Twilight világ

Twilight szerepjátékos oldal
 
HomeCalendarFAQSearchMemberlistUsergroupsRegisterLog in

Share | 
 

 Kylie Destiny

Go down 
AuthorMessage
Edward Cullen
Vegetáriánus vámpír/Admin
Vegetáriánus vámpír/Admin
avatar

Posts : 270
Join date : 2009-10-25

PostSubject: Re: Kylie Destiny   Wed Oct 28, 2009 5:18 pm

Hű, amindenit;;
ez aztán nagyon jó lett, nekem nagyon tetszik. Ha nagyon kukacoskodni akarok, akkor azért azt elmondom, hogy egy, vagy két helyen találtam elgépelési hibát, de mondom, nekem nagyon bejön az előtörténeted. *-*
Természetesen elfogadva, üdv köztünk, remélem jól fogod magad itt érezni. Wink
Back to top Go down
View user profile
Guest
Guest



PostSubject: Kylie Destiny   Wed Oct 28, 2009 4:44 pm





Kylie Destiny



    × TELJES NÉV: Kylie Destiny
    × BECENÉV: Kylie, Lia
    × KOR: 19
    × NEM: lány
    × FAJ: vérfarkas

    × SZÜLETÉSI HELY: Los Angeles
    × SZÜLETÉSI IDŐ: 1986. október 18.
    × CSALÁD:
    - apa: Thomas Destiny
    - anya: Alice Destiny
    - testvér(ek): nincs

    × ELSŐ ÁTALAKULÁS IDEJE: 17 évesen
    × IMPRINT: még nem




    × ÉLETTÖRTÉNET: Tudod mi a halál? Tudod milyen az, hogy meghalsz, majd feltámadsz? Tudod milyen kétségek közt lebegni? Hallani, hogy rimánkodnak, hogy ne halj meg? Tudni, hogy szeretnek, és nem akarják hogy meghalj?
    Tudod?
    Én tudom.
    1986-ban láttam meg a kórház falait. Mindenki azt mondja, hogy a napvilágot, pedig nem igaz. Először minden baba a kórházat látja, na meg a szülőszobát. Felsír, mert levegő után kap, fázik és didereg. Ezután úgy ahogy van törölközőbe csavarják majd az édesanyja karjaiba adják, és ránéz egy megfáradt arc, ami szenvedett azzal, hogy a világra hozzon. Könnyek csillognak a szemében, de eközben mosolyog és megpuszilja a pici orrodat.
    Számodra akkor még a szavak nem mondanak semmit, hisze alig vagy pár perce a világon, miért is mondanának bármit. Te ásítasz egyet, majd elvesznek szülőanyádtól és utána inkubátorba tesznek, ha koraszülött vagy.
    Nos velem is így volt, bár én nem volt az. Pontosan érkeztem. Pontosan október 18-án.
    Ezután elvisznek és megmérnek, igaz közben már-már alszol, vagy netán növekvő érdeklődéssel szemléled a világot ahová kerültél, mert hát meg kell ismerni a világot, melyben ezután élsz, majd meghalsz.
    No de nézzük tovább.
    Még eltöltesz egy kis időt, mondjuk három napot a kórházban, majd utadra engednek, hogy egészséges felnőtt legyél. Anyád karjaiban tart és suttog neked, hallod a szavakat de nem érted, hiszen még pár napos vagy.
    Ezt követően gyorsan pereg számodra az idő. Mosolyogva nézed a világot. Nevetsz, gügyögsz, minden napot egy új kalandnak fogsz fel. Nem érdekel, hogy is érdekelhetne..., meg nincs is semmi közöd a világ más részén zajló küzdés az életben maradásért, mert az élet nagy kincs, nem szabad eldobni magadtól. Nincs olyan indokod arra, amiért ezt tedd. Becsüld meg, mert az életben nincs újra kezdés. Itt csak egyetlen egy esélyed van.
    Telik múlik az idő... lassan 5 hónapos vagy. Már-már felülsz, néha nagyokat huppansz a popsidra. 7-8 hónapos korban számodra felgyorsul a világ, nő a fogad, nem valami kellemes dolog. Mindenki elnézőn pillant rád, 'kis cuki baba, nő a foga', valaha ezt a fájdalmat ők is átélték, de már nem emlékeznek rá. Édesanyádnak te vagy a legfontosabb, mindig ott van melletted, bármi is történik. Vigyáz rád, óv és tanít, hiába érzed úgy, hogy néha az idegeiden táncol.
    Ha a fognövést leszámítjuk elkezdesz járni tanulni, mellette sokszor elesel megütöd magad... Inkább mászol, mert az nem annyira „veszélyes”. Bár az élet ahová kerültél az... De te ezt még nem tudhatod.
    Abban az időben boldog voltam. Önfeledten szórakoztam, nem is törődtem azzal, hogy mi lesz a későbbiekben. Mindenem megvolt, ahhoz, hogy egy boldog egészséges felnőtt nő legyek.
    Egy éves vagy. Kezdesz beszélni. Mindenki boldog mikor kiejted, hogy: „mama, papa”. Mosolyognak. Hozzák a fényképező gépet, megörökítik a pillanatot.
    Utólag visszanézve, nincs boldogabb mint egy friss család a karjukon ülő gyermekkel. Nevetnek és örülnek egymásnak. Nem is kell más a boldogságukhoz csak a szeretet, és ők szeretik egymást.
    Telik az idő, már 2-3 éves vagy. Érdekel a világ, mindenki csak mosolyogva nézi, és dicsér, hogy milyen érdeklődő vagy. Te mosolyogva válaszolsz és köszönöd meg, és bűbájos mosolyoddal mindenkit az ujjad köré csavarsz. De hát kérem szépen 3 éves vagy. A legjobb kor. Senki sem vár tőled el semmit.
    Nem inkább te várod el a védelmet. Hogy esténként a plüssjátékaid és az esti mesék megvédjenek az ágy alatt lakó mumusoktól. De ki véd meg az élet mumusaitól?
    Óvodába jársz. Az első nap félelmetes. Nincs anyuci, akihez rohanhatnál. Nem itt óvónéni van, akit először elég nehezen fogadsz a bizalmadba, de aztán már el sem lehet választani tőle.
    Repülnek az évek, a könnyű gyermek évek. Lassan 6 éves leszel, jön a rémhír: szeptembertől iskolás leszel.
    Szaladnál vissza a gondtalan gyermekévekbe, ahol nem les rád semmi vész, csak a mumus az ágy alatt. De tőle meg véd a takaró és az elnyűtt plüss maci vagy cica. Az életben nem védenek meg. Itt csak akkor lehetsz sikeres és életre való, ha erős vagy.
    Nem volt valami kellemes az első iskolai napom. Ragaszkodtam anyához. Hozzá mindig is közelebb álltam mint apához, lényegében ez amiatt van, mert a szüleim elváltak. Édesanyám egyedül nevelt és megtett mindent, hogy biztonságos körülmények között nőjek fel.
    A szülő azért van, hogy neveljen és segítsen neked mindenben. Legyen szó tanulásról, vagy bármi másról. Ha egy szülő nem teljesíti, az vagy hanyag és egyben rossz szülő, vagy... nem nincs második lehetőség.
    Tehát iskolába jársz, szokod az új helyet. Barátokra lelsz és még a szerelem is felüti a fejét. Na jó, nem a mindent elsöprő szerelem 8-9 évesen... ha nem az a cuki gyereke szerelem.
    Kicsit később értem be a suliba. Nem tudom miért, már nem emlékszem. Egy kis levélke várt a padomon. Mindenki találgatta, kitől kaphattam. Kinyitottam és életem első szerelmes levelét tartalmazta. Piros arccal rejtettem el a táskám mélyére, hogy otthon majd anyának elmeséljem. A nap végére ki is derült ki a titkos hódolom. Kaptam tőle puszit. Utána el is szaladt. Nagyon boldog voltam és szinte rózsaszínfelhőkön úszkáltam.
    Sajna tovaszáll eme gyermeki érzés, ahogy növünk és fejlődünk. Az érzelmek komolyabbak lesznek és a kiejtett szavak is. Nem lehet őket megmásítani. A szavaknak erejük van, és vigyázni kell hogy használja az ember. Dühünkben sokszor mondunk olyat amit megbánunk. De van amikor már késő van a megbánáshoz.
    Gyermekkén még elnézték neked, ha néha pimaszabb voltál mint a megszokott...
    Telik az idő, okosodsz, nősz és fejlődsz.
    Elékezik a 8. osztály. Komolyan tanulsz, hisze pálya választás mit is szeretnél kezdeni? Mi szeretnél lenni? Teli vagy reményekkel, és bizonyítás vággyal. Azzal, hogy te leszel valaki, és nem csak egy senki, akinek a neve feledésbe merül ha meghalsz, és végleg elveszel a semmiben.
    Június. Vége a sulinak, de te már hova jutottál be. Örülsz, mert sikerült, közben szorongsz, milyen lesz az elkövetkezendőkben az életed. Szeretni fogod a tanáraidat, na és ők? És milyenek lesznek az osztálytársaid? Na és a pasik? Végre rátalálsz a szerelemre, ami kibír mindent?
    Ez utóbbi nem létezik, ki kell ábrándulnod ebből a reményből hamar. Ha igen, akkor az csak látszat. Kihasználnak, majd eldobnak nem törődve, hogy te ezt hogy éled meg.
    Szeptember 1, az új iskolában. Helyes pasik bármerre nézel, pláza picsák rohangálnak mindenütt. Tényleg ilyen életet akarsz? A szüleid ezt az életet kívánták neked?
    Vagy te tudtad, már akkor, hogy milyen életed lesz és ezért sírtál olyan keservesen nem a levegő miatt, és amiatt, hogy fázol?
    Nem lehet tudni. Próbálsz beilleszkedni, de mi van, ha nem fogadnak be, mert más vagy mint ők?
    Szorongva ültem a padban. Nem érzetem jól magam a suliban. Jó, nem volt gond a kinézetemmel, de akkor sem. A legtöbbjük csak a bulikról beszélgetek, és... egyszerűen ez nem nekem való. Miért kell ide járnom? Miért? Mert ide vettek fel, Kezdetben örültem, de most? Most nem.
    17 éves leszel lassan, jön a nagy szerelem.
    Ki kell ábrándítsalak, ez nem nagy szerelem volt nálam hanem nagy csalódás... Egy végzetes csalódás.
    Két héttel a 17. születésnapom után belázasodtam. Ekkor megtudtam annak az okát is, miért nem ismertem meg soha az édesapámat. Apám egyszerű ember volt egyszerű álmokkal. Nem akart túl sokat az élettől, csak egy házat, pár gyerkőcöt és egy feleséget. Ehelyett kapott egy lányt és egy feleséget aki vérfarkas. Itt telt be nála a pohár és hagyta ott anyámat. Nem szidom érte a férfit aki az apám, mert nagyon boldog voltam kettesben anyuval. Olyanok voltunk mint két testvér. Szoros volt köztünk az anya-lánya kapcsolat, és nem lehetett semmivel sem elszakítani.
    Miután lement a lázam átváltoztam. Boldog voltam. Már nem éreztem úgy, mintha egyedül lennék a világban.
    Aztán jött ő. A nagy szerelem... És utána...
    Bulin voltam. Barátnőimnek sikerült oda elráncigálni. Ott ismertem meg őt. A sok szag miatt nem éreztem meg a veszélyt. Nagy hiba volt. Részeg lettem, mert egy buliban kell. Csak az a jó buli ahol az ajtó helyett a művirágon keresztül próbálunk meg kijutni.
    Volt az épületnek egy hátsó része. Oda mentem Vele. Hiba volt. Óriási na hiba.
    Tudod mi a halál? Tudod milyen az, hogy meghalsz, majd feltámadsz? Tudod milyen kétségek közt lebegni? Hallani, hogy rimánkodnak, hogy ne halj meg? Tudni, hogy szeretnek, és nem akarják hogy meghalj?
    Tudod?
    Én tudom.
    Könnyű voltam nem éreztem semminek a súlyát. Súlytalanul lebegtem a semmiben. Csupa üresség volt minden. Néha-néha eljutott hozzám egy-egy hangfoszlány. Sőt mikor egyszer-egyszer magamhoz tértem sírás, volt a társam azalatt a pár másod perc alatt.
    Hogy lehet ez, mikor vérfarkas voltam? Egyszerűen: a nagy Ő nem volt más mint egy vámpír. Megölt. Meggyilkolt. Elvette tőlem a legnagyobb kincsét az embernek amit valaha kapott: az életét. Nem mindenki kap még egy esélyt.
    Általában nincs második lehetőség.
    De nekem volt.
    Én kaptam.
    Nem, nem lettem vámpír, nem... Akkor inkább az elmúlás. Maradtam továbbra is farkas. Dehogy?
    Egyszerűen újraindították a szívemet. Sikerült nekik., és újra éltem, és kaptam második esélyt az élettől.
    Két év telt el a baleset óta. Pokoli két év volt.
    Felállni, holott fájt mindened. A lelked sírt, és nem találtál békére. Léteztél bele a világba, és kerested a helyed.
    Nem nem érdemled meg ezt az életet.
    Csinálj magadnak egyet, amit szeretsz, míg van rá esélyed!
    És hát éppen emiatt is vagyok itt Washington államban. Egy esős kisváros, ahol felejteni lehet a múltat és új életet lehet kezdeni.
    Forks.
    Nálam ezt egyenlő a második eséllyel. Lehet, hogy egy harmadikat már nem kapok, de akkor szerencse fel!




    × KINÉZET: Nos lássuk csak... Magas vagyok, és látszik a mozdulataimon a kecsesség. Hosszú fekete hajam a hátam közepéig ér, vagy egy kicsit tovább. Jég kék szemem általában mindenkit bizalmatlanul méreget, ha a közelembe jön. Vészjelzőm visítozik hiába ártalmatlan, de... mit szépítsem... ez van.

    ×JELLEM: Jellem, viselkedés, és első benyomás. Nos nehéz rajtam kiigazodni. Nem engedek senki közel magamhoz. Nem akarom hogy ártson nekem. Nem, köszönöm. Eleget csalódtam én az életben, nem hiányzik egy újabb pofon az élettől.
    Mindenkivel bizalmatlan vagyok, ez sajna nem éppen előny, de ez van. Nem mindenkit öl meg a szerelme, ugye, hogy ugye? És ebbe nem számít bele, hogy mi is vagyok.
    × MIT SZERET: zenéz hallgatni, sétálni az esőben, és a magányt
    × MIT NEM SZERET: a nyarat, a zajt , a sok embert
    × GYENGESÉGEI: bizalmatlan
    × ERŐSSÉGEI: sportos, és kiváló tanuló
Back to top Go down
 
Kylie Destiny
Back to top 
Page 1 of 1

Permissions in this forum:You cannot reply to topics in this forum
Twilight világ :: .karakterek. :: .előtörténetek. :: .vérfarkasok.-
Jump to: