztóhoz. Apa elfeledtette velem, hogyan viselkedik anya. Itt nem anya főzte az ebédet, vagy a vacsorát. Ó, ugyan, nem, ő a családja helyett inkább a drága éttermeket választotta a barátaival. Ha otthon is volt, alig beszélt velünk. Apa csak legyintett a dologra, és próbált jó képet vágni hozzá.
    Lassan eljött az óvoda ideje, én pedig kézzel-lábbal elleneztem, nem akartam elszakadni apától, de kénytelen voltam. Szörnyű volt az a hely, mint valami kiképzőtábor. Megvolt szabva, mikor együnk, mikor aludjunk, mikor menjünk ki az udvarra. Ráadásul az óvónénik nagyon rosszul viselkedtek velünk. Legalábbis ahogy visszaemlékszem, engem nem nagyon kedveltek. Jó, persze, párszor ellent mondtam az akaratuknak, na de az csak egy dolog. Mindenhez jópofit kellett volna vágniuk, de nem. Egyszerűen minnél hamarabb ki akartam onnan kerülni.
    Mikor nagycsoportos voltam, kezdett megváltozni a helyzet, ugyanis a csoportunkba egy új fiú érkezett, Daniel. Onnantól kezdve legjobb barátok lettünk, és már az ovi se volt olyan elviselhetetlen, mint addig. Mindent együtt csináltunk. Együtt jártunk a játszótérre, délutánonkén a szüleink átvittek egymáshoz, az oviban pedig ketten előszeretettel mentünk az óvónők idegeire. Klasz kis élet volt ez..
    Eljött az általános iskola első éve. Nem féltem, mert mellettem volt Daniel. Tudtam, hogy akkor sem lesz másképp, és tényleg nem lett. A barátságunk csak egyre erősödött, láthatatlan kapocs volt kettőnk között.
    Tény, hogy nem én voltam a legszelídebb, és legbarátságosabb lány a suliban, és a tanárok se szerettek igazán. Daniellel együtt itt is örömmel toltunk ki a tanárokkal, aminek sokszor az lett az eredménye, hogy az igazgatói irodába kerültünk, a szüleinkkel együtt. Ezzel ellentétben mégsem voltam olyan rossz tanuló. Gyorsan járt az eszem, matematikából voltam a legjobb, még versenyekre is elvittek. Azt hiszem ez volt az első pillanat, amikor a szüleim büszkék voltak rám. Pontosabban apát. Anyát még az is hidegen hagyta, amikor leestem a lépcsőn negyedikben, és eltört az egyik kezem. Jó, egy kis együttérzést tanusított, de annál többet nem nagyon.
    Az évek elteltek, mi pedig ballagó nyolcadikosok voltunk. Én is sírtam, mint a többi lány, de velük ellentétben én azért, mert Daniellel külön iskolába kerültünk. A szülei azt akarták, hogy valami erős, fegyelmezett magániskolába kerüljön. Az iskola mégsem állt közénk, ugyanolyan barátságban voltunk, csupán kevesebbet találkoztunk. A középiskolában mindkettőnknek megvolt a maga baráti köre, bár cseppet sem szerettem őket annyira, mint Danielt, de mégis jól éreztem velük magam. A gimiben sem teltek annyira máshogy az évek. Jól tanultam, de emellett szerettem szórakozni. Azt hiszem, tökéletes életem volt, anyámat leszámítva.
    Már a második évemet jártam, amikor apa bejelentette, hogy elválik anyámtól - aki eközben egy másik pasival jött össze - és elköltözik Párizsba. Még csak kérdéses sem volt, hogy kihez kerülök. Életemben először talán akkor voltam egy véleményen anyával. Ő is azt mondta, jobb, ha apához kerülök. Másik szülőmmel szinte teljesen megszakítottam a kapcsolatot, még csak szünetekben sem akartam meglátogatni. Megutáltam őt, az újdonsült férjével együtt.
    Eljött a tizenhatodik születésnapom. Apával ketten ünnepeltük, meg egy kis időre néhány barátom is beugrott. Apától egy könyvet kaptam, ami misztikus lényekről szólt. Vérfarkasokról, vámpírokról. Nem értettem, mit akar ezzel, és amikor rákérdeztem, csak annyi volt a válasza, hogy majd megtudom. Másnap reggel nem találtam őt a szobájában. Pedig úgy volt, hogy elmegyünk horgászni. Pár órával később anya jelent meg az ajtóban, és könnyekkel küszködve közölte, hogy apa meghalt. Holtan találták a közeli erdőben. Kiborultam. Dühöngtem, hisztiztem, minden kezembe akadó tárgyat a földhöz- vagy a falhoz vágtam. Teljesen magamba fordultam. Napokig ki sem mozdultam a szobából, sírtam. Már nem dühöngtem, csak halkan, magamban zokogtam, és ordítottam a fájdalomtól. Daniel tartotta bennem a lelket. Eltelt egy hónap, és a helyzetem csak rosszabbodott. Danielen kívül senkivel sem álltam szóba, csak ha muszáj volt. Hisztis lettem egy kicsit, érzékeny, de emellett kissé bunkó, gúnyos, némileg cinikus. Ekkor kezdődtek a bajok. Hirtelen belázasodtam, sokszor voltak fájdalmaim, és észre se vettem, csak 1-2 héttel utána, hogy mennyit nőttem, és változott a testem.
    Anyám és férje, Joe csak tetőzte a helyzetet, amikor bejelentették, hogy az USA-ba költözünk, egy indián rezervátumba, Joe szülőhelyére, mert az apja nagyon beteg. Még jobban kikeltem magamból, elszöktem. Mivel semmilyen más megoldást nem láttam, az erdőbe menekültem. Az erdő közepén lehettem, amikor már nem bírtam tovább. Lelki, és testi fájdalaim legyőztek, a földre hulltam, mint egy rongybaba. Amikor fölébredtem, forgott velem a világ, nem tudtam mi van velem. És amikor lepillantottam, csak elefántcsont fehérségű szőrzetet láttam, két mancsot. Megijedtem. Nem tudtam, mi lett belőlem. Hangokat hallottam, és nem sokkal később Daniel jelent meg. Hangos morgás tört fel a mellkasomból, és megindultam felé. Rá akartam ugrani, érezni a vérét, de valami megállított. Talán a barátságunk? Valószínűleg. Hátrálni kezdtem. Éreztem, ahogy szemem benedvesedik. Majdnem megöltem őt! Hogy voltak képes rátámadni? Mérhetetlenül haragudtam magamra. Daniel nem félt tőlem, és megkért arra, hogy nyugodjak le. Nem tudtam, honnan tudja, hogy én vagyok az. Aztán elmesélt mindent. Képek ugrottak be. Az könyv, amiben a misztikus lények szerepeltek, a magas hőmérséklet, minden beugrott. Daniel közölte velem, hogy Őt apám avatta be, és ha eljön az idő, mondja el nekem. Tudta, hogy az élete veszélyben, mert akkoriban rengeteg vámpír garázdálkodott arra. A vámpírok és a vérfarkasok ősi ellenségek. Apa vérfarkas volt, és egy vámpír ölte meg?! Daniel nem kételkedett benne, és tudta, hogy apa bízik benne, és csak az igazat mondja neki.
    Eltelt egy nap, Daniel csak mesélt, és mesélt, minden fortélyba beavatott. Legalábbis amit ő tudott. Másnap, mikr felébredtem, már újból emberként.
    Amikor megtudtam, mi történt velem, áldásként, és egyben átokként tekintettem erre a képességemre. De ismét megváltoztam. Megtanultam kezelni az érzelmeim, és egy maszkot húztam fel. Azt tettem, amit az emberek látni szerettek volna. Mosolyogtam, de belül még mindig sírt a szívem. A természetem nem változott, még mindig dolgozott bennem a fájdalom, aminek következtében sokszor felkaptam a vizet, és előtört a nyers, cinikus énem.

    La Push szép hely volt, ám nekem mégis Franciaország volt az igazi otthonom. Nem tudtam meglátni az igazi értékeket a rezervátumban. Hiányzott Marseille, a legjobb barátom, Daniel, és apa. Anyámékkal csak ritkán beszéltem, ha kérdeztek, egyszavas válaszokat adtam. Az iskola kicsi volt, de mit is várhattam? Viszont a diákok kedvesen fogadtak, hamar beilleszkedtem. Megtudtam, hogy a rezervátumban rengeteg farkas él, ez az Ő törzshelyük, és itt mindenki biztonságban van, mert vérszívók nem léphetik át a határt. A helyi falka beavatott minden dologba, amit tudnom kellett, és a hónapok alatt kitanítottak a harcra, fejlesztettük a képességeimet. Szerettem ezt a másik életet, mert némileg ez segített kilábalni a helyzetből, és biztosan tartani a rideg maszkomat. Ám átokként tekintettem egy bizonyos részre. Utáltam, hogy a többiek belelátnak a fejembe. Nem akartam gyengének tűnni a szemükben. De ugyanúgy kezeltek továbbra is. Boldog voltam, hogy csatlakozhattam hozzájuk, igazán megszerettem őket.
    Ezalatt Daniellel minden nap beszéltünk telefonon, és megígérte, hogy amint leérettségizik, eljön meglátogatni. Az életem végre egy biztos fordulatot vett. Beleszerettem La Pushba, imádtam az itteni embereket, mert mindenki lyan kedves volt. Tizenkilenc évesen elköltöztem szülőmtől, és egy otthonos házat vettem a rezervátumban. Az élet egyelőre szép, s jó. De hogy mit várhatok az élettől, az rejtély volt. De nem féltem. Jöjjön, aminek jönnie kell!




    × KINÉZET: Az alkatomat anyámtól örököltem. Magas voltam, és vékony, nőies testtel. Viszont a szemem apához húzott. Anya szőkésbarna hajú volt, és zöldes szemű, szóval külsőre annyira nem is hasonlítottunk. Szóval külsőre magas voltam, csinos, ám inkább a lazább, egyszerű ruhákat szerettem. Utáltam azokat a ruhákat, amiket anya hordott, és egy ideig rám is rámpróbálta kényszeríteni, de végül belátta, hogy ez úgyse megy. Szóval legtöbbször farmert vettem fel, megyszerű pólót, és imádtam a tornacipőt, mert nagyon kényelmes volt. Ahogy nőttem, néha felvettem a nőiesebb ruhákat, de nem igazán kedveltem meg. A magassarkút egyenesen utáltam. Szörnyű! Viszont a színes holmikat imádtam, a színeket pedig előszeretettel kevertam-kavartam.
    Mikor megkezdődött az átvátozás folyamata, még nagyobbra nőttem, olyan 178-180 cm körül lehetettem. Izmosodtam, erősödtem.

    ×JELLEM: jellem, jellem, jellem. Azt hiszem, az előtörténetből már minden lejött. Általában nagyon nyugodt típus vagyok, és inkább béke, mint háború. Na persze ez más tészta a vérszívókkal szemben. Apa halála előtt egy mosolygós lányka voltam, és kedves (?!). Persze az iskolában előszeretettel mentem a tanárok idegeire, ja meg persze oviban is. Ezért nem is igazán szerettek. Egyszerűen nem én voltam a legszelídebb, legaranyosabb lány a suliban, és a fiúkkal inkább voltam jóban, mint a lányokkal. Sokszor látogattam meg az igazgatói irodát a legjobb barátommal együtt, de mindig kiálltunk egymásért.
    Miután apa meghalt, és kiderült, hogy elköltözünk, természetre rendesen megváltoztam. Dühöngtem, hamar felkaptam a vizet, nem álltam szóba szinte senkivel, magamba fordultam. Kissé nyers modorral rendelkeztem.
    Az átváltozásom után ismét fordult a kocka, és lelkileg is megerősödtem. Megtanultam kezelni az érzelmeimet, és próbáltam a látszatot kelteni. La Pushban az emberek mind nagyon kedvesek, ezért én is az voltam, de ha valaki kihúzza nálam a gyufá, nos... akkor pattan a cérna, és meg lehet ismerni a nyers modorú, cinikus Vanessát.

    × MIT SZERET: futni. azt imádom, egyszerűen a száguldozás a mindenem. szeretem még aa... horgászatot, a helybéli falkatagokkal lógni, apával imádtam horgászni. szeretem még a muffint, és mindenféle édességet. csoki, chips, kóla, etc.
    × MIT NEM SZERET: nem szeretem a hazug, kétszínű embereket, anyám férjét, a vámpírokat. jah, és a savanyú dolgokat.
    × GYENGESÉGEI: ha valaki megemlíti apát, rögtön magamba fordulok, és csendessé, szótlanná válok. elérzékenyülök, ha Daniellel beszélek telefonon, mert nagyon hiányzik. Ha valaki felhúz, az nem ússza meg könnyen.
    × ERŐSSÉGEI: nyugodt típus, vészhelyzetekben is tudo higgadt fejjel gondolkodni.
Back to top Go down
View user profile
 
Vanessa Aileen White
View previous topic View next topic Back to top 
Page 1 of 1
 Similar topics
-
» Swedish Green and White Glass Vases
» Poem: White Flag
» Overlayed blue and white vase (my favourite purchase to date)
» L183 white seam pepps...
» Small white vase and strawberry pot

Permissions in this forum:You cannot reply to topics in this forum
Twilight világ :: .karakterek. :: .előtörténetek. :: .vérfarkasok.-
Jump to: