Twilight világ

Twilight szerepjátékos oldal
 
HomeCalendarFAQSearchMemberlistUsergroupsRegisterLog in

Share | 
 

 Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]

View previous topic View next topic Go down 
AuthorMessage
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Thu Oct 29, 2009 12:40 pm



    A napok telnek, és én nem tudom mihez kezdhetnék,azzal a sok idővel ami a rendelkezésemre áll. Állandóan, csak unatkozom, pedig azzal is megpróbálkoztam, hogy lassabban csinálom a dolgokat. A tanulmányi eredményeim kitűnök, sőt még előrébb vagyok az anyaggal. Legalább San Franciscoi tanulmányaim nyújtottak kis előnyt, az itteni iskolával szembe. A diákok kedvesek, talán már túlon túl is azok. Némelyik az agyamra megy, főleg a pasik, de mért is ezzel untatlak titeket, inkább evezünk érdekesebb téma felé.

    Mi az ami érdekesebb, ami a ti fantáziátokat is felizgatja? Nem tudom, de az enyémet 1 személy biztosan, ami kezd beteges lenni, és amitől én személy szerint falra mászok. Paul az,aki egész egyszerűen becsempézte magát az agyamba, az álmaimba, a gondolataimba. Mellékesen, még a ruhái is nálam maradtak, amit kimostam, mikor a nagyiék elmentek a szomszédba, egy kis kártya partira. Kapva, kaptam az alkalmon, és betettem a mosógépbe, hogy tisztán tudjam egyszer vissza juttatni Paulnak, persze ha lesz rá alkalom. Az egyik részem akar vele találkozni, de a másik inkább húzódzkodik a témától. Nem is tudom mitől félek igazán, hisz nem is ismerem, sőt őse engem, és ez így is fog maradni, ebből nem engedhettek. Az végzetes hiba lenne, és én már rég nem követek el ilyeneket. Tudom ,most ez nagyon lehangolóan hangzik, de ez van, az élet sose volt kegyes velem, én mért legyek az , az élettel.

    A szobámban ültem, és egy papírral néztem farkas szemet, ez nem valami izgalmas cselekedett, de nekem még ez is az. Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy újra kellene kezdeni a rajzolást, az mindig segített, és én cserben hagytam, pedig ő sosem. A másik ok az, hogy hiányzott is, és az álmaimban is elismert akartam lenni, a műveim által. A papír meg se mozdul, csak amikor a szellő megérintette, persze csak képletesen. Egy idő után meguntam, és felálltam, az üres papírt pedig a szemetesbe hajítottam.

    Szombat délután volt, és otthon már mindent elvégeztem, ezért , mint mindig ilyenkor a kocsiba ültem és a partra irányítottam a kocsit. Ahogy vezettem a tájat néztem, amit már jó párszor megcsodálhattam, de mégse tudtam betelni vele. Valami varázslatos ez a hely, és furcsa is , de ez mellékes. Most egy új helyet választottam áldozatomul, hogy meghódítsam. Leparkoltam az autóval, és be is zártam, ha esetleg valaki arra merészkedne, hogy ellopja. A hely telis -tele volt sziklákkal, egyik nagyobb, mint a másik. A nadrágomat felhajtottam, a cipőmet pedig levettem, hogy érezem a hideg homokos talajt a lábam alatt. A szél egy kicsit fújt, és kellemesen játszadozott pár hajtincsemmel, de legalább az eső nem esett.

    Összébb húztam a kabátomat, mert fáztam egy kicsit. Észrevettem, hogy az egyik szikla tetején, ami igazán magas volt, hogy egy srác álldogál, ezt csak azért gondolom, mert nem volt hosszú haja, és a testtartása is arra következtet , hogy pasi az illető. Azt hittem, hogy itt egyedül lehetek, de kétlem, hogy ő észrevett volna, túl magas ahhoz ez a szikla. vissza akartam fordulni, de kíváncsi voltam mit tesz az az alak odafent, ezért csendes megfigyelő lettem, várva, hogy történjen valami.

    Megjegyzés: Kiélhettem Paul imádatomat xD Bocsi, ez egy kicsit béna lett, majd a következő.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Thu Oct 29, 2009 4:22 pm

Reggel van. Ne nézzetek hülyének, mondom, hogy reggel van. Fél szemem nyitva, a függönyömet este elfelejtettem elhúzni, ezért érzékelem a beáradó fényt. Szóval nekem van igazam. Mindig nekem van igazam. És most hihetetlenül mérges vagyok magamra mert nem sötétítettem be az este. Dühösen fújtam egyet, aztán a fejemre húztam a takarót. A percek csak teltek, és teltek, és teltek, legalábbis az óra ketyegéséből ezt következtettem. Ennyit arról, hogy visszaalszom. Kimásztam a puha, meleg ágyból, és megcéloztam a WC-t. Na hát, reggel van, este meg biztosan sokat ittam. Te..természetesen vizet. Ezután - huh, milyen részletes leírást kaptok ti most - a fürdőszobába indultam. Megnyitottam a hidegvizet, és hagytam, hogy felfrissüljek. Mikor már úgy éreztem, totálisan lehűltem, jöhetett a következő teendő. Fogmosás, öltözközés. Előhalásztam az első dolgot, ami a kezembe akadt, semmi kedvem nem volt leállni választgatni. Egy fekete farmer és egy szürke póló mellett döntöttem.
Lefelé menet még megnéztem az órát, ami negyed kilencet mutatott. Hát, ilyen korán is ritkán kelek. Apa ott ült az ablak melletti széken, és a napi újságadagjába mélyedt. Eszem ágában sem volt megzavarni, ezért csak egy jó reggeltet vetettem oda neki. Elővettem a hűtőből a tejet, és a szekrényből a gabonapelyhet. Ó, je, a fincsi reggeli előállt.
Gyorsan bekanalaztam. Reggelizés közben felötlött bennem az a gondolat, hogy sziklát kellene ugrani. Ugyis olyan régen csináltam már, és egyébként is... szükségem volt egy adag adrenalinra. Már éppen készültem elmenni, amikor apám rám szólt, hogy tegyek rendet az udvaron is. Mondhatom, jól betett. De délutánra meg is lett. Hát igen, egy kicsit rendetlen volt az udvar, beletelt némi időbe.

Délutánra kicsit elborult az idő. Legalábbis ezt vettem észre, amikor a sziklák felé sétáltam zsebre dugott kezekkel. Az égen fellegek úsztak, de nem olyan vészesek, hogy vihar legyen belőlük. Például a szél most úgy látszik, elment pihenni, mivel annyira nem fújt. Csak annyira, mint azt az ősz megköveteli.
Az egyik legmagasabb sziklára másztam fel, és peremhez sétáltam. Lenéztem a hullámzó tengerre, arcomra kiült a vigyor, mellkasomban éreztem az adrenalin utáni vágyat. Megfordultam, háttal a semmiségnek, kezeimet kinyújtottam.
Egy mély levegővétel után levetettem magam, ezzel egyidőben pedig egy hangos sikolyt hallottam. Na szép, épp egy élményes ugrásra készültem, de valakinek ezt is meg kellett zavarni. Már közel sem volt olyan jó érzés zuhanni, és fele annyira sem tetszett, ahogy a vízbe érkeztem, mert pont akkor vettem levegőt, amikor már a tenger habjai elnyeltek. Tüdőmbe beáramlott a fagyos víz, alig kaptam levegőt. Még az is rátett, amikor éreztem, ahogy az oldalam a sziklának csapódik.
Csak ússzam meg élve... ki volt az az idióta sikítozós eszement?!
A felszín felé kezdtem el úszni, de az oldalam rohadtul fájt. Fejemet kidugtam a felszínre, és levegőért kapkodtam, de a mellkasom szúrt, és inkább ziláltam, mint lélegzetet vettem. Hagytam, hogy a hullám sodorjon magával. Egyszer csak ki érek. Vagy előtte meghalok? Mindenesetre... bíztató gondolat.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Thu Oct 29, 2009 5:32 pm



    Azon gondolkoztam, hogy tényleg jobb lenne, ha visszafordulnék. Nem szeretném megzavarni az idegent a tevékenykedésében, és végképp nem szeretnék beszélgetésbe bonyolódni vele, bár ahogy már említettem nem hiszem, hogy észrevett. Nem vagyok túl feltűnő egyéniség, így kicsiben még inkább nem. Tényleg onnan fentről, mekkorának lehet látni. Tör pillának is elnevezhetne, csak nekem nem kék a bőröm, és nem is vagyok szőke, maximum belülről, de ezt sose kecsegtetem, és eddig szerencsére még senki se mondta, hogy szőke cicababa vagyok. Nem is érteném meg, mért aggatják rám ezt a jelzőt. Na szép vagyok, már megint más fele járok mint kellene.

    Az ég egy kicsit borús volt, de itt mikor nem az. Az égre emeltem tekintettem, aztán vissza a sziklákra, és arra a sziklára, ahol tartózkodót a fiú. Ordítani akartam, hogy mégis mit szeretne csinálni. Nagyon a szikla szélén állt, így volt, egy sejtésem , hogy mire készül. Már csak az okra kellene rá jönnöm, ez elég furcsa, hogy nem csak én rendelkezek öngyilkosságra hajlamos kísérlettel, és egyben ez rémisztő dolog is. De az a lehetőség is megeshet, hogy egy profiról van szó, de akkor is nézzen már a tengere. Így tombol, mintha csak egy hurikán játszadozna rajta. Felelőtlen, éretlen gyerek. Mért is idegesítem ezen magam, hisz ha úgy veszek én is az ilyen kalandokra vágyok. Tényleg ki kellene próbálni, milyen ha levettem magam. Ha túlélem biztosan nagy energia bombával leszek gazdagabb.

    Végül az történt amire gondoltam. A srác könnyedén,elegánsan levetette magát a mélybe, és én akaratomon kívül felsikítottam. Esküszöm nem akartam megzavarni eme pillanatot, de mégis kijött belőlem. Nem mindennap látom, hogy egy kölyök lepottyan egy szikláról, ami legalább 10m volt, vagy több, vagy kevesebb. Nem tudok jól tippelni. A habok meg éhesen várták áldozatát.
    A zuhanás nem tartott sokáig, az én szemem mégis követte minden egyes pillanatot, és ezeket rögzítettem is. Vártam, hogy bukkanjon elő, -közbe én is közelebb merészkedtem a tengerhez, és már éreztem a hideg víz érintését a lábamon- , de nem jött. Hirtelen elfogott egy különös érzés ekkor már láttam, hogy az illetőt a hullámok össze vissza dobálják, és levegőért kapkod.

    Játszhatunk mentő akciósat, levettem a nadrágom, és a kabátomat, meg a pulcsimat is. Belerohantam a vízbe, bár lehet, hogy a végén én szorulok segítségre. Úszni tökéletes tudok, és ez most segített is, hogy előrébb jussak az idegen alakhoz, hogy lehet ilyen felelőtlen. Mikor odaértem, az arcomon a meglepetés volt jelent. Ki se találnátok,kit készülök megmenteni. Pault, aki engem oktatott ki, és nicsak nicsak kiderül, hogy nem csak én szorulok segítségre. De egyben a rémület is elkapott, az a fajta mikor attól félsz, hogy valakit elveszítesz.
    Hamar észbe kaptam, és megfogtam az oldalánál, segítve neki az úszást. Istenem, hogy lehet valaki ilyen nehéz, azt hiszem mire kiérünk megszenvedünk. Mondani akartam valamit, sőt leordítani, de azt hiszem ennek nem most van az ideje. Nagy nehezen, de kimásztunk, már nem csak ő kapkodta a levegőt, hanem én is. A hullámok néha néha maguk alá temettek, így víz került a tüdőbe, de egyébként semmi bajom nem volt. Mindketten ott feküdtünk a homokba, de legalább most a ruháim nem vizesek. Csak most kaptam észbe, hogy Paul mellettem fekszik, és nincs jó színbe. Mit csináljak?

    Felültem, és láttam, hogy nincs eszméleténél.-Jaj ne Paul, ébredj hallod-mondtam, és megütögettem az arcát, de semmi reakció. Újra élesztés, nincs más amit tehetek. Gondoltam, és szakszerűen, ahogy mutatták az iskolában elvégeztem . Ajkunk újra összeért, még ha nem is egy csók erejéért, de még így is felért mindennél. Csodák csodájára felköhögött, és szemeit is kinyitotta. Hirtelen megöleltem, de csak a hév miatt, és gyors el is húzottam tőle.
    -Te.. te ,mégis mit műveltél odafent? Nem gondolod, hogy nálad sincs minden rendbe, a szívbajt hozod rám-mondtam szemrehányóan, de közbe az a bizonyos kő leesett a szívemről, annyira megkönnyebbültem, hogy él.-Meghallhattál volna, nem látsz a szemedtől ember, mekkora az a szikla, de ugye jól vagy?- néztem rá mérgesen.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Fri Oct 30, 2009 1:07 pm

Azt hiszem, annyira, mint abban a pillanatban, még nem örültem jobban, hogy vérfarkas gének dolgoznak bennem. Ezáltal sokkal gyorsabban gyógyulok, mint az átlag emberek. Az oldalammal - ami a sziklának csapódott - már semmi baj nem volt, de ettől fügettlenül a fagyos víz beáramlott a tüdőmbe, és szörnyen marta a torkomat. Minden elmosódott előttem, már csak maszatos foltokat láttam magam előtt, éreztem, ahogy a végtagjaim teljesen elzsibbadnak, és már cseppet sem küszködöm azért, hogy élve kijussak a tengerből. Már nem bírtam, és ekkor megszűnt létezni a világ.
Meghaltam volna? Nem, nem valószínű, mert még mindig rohadtul fájt a torkom, és a tüdöm, a lábaim, karjaim moccani se bírtak. De mégis olyan pehelykönnyűnek éreztem magam, és ami a legfontosabb, és egyben a legfurcsább, hogy magam előtt láttam...
...édesanyámat. Ott volt előttem, a nevemet mondogatta, és a kezét nyújtotta felém. Olyan közel volt hozzám, mint évekkel ezelőtt, amikor még élt. Amikor minden rendben volt. Tökéletesen éldegéltünk hárman, imádtam a családomat, a barátaimat, és jó jegyeim voltak a suliban. Összehasonlítottam a régi életemet a mostanival. Csak most tudatosult bennem, mennyire megváltoztam, és ez ellen már nem tudok tenni.
Olyan nagy örömmel kaptam volna a keze után, és szorsan fogtam volna, el sem engedve, de csalódottság töltött el, amikor rájöttem, hogy képtelen vagyok mozogni. Viszont abban a pár másodpercben, amíg láttam Őt, megszűnt létezni minden fájdalom, a boldogság fellegeiben úsztam. Már nem is érdekelt, hogy éppen a fagyos tengerben hánykolódtam, hogy minden erőm elfogyott, és feladtam, de egy hangányit sem tudott izgatni, mert... mert ott volt egy karnyújtásnyira tőlem.
A képe halványodni kezdett. Kétségbeestem, meg akartam szólalni, kiabálni, ordítani hogy észrevegyen, és ne tűnjön el, de lassacskán nyoma veszett. Egy árva hang sem jött ki a torkomon.
Ahogy eltűnt, én visszacsöppentem a rideg valóságba. Ismét éreztem, ahogy a hullámok olykor-olykor maguk alá terítenek, és megint érzékeltem a mellkasomban szúró, égető fájdalmat. De egy valami megváltozott. Nem voltam egyedül. Nem, ez nem anya volt. Egy olyan hang, melyre már napok óta sóvárogtam, és a hang tulajdonosát olyan sokszor felidéztem magam előtt. Fogalmam sem volt, hogyan került ide, de ez a dolog hidegen hagyott. A lényeg, hogy velem volt. Hangja ijedten, kétségbeesetten csengett. Olyan nagyon szerettem volna neki mondani, hogy mindjárt jobban vagyok, és hogy nem kell félnie, de azt hiszem, ezt egyikőnk sem hitte volna el.

A következő percben már a kemény talajt érzékeltem. Szóval megmenekültem? Nem, ebben én magam sem voltam olyan biztos. Fáztam, szúrt a mellkasom, mintha ezer tű lenne benne, és a torkomban is. Olyan hideg volt a testem, mint a piócáknak. Ebbe a gondolatba teljesen beleremegtem. Elképzeltem magam, ahogy holtsápadt vagyok, szemeim alatt karikák, ajkaim kékek. Őszintén szólva nem sok kellett, hogy ne kezdjek el öklendezni. Elég rossz látvány.
Azt hittem, hogy a mennyországba kerültem, vagy meghaltam, amikor meleg ajkak érintették az enyémet. Egészen tetszett ez a szájon át lélegeztetősdi, és ha még éppen jól is lettem volna, el is vigyorodom, de most erre se futotta.
Mikor elhúzódott tőlem, felemeltem a fejem, és kiköptem a vizet, ezúttal éreztem, ahogy felszabadul a tüdőm, és már a lélegzetvétel is ment. Lassan kinyitottam a szemeim, hogy hozzá szokjak ismét a világossághoz. Pár percbe beletelt, míg felfogtam Jennyfer szavait.
- Ébren vagyok - motyogtam szaggatottan, a két szó között felköhögtem. Szemeimet lecsuktam, és megpróbáltam egyenletesen lélegezni, de nehezen ment, amikor egy kétségbeesett, de egyúttal dühös hang rámkiabált. Mit műveltem odafent? Na vajon? Csak megráztam a fejem, és szépen lassan felültem, de kezeimmel megtámasztottam magam. Éreztem, ahogyan a testem szépen lassan, fokozatosan elkezd melegedni. Lassan minden rendben volt, és akkor a kép is összeállt. Tágra nyílt szemekkel meredtem rá, és a düh is elfogott egy pillanatra.
- Te sikítottál?! Neked totálisan elment az eszed? - a fejemre csaptam. Ki más is lehetett volna a baj okozója. - Mégis mi a fenének sikítottál? Mit hittél? Hogy meghalni készülök? - és ekkor a felismerés ismét villámként csapott belém. Ő tényleg azt hitte, hogy... hogy meg akarok halni? Jó, bevallom, egy pillanatig eszembe jutott, de az akkor volt, amikor... amikor már félholtan hánykolódtan a tengerben, és anya jelent meg előttem. De én csak... csak közelebb akartam kerülni hozzá, olyan nagy bűn ez? Viszont ezt a gondolatot meg is bántam. Annyi mindenki számított rám. Apa, a falkatagok, az emberek... Hogyan juthatott ilyen hülyeség az eszembe?
Mérgesen felpattantam a helyemről, de abban a pillanatban meg is szédültem.
- Ó.. hogy az a.. - még mindig dühös voltam Jennyferre, de magamra is. Gondolkodás nélkül vetette utánam magam, meg akarta menteni, féltett, félt... hogy esetleg itt hagyom. Én pedig aljas módon rákiabáltam, mikor ő csak az életemért aggódott. Odafordultam hozzá. Ott ült a homokban, lehajtott fejjel. Leguggoltam felé, és ujjaimmal gyengéden megérintettem állát, és óvatosan felemeltem, hogy a szemébe nézzek - Sajnálom. Nem akartam úgy rádordibálni, egy barom vagyok, egyszerűen nem tudtam felfogni, ki visít, amikor egy egyszerű szirtugrásra készültem. Jó, a víz nem volt a legnyugodtabb, de nem kell aggódnod, profi vagyok - halkan felnevettem, de a köhögés nem maradt el. Előtört az egoista Paul. Tapsvihar hol marad? - Ennél nagyobb szikláról is ugrottunk már, semmi bajom nem lett volna. És jól vagyok, minden rendben. - aranyos volt, ahogy aggódott. Az az ijedt sikítása... azt hiszem egy jó darabig kísérteni fog. - Na hé, ne csináld.. - azt hiszem, nem voltam teljesen önmagamnál.. vagy csak valami belső érzés késztetett.. végigsimítottam az arcán.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Fri Oct 30, 2009 2:28 pm



    Most az egyszer áldást adtam, az égnek, hogy bevezettek az élet mentés rejtelmébe. Eddig, sajnos nem tudtam ezt a tudásomat kamatoztatni, ami igazából nem sok, de most bejött. Jól érzés volt, tudni, hogy egy ember élete tőled függ, vagyis csak arra akarok kilyukadni, hogy öröm életet menteni. Még ha nem is kellemes érzés. Paul elég nagy darab volt, és a tenger se a mi kezünkre játszott. Egyszóval nehéz szülés volt, de megérte. Levegőt, nehezen vettem, és egyáltalán nem örültem annak, hogy újra be kellett merészkednem a fagyos tengerbe. Múltkor, is az ágyhoz kötött a kiruccanásom. Ismeritek a nagyikat, mennyire fel tudják fújni a dolgokat, és az, hogy a kezem is megvolt rándulva, rátett egy lapáttal. Egy szóval, nagyi ha tehette volna a kórházba kötöttem volna ki. Pluszba még az anyámnak is szólt, elgondolhatjátok, hogy mekkora sokkot kapott. Kész káosz az életem mióta ide jöttem, pedig elvileg ennek elűzése érdekében küldtek ide. Bár csak otthon maradtam volna, de ki tudja mikor gondolja meg az anyám magát, meg már hiányzik is, és a kishúgom is. Igaz, csak féltestvérek vagyunk, de ez nálunk sose számított. Imádom, még ha az apját nem is.

    De már megint feleslegesen beszélek, vagyis felesleges dolgokról, hogy jön ide anyukám hiánya. Paul kimerültem feküdt a homokba, és kellett neki idő, hogy felfogja a dolgokat, hogy érzékeljen. Felismert ebben az egyben biztos vagyok. Azt hiszem, hogy így megmentettem le is léphetnék, de amíg nem vagyok benne biztos, hogy teljesen jól van e, addig egy lépést se megyek sehová. Nem is értem mi ez a túlzott, gondoskodás, és érdeklődés iránta. Nem, nem ezt csak azért csinálom, mert Ő is megmentett és azt hiszem ennyivel tartozok én is. Milyen egybeesés, ő megment, én megmentem, és mindketten a fagyos víztől, ami be akart minket kebelezni. Néztem a tökéletes testét, ahogy a vízcseppek a hajából csepegnek, ahogy a vizes póló a tökéletesen kidolgozott mellkasára tapad. Oh mintha, csak egy modell újság címlapját nézném, és ezzel elmondtam, hogy mennyire, de mennyire jól néz. Egy kicsi hiányzott, hogy rá ne vessem magad, de ezt gyorsan el is felejtettem. Megráztam a fejem, és láttam, hogy kezdi összeszedni magát. Bennem pedig a boldogság hormonok kezdenek felszabadulni. Lassan, de biztosan felült, és kezeivel támasztotta magát. Vártam, hogy megköszönje, ezt a kedvességet a részemről, hogy gondolkozás nélkül mentő angyal játszottam, kockáztatva ezzel az életem. Megdöbbenve ültem a homokba, mert teljesen mást kaptam amit vártam. Az már biztos, hogy hangosan tudok sikítani, ha a hangom addig feljutott, hogy ő is meghallja. Dühösen kezdtem el fújtatni, mégis mi a fenét képzel magáról? Nesze egyszer vagyok kedves, és ezt kapom vissza, de rossz lóra tett velem, azt hiszi szó nélkül hagyom, na csak figyeljetek.
    -Bocsi, hogy ezt a reakciót váltotta ki belőlem, mikor egy idegen személyt láttok, ahogy leveti magát a mélybe, egy kiaszott nagy szikláról. Ki próbálhatnák, hogy te hogy reagálnál, én szívesen leugrok, de tudod mit mért nem egy felhő karcolóról vetetted le magad az, hatásosabb lett volna. -a szavak csak úgy dőltek belőlem. Mérgesen ültem a homokba. - Hát jaa megfordult a fejembe, de ha tudtam volna, hogy te vagy az....-nem folytattam a mondatot. A fenébe is elegem van belőle, pedig csak 10 percet töltünk együtt. Lehajtottam a fejem, mert lassan szégyelltem magam az miatt, hogy segítettem neki. Sajnálom......

    Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, hogy csak egy piros póló van rajtam- ami csurom vizesen tapad rám- és egy bugyi. Tudom a strandon is így vannak az emberek, de ott süt a nap. Paul felkelt, és meg is szédült, ezt fél szemmel láttam. Hirtelen megint a félelem érzés előtört belőlem. De nem érdekel, csináljon amit akar. A csupasz combomra tapadtak a homokszemcsék. Várta, hogy menjen él ,és aztán én is itt hagyjam a partot. De már megint nem úgy cselekedett, ahogy azt gondoltam. Leguggolt mellém, és gyengéden, az állam alá helyezte kezeit, hogy a szemébe nézhessek. A szavai megrendítettek, és olvadni is tudtam volna, annyira aranyos volt. Egyben fura is. Nem tartozik nekem magyarázattal, de mégis úgy mondta mintha közelről ismernék egymás, mintha csak a barátja esetleg a szerelme lennék, pedig senkije nem vagyok. Azt nem mondom, hogy nem vonzz az a gondolat, hogy valakije legyek, de annyira különös. Valamit titkol, és ennek a titoknak túl nagy a súlya. Gondoljunk bele, megütöm, majdnem eltörik a kezem, teste olyan forró , mintha csak egy aktív vulkán belseje, és simán ugrál sziláról, mert profi. Ez túl sok egyszerre, és bele se merek gondolni, hogy mit nem tudok, de pont ez vonz, hogy ennyire sejtelmes. -Nem tudok kiigazodni rajtad. - ezt nem akartam hangosan kimondani-Nem tartozol magyarázattal. -mondtam egy kicsit csípősen. Amikor végig simított az arcomon, egy kisebb remegés futott végig a gerincemen. Érintésétől a fellegekbe éreztem magam. -Profi értem, sajnálom, hogy megzavartam a pillanatot, nem tudtam, hogy ezt gyakran űződ. Félelmetes ide lentről.
    Eddig csak a nem normális jelzőt aggattam rád, de azt hiszem ez nem jó szó. A különös, titokzatos, sejtelmes jobban megállja a helyét.
    - jegyeztem meg a dolgokat, de a közelségétől nehezen kaptam a levegőt. Szeme pedig rabul ejtett.

    Végül nem bírtam tovább, ez túl sok, hogy ennyire közel van. Ez rémisztő, én nem tudok megmaradni a közelébe, vagyis félre ne értsétek nem büdös, hanem mert kívánom őt. Levettem a szeméről a szeme, és felkeltem. Levertem a fenekemen lévő, homokszemcséket , és a ruháim felé vettem az irányt, amik a parton hevertek. Visszafordultam Paulhoz. -Most fordulj meg. szeretnék átöltözni, szeretnék száraz ruhát érezni magamon. -a mondatom végére belepirultam. Visszafordultam, és lehajoltam a ruháimért. Kicsavartam a vizet a hajamból. Elsőnek a nadrágomat vettem vissza, vizes alsó neműre, nem hiszem, hogy sokáig leszek száraz. Aztán a pólót vettem le- nem hiszem, hogy Paul nézz, de úgyse lát sokat hátulról, főleg, hogy a hajam le van engedve. A pólót a földre dobtam, és felvettem a pulcsimat.
    Egy fokkal már jobb volt, reméltem, hogy hamar bemelegszek. Éreztem a vizes alsóneműimet. Elgondolkoztam azon, hogy benyúlok a felsőm alá,és kikapcsolóm a melltartóm, ezt végül meg is cselekedtem. Egymásba gyűrtem a vizes ruháimat. Már csak a cípő, és a kabát hiányzik, aztán indulhatok is haza,de haza szeretnék én menni?
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Fri Oct 30, 2009 4:10 pm

Olyan bonyolult volt az egész helyzet. Összeveszünk, kiabálunk, üvöltözünk, aztán kibékülünk, beszélgetünk, csókolózunk. Jah, és ne felejtsem ki, hogy megmentjük egymás életét. Ez aztán az izgalmas élet. Unalomnak semmi nyoma. Na jó, egy picit néha már túlzásba visszük, és az idegeimre megy az, hogy egyszerűen nem tudunk arany középutat találni. De hát kérem, akkor hol maradna a szenvedély? Tudom, rajtam se lehet egykönnyen kiigazodni. Istenem, segíts. Vagy inkább annyit mondjak, hogy voilá, íme Paul Woolsey?
Rossz volt nézni, ahogy ott ült, kissé összegörnyedve, és talán... szomorúan? Tudva, hogy én tettem ezt vele, hogy én ordibáltam le, amikor az ő életét veszélybe sodorva mentett meg engem?
Ó, Paul, olyan seggfej vagy!
De engem is meg lehet érteni, basszus! Illetve, nem, nem lehet megérteni, képtelenség, saját magamnak sem sikerül, de én ilyen vagyok, én... én egyszerűen nem az a fajta pasi vagyok, aki normálisan tudna bánni az emberekkel. Mindig a saját gondomat, problémámat veszem figyelembe, mintsem hogy másokét.Nem akarom önmagam ismételni, de íme Paul. Mindig is ilyen voltam, és soha nem érdekelt, mit gondolnak erről mások, de Jenny... Jenny más volt. Bűntudatom támadt, akár egy rossz szót is szóltam, és ha nem beszéltük meg, biztosan álmatlanul forgolódtam az ágyban.
Azért az meglepett, és kicsit csalódottan elemezgettem azt a mondatát, hogy ha tudja, hogy én készülök ugrani, nem ment meg. Illetve nem fejezte be a mondatot, de tudtam, mire gondol. Ó, hogyne tudtam volna. Hiába találkoztunk csak kétszer, hiába, hogy mindkét találkozáskor nem maradt el az ordibálás, mégis arcának minden egyes vonalát kiismertem.
- Hogy tel leugorj? Nem, azt nem engedhetem meg. Az más dolog, hogy én akkor ugrok, amikor akarok, mert én.. - én nem vagyok ember? Hogy olykor-olykor egy hatalmas, ezüstös farkassá változom? Hogy sokkal erősebb vagyok, és sokkal gyorsabban gyógyulok az átlagos halandóknál? Nem, ezzel nem állhattam elő. Először is totálisan hülyének nézne. Másodszor pedig Sam és a falka tagok ölnének meg. - szóval mert én még is csak pasi vagyok, erősebb nálad, és mert én gyakorlott vagyok benne - magyarázkodtam hihetően.
Ahogy a szemébe néztem, láttam rajta, hogy nem hitte el teljesen, de emellett felfedeztem mást is. Mérhetetlen nagy fájdalmat. Nem tudom, ki vagy mi okozhatta, vagy mi történt vele, hogy miért akart a múltkor vízbe fagyni, de rossz volt így látni.
Nem tudom, már első perctől nem tudtam, miért érdekel ez a lány. Kétségbeesetten kutattam a válasz után, és csak egyetlen egy dolog fogalmazódott meg bennem. De nem akartam elhinni. Hiszen mindig is hülyeségnek, képtelenségnek tartottam. Imprint. Micsoda hülye megnevezés. Szerelem első látásra. Micsoda agyalágyult, nyálas szöveg. Nem, ez nem történhetett meg velem. Az az igazság, hogy már féltem farkassá átváltozni, mert féltem attól, hogy a többiek... rájönnek.

A szavai rángattak vissza a valóságba. Mikor felállt, akkor khm.. nos néztem végig őt. Egy szál felső volt rajta, és egy bugyi. Szemöldököm felhúztam, és kicsit tovább bámultam a kelleténél. Mikor megkért, hogy forduljak meg, csak bambán bólogattam, és csak ezután fordítottam hátat. Becsuktam a szemeimet, hogy ne nézzek oda, bár erősen kellett koncentrálnom, hogy mégse leskelődjek. Mikor készen volt, visszafordultam hozzá.
- Tudom, hogy képtelenség rajtam kiigazodni, nem is kérem, hogy kiigazodj. Én.. - nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a közeledben legyek? Igen, ez lett volna a helyes megfogalmazás, de megint csak csöndre kellett intenem magam. Amilyen ingerlékeny vagyok, olyan könnyen veszélybe sodorhatom. Gondoljunk csak a Bellával történt estre, majdnem nekirontottam. Sőt, neki is rontottam volna, ha Jake nem vág közbe. De Jenny más. Soha nem tudtam volna bántani. Tettem egy lépést felé, egészen közel kerültem hozzá. Éreztem az illatát, hallottam szívének minden egyes heves dobbanását.
Paul, Paul, Paul! Kezdesz csöpögni a sok nyálas gondolattól!
Megköszörültem a torkom, és a földre szegeztem a tekintetem.
- De, magyarázattal tartozom. És köszönettel. Köszönöm, hogy megmentettél. Azt hiszem, ha te nem vagy - és az a kedves, kétségbeesett hang, ami még mindig a fejemben cseng - én nem hiszem, hogy megúszom élve - motyogtam. Hű, Paultól se hallani sokszor ilyet, nem igaz?
Nem tudtam, mi van velem, Jenny illatától, vagy a közelségétől teljesen megváltoztam. Megőrjített. Most sem bírtam ki, hogy ne érintsem meg az arcát.
- Szóval szerinted... különös, titokzatos, sejtelmes vagyok? - kicsit oldalra biccentettem a fejem, és elmosolyodtam. Az a gáz, hogy belül rettegtem, hogy esetleg kezd összeállni neki a kép, hogy nem vagyok egy átlagos 17 éves srác. Vagy csak... túl sok neki a furcsaság körülöttem. De ezért én nagyon reménykedtem, hogy ez mégsincs így. - Ez... további késztetést kelt benned, hogy a közelemben legyél? - hangom olyan lággyá, és mégis választ követelőzővé vált. Azt hiszem, a testemet más uralta, vagy más irányította. Vagy csak a szívem lépett hadműveletbe?
Ejjej, Paul, nem lesz ez így jó!
Igaza van annak a belső kis hangnak, nem szabad hozzá közel kerülnöm. Túl veszélyes. Nem nekem, neki.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Fri Oct 30, 2009 5:12 pm



    Egy dologban biztos vagyok: nem bántam meg, hogy felkeltem és idejöttem. Félek bevallani, de hiányzott nekem, és valami miatt szükségem is van rá. Azt már nem mondom, hogy nem fogom megbánni azokat a dolgokat, amiket ezek után fogok tenni. Nem értem saját magam, hisz mégis mi vonz egy ilyen emberbe. A hangulat változásaitól falra mászok, egyszer kedves velem, egyszer meg leordít. Szerintem, ha engem kérdeztek egy kicsit túlreagálta a dolgot, csak egy sikítás volt. Örüljön neki, hogy valaki észrevettem. Fogalmam sincs , hogy tudják elviselni mások a társaságát. De ha már itt tartunk, engem is nehéz elviselni, sőt lassan én se tudom elviselni saját magam, erre egy szó van szánalom, de még mekkora. Már bántam, hogy nem fordultam vissza, és azt is bánom , hogy nincs elég energiám arra,hogy itt hagyjam.
    De most ez akkor is szörnyen esett, senki nem szokott így beszélni velem, és nem ő lesz az első, ezt garantálom. Azt se tudtam felfogni, hogy ő mért keresi a társaságom, vagyis ez túlzás, hisz szerintem most a háta közepére se kíván a jelek szerint. Bocsánatot akartam kérni, hogy elcsesztem a dolgokat, de nem találtam helyén vallónak.

    Láttam rajta, hogy csalódottsággal tölti el a félbe hagyott mondatom. Már én is megbántam, és visszaszívtam volna, de epedezzen egy kicsit, kit érdekel. Ez vagyok, Jennifer Lacey kőkemény kiadásban. Könnyedén megbántok embereket, és azt hiszem ez nem fog változni a jövőben. Talán azért, mert nem is teszek ellene, ez így igaz, de én jól érzem így magam, vagy nem. Elegem van az életből, és abból ,hogy állandóan csalódok, ezért kell valami álca, hogy szent, és sérthetetlennek látsszak.
    -Oh kevés, vagy ahhoz, hogy megakadályozd. -mondtam neki. Ez a mondata megint olyan volt, mért érzem úgy hogy hallhatatlanak érzi magát? Vártam, hogy fejezze be a mondatát, mert nem tudtam , hogy mivel akar elő jönni. Talán mert ő Herkules? Az ilyen emberek mindig megütik a bokájukat, egyszer csak leesik a magaslóról, és rájön, hogy nem mi rendelkezünk az életünkkel, hanem a sors. Az van megírva, hogy holnap meghallok, akkor az ellen semmit se tehetünk. Befejezte, de szerintem ez még se volt hihető. Valami más lapul itt, felhúztam a szemöldököm. Huha, mert pasi, én meg nő. Ez annyira abszurd . Azt hiszik ,mert ők több izomzattal rendelkeznek már jobbak is. Ellentétbe velük, nekünk van agyunk amit használunk is.
    -Tudod, mi a te bajod, hogy egy szájhős vagy. Persze ,mert pasi vagy, nem szőke a hajszínem szívi. -mondtam neki, de közbe felmerült bennem, hogy ez az igazi ok. Olyan hülye vagyok, hisz mi más lenne a magyarázat. . -Oké elhiszem.

    Teljesen lehetetlenség kiigazodni rajta, de én mégis kiakarok. Meg akarom ismerni. Kétségbe esés fogott el,ha arra gondolok, hogy nem látom többé, vagy hogy csak szórakozik elem. Talán jobb lenne, ha hazamennék. Felszállnék az első gépre, és irány San Francisco. De mi értelme lenne, ez már megint csak a menekvés jele lenne. Elsőnek a halott szerelmem miatt, menekülök- hirtelen Félix jutott eszembe, és egy kicsi bűntudat, de hisz én már nem vagyok vele. Ő meghalt- gyorsan elesegettem ezeket a gondolatokat. Most meg egy olyan személytől menekülnék, aki egy kicsikét megmozgat
    -Ha megengeded, én mégis megpróbálom. Nem ismerek lehetetlent-félénken mondtam, és határozottan- Nem tudom, hogy most mi fog történik, meg akartam szólalni, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Jobb ha inkább befogom. A száraz ruhák átjárták testemet, és ez igazán jól esett. Utálom a félbe hagyott mondatait, sose tudom befejezni. Tett egy lépést előre, és már megint közel került hozzám. Ezt direkt csinálja? Tudja, hogyan érje el,hogy csak rá figyeljek. Ez mellékesen elég könnyű. Éreztem illatát, és észrevétlenül mélyeket szippantottam be belőle. A szívem hevesen vert, egyszer csak ki ugrik.
    -Szívesen, így már legalább én is megköszönhettem, hogy múltkor te mentetél meg- Hebegtem, habogtam, már beszélni se tudok. De legalább így kvittek vagyunk, rossz volt , hogy én nem tudtam normálisan megköszöni. Szívesen megérintettem volna az arcát én is, de azt hiszem az nem lenne helyén való. Ő is így megremegne értésemtől?

    Megismételte amit mondtam, és én csak bólintottam. Igen, sőt szerintem ezek a szavak se megfelelőek. Annyira könnyedén, és lazán viselkedett, hogy kezdtem azt hinni csak képzelődök, és ő tényleg csak egy átlagos srác. De az lehetetlen. A szemeim tágra nyíltak a kérdésére, és csak reflexszerűen cselekedtem. Közelebb hajoltam hozzá, annyira , hogy a fülélébe tudjak súgni egyetlen egy szót. Hangom bársonyos volt. -Kellek neked. -Jól van, ez három volt, de inkább a mondanivalójára figyeljük. Szükségem van rá, vele akarok lenni,érezni közelségét, és mindent tudni róla, de könnyebb volt kimondani azt hogy, neki kellek én. Az ajkaimat végig húztam, az arcán, mikor az ajkához értem megtorpantam. Fel kellet pipiskedjem, hogy elérjem annyira magas volt, de így ennyire közelről , még intenzívebb volt az illata. Mi ütőt belém? Teljesen kifordít önmagamból.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Sat Oct 31, 2009 4:37 am

Egyszerre volt könnyű, és szörnyen nehéz vele lenni. Olyan érzéseket váltott ki belőlem, amikről eddig nem is tudtam. Nagyon a felszín alatt rejtőzködhettek. De nem tudtam, hogy ez jó-e. Mert én annyira más vagyok, és itt most kivételesen nem arra gondolok, hogy néha bundát növesztek. Én... szóval velem még nem igazán fordult ilyesmi elő, sőt, semmi ehhez fogható, és nem tudtam, hogyan kellene kezelnem a helyzetet. Minden egyes percben attól féltem, hogy egy rossz szót szólok, megint megbántom, és megint kezdődik minden előről. Annyira össze voltam zavarodva, hogy... nem tudtam kiigazodni magamon, Jennyn, a világon, hirtelen minden olyan bonyolultnak tűnt.
Kevés vagyok ahhoz, hogy megakadályozzam?
- Óh, nagyon tévedsz kicsi Jenny, ezek szerint nem ismersz te még engem - felnevettem, de amint lejátszottam magamban a mondatom, hogy már megint bajba sodortam magam, és minden pillanattal közelebb kerül a titkomhoz. Nem szabadna vele lennem, se ennyire nyugodtnak, és lazának. - Szájhős? Én? Hmm... nem, nem hiszem. Csak tudod nekem már sokkal több tapasztalatom van a sziklaugrásban, mint neked. De persze, kipróbálhatod ha szeretnéd, de szigorúan a felügyeletem mellett. - hevesen bólogattam közben, hogy ne legyen ellenvetése, na meg persze hallani se akarok arról, hogy egyedül ugorjon. Bármikor történhet valami. Rosszul veszi a levegőt, vagy egy hullám a sziklának sodorja. Elképzeltem magam előtt ezt a jelenetet, és összerándultam a gondolatra. Nem, Ő csak egy egyszerű, védtelen lány, szó se lehet, hogy egyedül... nem, abba képes lennék beleőrülni. Legszívesebben minden percet vele töltöttem volna, vigyáztam volna rá, na de azért itt még nem tartottunk. Tudtam, hogy Ő se érez közönbösen, hiszen csak a vadul vergődő szíve már elárulta. Elégedetten elmosolyodtam erre a megállapításra.

Ó, szóval Ő mégis megpróbálna rajtam kiigazodni. Mondani akartam neki, hogy sok sikert, és majd igyekszem segíteni benne, a hangulatváltozásaimat pedig kerülöm, bár utóbbi azt hiszem, lehetetlen volt. Legalábbis még nem jöttem rá a módszerére.
- Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy lesz következő találka- elvigyorodtam. Amilyen rosszul indult ez a beszélgetés, kezdünk előrébb jutni. És ahogy haladunk előre, a zord és rideg maszkom kezd lecsúszni. Hirtelen kétsébeesesés vett körül, ahogy erre gondoltam. De aztán úgy cselekedett, hogy... nos, teljesen meglepődtem, és minden gondom elszállt. Ahogy lágy, puha ajkait fülemhez emelte, és halkan suttogott, összerezzentem. Elszállt minden kétségbeesésem, hogy mi lesz, ha a maszkom lecsúszik, mi lesz, ha totál érzelmesnek látszom, mi lesz, ha minden titkomat, félelmemet közlöm vele, és mi lesz akkor, ha mégis elkezdek hinni ebben az imprint dologban.
Valami megváltozott bennem, amikor elsőnek megláttam, és még nagyobb ijedtség lett rajtam urrá, amikor véget akart vetni az életének, pedig még csak nem is ismertem.
"Kellek neked." Ezek a szavak visszhangzottak a fejemben, és most az egyszer igazat kellett neki adnom. Ó, igen, hogyne kellett volna. És nem, nem mint egy fényes trófea a polcomra, nem akartam én azt tenni vele, illetve de, párszor elképzeltem a dolgot, szóval, hogy ő meg én, hogy esetleg mi..Fogd be, fogd be! Intettem most az egyser csendre magam.

- Én úgyszintén neked - elmosolyodtam. Teljesen megleptek a reakciói, de őszintén szólva kellemes volt. Nagyon is. Ajkait végighúzta az arcomon, majd az enyémhez érintette őket. Egyik kezem rásimult az arcára, másikkal végigsimítottam a hátán. Megcsókoltam. De most nem úgy, ahogyan első alkalommal. Semmi vadság, keménység. A maszkom - persze képletesen - hangosan koppant a talajon. Olyan lágyan csókoltam, olyan kedvesen bántam vele, mintha egy törékeny baba lenne, vigyáztam, nehogy kárt tegyek benne. Mert könnyen meg tudtam volna tenni. Olyan erős voltam, fékezni kellett, hogy az a másik én, az a bizonyos szörnyeteg ne akarjon előtörni.
Nem akartam semmi többet, nem vágytam másra, csak arra, hogy ne szakadjon meg ez a pillanat. Mégis közben nem tudtam arra gondolni, hogy mi vagyok, mivé tudok olykor változni, és arra, hogy bármikor képes vagyok elveszteni az önuralmam. Annyira féltettem saját magamtól. Tudtam, hogy soha nem lennék képes bántani, de olyan nehezen tudtam kezelni sokszor az önuralmam, hogy ne változzak át.
És volt még egy bökkenő. Ha... ha esetleg elárulnám mi vagyok, ha természetesen a fiúk beleegyeznének, mi van.. ha megijed? Ha egy szörnyetegnek tekint? Beleremegtem ebbe a gondolatba. Nem, nem mondhatom el neki. Ennek így kell lennie.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Sat Oct 31, 2009 1:56 pm



    Valami megváltozott, és azt hiszem ezt már nem lehet visszafordítani, hacsak ti esetleg eltudjátok nekem mesélni, hogy hogyan lehet visszafordítani az időt. Akkor én már, a születésem pillanatára forgatnám vissza azt, a bizonyos kereket. Jobban mondva, mikor még anyám hasába voltam, mi gondom volt akkor? Semmi, az ég világon semmi. Most? Nos, mostanság azon dolgozok, hogy túl éljem a napokat, és azon kellene, hogy hogyan tartsam távol magamtól Pault. Tudom, hogy ezt kell tennem, de mégis ellenkezőleg cselekszik. Mit tudnék én,neki nyújtani? Csak rá kell nézni, bárkit megkaphatna, és a csajok meg szívesen vállalkoznának. Akkor meg, jobb lenne, ha keresne egy nem lelkileg leépült, és nem egy teljesen őrült lányt keresne. Én ... én csak megbántanám őt. Meg rettenetesen félek a csalódástól, attól, hogy elveszítem. Már elveszítettem egy pár embert az életembe, ezért se kerülhetek senkit se a közelembe. Ha valaki a szívedbe lopja magát, annak csak egy fegyvert adsz a kezébe, hogy szét törje azt. Huha, most megint felrázhatna lelkileg, de persze ezt nem mutattam kívülről. Sose mutatom, hogy mennyire szét vagyok esve belülről.
    -Pontosan, de egy idő után ki foglak, de te se ismersz, nem tudod mire vagyok képes, hogy elérjem a célomat- elégedetten elmosolyogtam. Igazából nem mindent, meg mostanság célom sincs, de neki erről nem kell tudnia. Régebben mindent megtettem volna , azért , hogy bejussak a művészeti suliba, de az régen volt. Túlságosan is régen, vagy csak nekem az, mert az, egy másik világ volt.
    Félt engem, és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Persze, nélküle egy lépést se teszek, de jobb is, hogy megengedte, mert , ha nemet mond, akkor is leugrok. Teljesen felcsigázott, és el se tudtam képzelni, hogy milyen érzés lehet. Kellett neki itt ugrálni, ha nem látom , fel se merül bennem. -Igenis apuci, közelről szemlélhetett az eseményeket, és egyébként is valahol te is elkezdted, mert ugye nem voltál mindig profi- a kezemmel, mutattam az időzőjelet, mikor kiejtettem a profi szócskát. Huha, most lehet, hogy kemény vagyok, de mikor lenézzek a szikla pereméről akkor is? Reméljük, nem, de ezzel minek is foglalkozni, legalább megvan a következő találkozásunk témája is. Csak ne kezdjük azt is veszekedéssel, fura páros vagyunk mi , az már biztos.

    -Én azt nem mondtam, de ki tudja mikor hozz össze sors. Elég kicsi ez a város. - szegeztem le a földre a tekintettem. Nem szerettem volna konkrétat mondani, hisz el se tudtam azt képzelni, hogy ő és én, egyszer ő meg én legyek együtt. Barátkoznom se kellene vele, én bármikor itt hagyhatom ezt a porfészket. Bocsánat nem beszélek, így La Pushról, de nekem nem ez az otthonom. Én itt, csak egy vendég vagyok, és kész !!! Katasztrofálisak ezek a gondolatok, valamivel nem lehetne szabályozni a gondolkodásomat. De komolyan, nem lenék ennyire feszült, mert már bolondnak titulálom saját magam. De kinek meséljem el bánatom, kétségeimet? Naplót kellene vezetnem, az segítene. Enyhén megráztam a fejem,mert ez mindig segített.
    Kíváncsian vártam, hogy mit fog cselekedni, de azt tudom, hogy nem erre számított tőlem, és én se. . Nem csak ő tudd meglepetéseket okozni. Összerezzent, és biztos vagyok benne, hogy élvezte a helyzetet. Pedig, csak ajkaimat érintettem füléhez, és két szót suttogtam a fülébe.

    -Te csak, azt hiszed, de be kell látnom, hogy valami vonz hozzád- kellemesen hangon mondtam neki, és ebbe semmi szigor, vagy gúny nem volt. Kedves énemet vettem elő. Az ajkaim , az ajkain pihentek, el akartam húzódni, hogy megelőzzem azt, amit már többször is felidéztem a hetekbe. Megcsokólt. Forró ajkait, az enyémhez tapasztotta, de ... ez most mégis más volt. Nem követelte vadul a nyelvemet, egyszerűen gyengéd volt. Az egyik kezét, az arcomon helyezte el, a másikkal meg a hátamat simította. Szemeimet lecsuktam, karjaimmal átfogtam a nyakát. Mellkasához simultam, ami már csak nedves volt, elég hamar felszáradt. Tetszett az, hogy ennyire gyengéd, kedves, tiszta úriember. A hasamba szász pillangó is repdesett egyszerre, a szívem ki akart ugrani. A forró, édes ajka, ahogy a nyelvünk táncot járt. Ha minden gyes alkalommal, ezt a hatást éri el, ha csak megcsókol, akkor én nem is tudom mi lesz velem. A hajába túrtam lágyan. Percek telhettek el így, és én még se tudtam betelni vele. Teljesen felforrósodtam, és ez a csók hatása miatt volt, és az miatt, hogy Paul ennyire meleg. Persze nem úgy értve, mert ezt bebizonyította, hogy vérbeli pasi. Én most a testhőmérsékletére gondoltam.
    Egyszer mindennek vége szakad, a rossz, és a jó dolgoknak is. Most is így történt, meg mohónak se akarok tűnni, még ha egész nap el lenék a csókjaival. Egy utolsó csókot leheltem, ajkaira, lassan kinyitottam a szemem. Csak a fejemet húztam el, a karjaival még mindig tartott, talán el is ájultam volna. De most, mit csináljak? Múltkor is megoldódtam, és leléptem. Most mért ne tehetném ezt. Ártatlanul néztem a szemébe. Megnyaltam az ajkamat. Egy kicsi szájfény jutott Paul ajkára.
    -Azt hiszem, én most elegánsan lelépek- mondtam, de volt egy olyan érzésem, hogy most nem menekülök. Még mindig a karjaiba voltam, és semmi kedvem se volt onnan távozni. Egy kérdés mégis megfogalmazódott bennem: Nem beteg? Vagyis a teste, egyszerűen olyan mint egy aktív vulkán. Most ha ezt megkérdezem, hülyén fog kinézni? -Paul el kellene engedned, nem gondolod, egyébként is nem vagy te beteg? Vagyis olyan vagy, mintha lázad lenne? -kiakadna a hőmérő.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Sat Oct 31, 2009 2:31 pm

- Igazad van, nem ismerjük egymást, de... ez ellen lehet tenni, nem? - elmosolyodtam, és nagyon reméltem, hogy igen lesz rá a válasza. Mert ha rajtam múlt volna, én rögtön igent vágtam volna rá. Ó, hogyisne! - Apuci? Még csak az hiányozna! - felnevettem. - Hmm.. lehet, hogy az első ugráskor még nem voltam profi, de nem sokáig tartott azzá válni - elégedetten elvigyorodtam. Nem volt teljesen igaz, mert hát ezek szerint a la pushi kölyköknek a vérükben van a sziklaugrás. Az apáink meg nem féltettek cseppet sem. Az anyák már másak voltak. Már akinek... akinek volt. Erre a gondolatra homlokom összerándult, és a gyomrom is. Most nem ez volt a megfelelő pillanat ilyenekre gondolni - Majd szólj, ha felkészültél - kuncogtam. Belül nagyon is féltettem attól, hogy baja esik, még ha ott vagyok a közelébe. Hülye Paul! Kellett neked fölvetni ezt az eszement tervet! Persze Jenny rögtön rávágta az igent. Őrült egy lány, de talán ezt sze.. khhm ez tetszik benne.
- Ugyan Jenny, ne játszd a keményet, nem állj jól. Nem is tudod titkolni, mennyire várod a következő találkozásunkat - elvigyorodtam, és kacsintottam egyet mellé. Azt nem mondtam, hogy én nagyon is várom, azzal már tulságosan is sokat mondtam volna, és az annyira nem lennék én. Egyelőre tartsuk a látszatot.

Az a csók. Vagyis azok a csókok annyira... annyira tökéletesek voltak. Igaz volt, hogy a suliban Jacobbal együtt szinte mi voltunk a sztár pasik, és bármelyik csajt megkaphattam volna, Jenny mégis más volt. Ez vonzott benne annyira. És őt nem csak egyszerűen meg akartam kapni. Vele akartam lenni.
Élveztem minden egyes pillanatot, és tudtam, hogy ezek azok, amikra valószínűleg emlékezni fogok. Hogyan is felejthetném el?! De azt is tudtam, hogy ennek a fantasztikus pillanatnak is vége szakad egyszer. Nos, ha rajtam múlik, nem ilyen hamar, de döbbenten figyeltem, ahogy elhúzódik tőlem, és benyögi, hogy elmegy. Miért kell mindig mindent megnehezítenie?! Kezeit lefejtettem a nyakamról, és tettem pár lépést hátra.
- Rendben van, felőlem menj. Végülis.. ki vagyok én, hogy visszatartsalak? - jó, kicsit mérges voltam. Olyan tökéletes volt a pillanat, azt hittem, haladtunk valahová, de észre kellett vennem, hogy ez egy ördögi kör. Minden rendben van, aztán meg megint minden elromlik!
- Francba Jenny, nem veszed észre, hogy... hogy ha veled vagyok, teljesen megváltozom? Kifordulok önmagamból? - nem, nem, nem, ezt eszem ágában sem volt hangosan kimondani, de megtettem. És meg is bántam. Egyfajta apró remegés futott végig a gerincem mentén. Erről beszélek! Erről, a fenébe! Ha csak egy picit is elvesztem az önuralmam, ha csak egy picit is ingerlékeny leszek, nem sok kell hozzá, hogy Paul helyett egy négylábú szőrpamacs álldogáljon. Ezt mondja a józan eszem, hogy nincs biztonságban mellettem! Bármennyire szeretném megvédeni bármi mástól, magamtól nem tudom!
Szavai rángattak vissza a jelenbe. Hátrahajtottam a fejem, és mély levegőt vettem, hogy a remegésem elmúljon.
- Nem vagyok beteg, se lázas, semmi bajom! - válaszoltam kissé ingerülten.
Hátat fordítottam neki, és hagytam magam egy picit gondolkodni. Beletúrtam a hajamba, és ezzel egyidőben egy hangos sóhaj tört fel a mellkasomból. Visszafordultam hozzá, és megint egészen közel léptem, végigsimítva az arcán.
- Nem akarom, hogy elmenj! Még csak most találkoztunk, és máris mennél? Beszélgessünk! -hangom megint olyan lágy volt, és kedves. Felé nyújtottam a kezemet, hogy sétáljunk egyet. Ha nemet mond, hát nemet mond. De azért reménykedtem, hogy velem tart. Ha már az ismerkedésről volt szó, miért ne?
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Sat Oct 31, 2009 3:20 pm



˙
    -De lehet, minden ellen lehet tenni, csak akarni kell. -mondtam egyszerűen, de oldalra fordítottam a fejem. Nem akartam, én lenni mindennek az elrontója, ezért is válaszoltam igennel. Vagyis erre vágytam, hogy megismerjem, akkor meg, minek hátrálnék meg. Kérdeztem magamba, de inkább erre most nem válaszolnék. Túl hosszú elemzést, kellene nektek ahhoz végig hallgatni, amihez gondolom semmi kedvetek, és nekem sincs. Most valahogy, jobban érdekel Paul, és az Ő személye, remélve, hogy nem csak egy álcát mutat.
    -Nekem tetszik, az apám szokott ennyire félteni -vagyis nem. Valahol biztos részegen fekszik, vagy egy szajhával tölti az estét. A nevelő apám, meg, hát inkább ne is beszéljünk róla. Szerényen elmosolyodtam. -Oh a kis egoista- tettem hozzá. Kezd aggasztani ez a viselkedése, vagyis, hogy állandóan nagyképűsködik. Azt hiszi, csak ő tudd ugrálni. Gyerek játék az, egész. -Persze, persze ,persze szólok. -kacsintottam egyet, és egy mosolyt is megengedtem. Egyre többet mosolygok, ez nekem nem tetszik.
    -Tényleg, kipróbálhatjuk ki keresi hamarabb a másik társaságát. Fogadunk? -játékosan nevettem el magam. Kezdek nagyon, hülyén viselkedni, de ezt eddig még elviselte. Egyébként is, simán megnyerném ezt a fogadást. Ő jobban rá van szorulva, az én társaságomra, mint én az övére. Én, már megszoktam ,hogy egyedül vagyok, és magányos.

    A csók, az fantasztikus volt. Még most, érzem, ajkamon az övét. A szám szélét kezdtem el, harapdálni, mert ideges lettem.
    Bűntudatot éreztem, azért mert ilyen hamar félbeszakítottam, és mert eltudok rontani mindent. Bátortalan, vagyok , de ennyire? Ha nem adok semminek, se esély, akkor, hogy szeretném, hogy jóra forduljon az életem? Rohadt életbe, elcsesztem a dolgot, és pont ez miatt nem kell nekünk ismerkedni. A karjaimat lefejtette, a nyakáról, és a szeme már nem volt lágy, átvette a düh a helyét. Az a düh, amit irántam táplált. Egy pillanat alatt meggyűlöltettem vele magam. Gratulálok Jennifer, ügyes vagy. A sírógörcs határán, voltam, de hamar összeszedtem magam. Erős vagy Jennifer. Mondogattam magamban. Mély levegőt véve.
    -Végül is... senki- nyögtem ki, és megfordultam, lehajoltam a vizes ruháimért, de ekkor ideges hangja arra késztetett, hogy visszaforduljak. Egy percre félelmetes volt, látszott rajta az a düh, a remegés ami végig futott hátán. Megijesztett, és az is, hogy ezt én tettem vele. Hamar fel kapja a vizet, pont mint én.
    -Mégis, hogy a francba, mikor azt se tudom , ki vagy valójában? Tudod, pont ezért jobb, ha külön utakon, vagyunk, én ...én nem vagyok hozzád való-tört ki belőlem a válasz, ami gondolom neki egyáltalán nem tetszett. Na szép, gyorsan átléptünk, a veszekedés fázisába. De ez most nem csak az én hibám. Ki hozzá belőlem, az állatot.
    -Jól van bocsánat az aggódásért, én a helyedbe mégis megnézetném magam. -vágtam neki, vissza egy önelégült mosollyal. Ez most komolyan mondtam, ez nem természetes. Fura itt minden, és senki nem akar beszélni. De én, sose ismerek lehetetlent kiderítem, hogy mi van itt. Még ha, azt se tudom, hogy hol kezdjem a keresést. Ezek a gondolatok, piszkáltak belülről.
    Nagyot sóhajtottam, mikor hátat fordított nekem, azt hiszem ennyi volt, és ezt szépen elintéztem. Látjátok ez van, ha hozzám közeledtek. Csak megbántani, tudom az emberkéket. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon, de gyorsan le is töröltem. Én mégis mi a fenét művelek? Ideje menne, azt hiszem, a hajamat a fülem mögé helyeztem, de ekkor visszafordult, közel lépett, az arcomon végig simított. Ezt már többször megtette, a mai nap. Mintha, tudná ,mitől olvad a jégcsap. Kezét felém,nyújtotta, hogy sétára invitáljon. Megint visszatért az a kedves Paul. Azt hiszem tartozok neki ennyivel, és hogyan másképp tölthetném, a szombati napomat. A kezemet, a tenyerébe helyeztem. -Sajnálom, lehetetlen esett vagyok. .mondtam, egy kicsit lehangolva. - Jól van beszélgessünk, játszunk kérdez feleleket. Te kezdesz!-a tengere néztem ,és figyeltem a habokat. Kíváncsian vártam, a kérdéseit, miközben én a sajátjaimon dolgoztam.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Sun Nov 01, 2009 9:00 am

Ismét beletúrtam a hajamba. Még egy kicsit mindig ideges voltam, mert... mert ennyire nehéz volt vele lennem. Egy.) azon gondolkodtam, milyen nagy marhaságot követek el, hogy próbálok a közelébe férkőzni. Talán nem szabadna. Talán veszélyes, és mert talán képes vagyok arra, hogy megbántsam. Kettő.) folyamatosan megnehezíti a dolgomat. Amikor kedves vagyok, a hangom már szinte csöpög a nyáltól, Ő akkor is képes olyan ostobaságot benyögni, hogy inkább elmegy. Nem értem. -Majdnem - minden csaj odáig lenne azért, ha velem csókolózhatna, de ő inkáb közli, hogy le kellene lépnie. Persze, ez volt az egyik, amiért ennyire akartam. Jó volt.. harcolni érte? Legalábbis egyelőre ennél jobb kifejezést nem tudok. De akkor sem értem a gondolkodásmódját. Egyszer örömmel vetné magát a karjaimba, másszor pedig... mintha nem is akarna velem lenni. Mintha.. nem is lenne rám szüksége. Persze ezt nem tudhattam. Csak idegesített, hogy.. hogy néha így viselkedett. Ezzel a fogadás félével csak még jobban megerősítette azt a gondolatmenetem, hogy szórakozásból van velem. Mert nincs jobb dolga. Hülyének néz engem? De a következő percben, amikor ezt kigondoltam, máris bűntudatom támadt, hogy mégis hogy a fenébe vagyok képes arra, hogy ilyen az eszembe jusson.
Nem válaszoltam neki, inkább csak elfordítottam a fejemet, és egy hangos sóhaj tört fel a mellkasomból. Az az igazság, hogy bármennyire próbáltam mérges lenni rá, úgy igazából haragudni, itt hagyni... nem ment, képtelen voltam rá. És ez volt az, ami annyira aggasztott. Nem tudom, mi fogott meg benne, nem tudom, azon az estén miért akartam megmenteni, amikor megláttam, nem tudom, most miért vagyok még mindig itt, miért töröm éppen ezen magam. Csak annyiban vagyok biztos, hogy ezentúl képtelen vagyok Őt elfelejteni, vagy úgy gondolni rá, mint egy egyszerű ismerősre. Hiába nem tudtam semmit az életéről, miért jött ide, miért próbál ilyen keménynek mutatkozni, hiába minden próbálkozása, nem bírtam tőle elszakadni.
Képzeletben megcsóváltam a fejem, hogy milyen érzelgőssé váltam. Sam jutott eszembe, és a többiek. Már el is képzeltem magam előtt, ahogy megtudják ezt az egészet, látom, ahogy hangosan röhögnek. Még ha talán Sam nem is, Jared, vagy Jacob biztos a képembe fogja vágni. Huh, már előre ki voltam készülve ettől a találkozástól. De, de... az is meglehet, hogy csak tévedés az egész, nem? Nem, hülyeség, ezt én sem gondolhatom komolyan. Bármennyire is tetszik, vagy éppen nem, kezdtem hinni... Oké, inkább kussolj, Paul!

"Mégis, hogy a francba, mikor azt se tudom, ki vagy valójában? Tudod, pont ezért jobb, ha külön utakon vagyunk, én ...én nem vagyok hozzád való." Szavai penge éles szúrtak belém, és ráadásul, mintha azt a kést még meg is forgatták volna. Ijedten tekintettem rá, közben folyamatosan hátra hőköltem. Kétségbeesés lett rajta urrá, a szívem vadul dörömböl odabent. Ajkaim egy vonallá préselődtek, szemeimet lecsuktam. Na nem, sírni nem készültem, csak... csak a szavai visszhangzottak a fejemben, újra és újra lejátszódott minden egyes szó.
- Szóval... így állunk - hajtottam fejet, mintha csak megadtam volna magam. Az előző kérésem, hogy beszélgessünk, már meg sem fordult a fejemben. Ha ezt gondolja, rendben. Már az sem érdekelt, hogy bocsánatot kért, hogy belement ebbe a kérdezz-felelek dologba, nem bírtam rájuk koncentrálni. Megremegtem. - Sajnálom, hogy ezt gondolod. Sajnálom, hogy... így látod a helyzetet, de talán igazad van. Nem vagyunk egymásnak valók. Talán ott fent.. elnéztek valamit - láttam az arcán a döbbenetet, a fájdalmat, az elkeseredettséget, ami ugyanúgy tükröződött az enyémen is. Talán a szavaim mindkettőnkbe pengeként fúródtak.

Megráztam a fejem, hátat fordítottam, majd az erdő felé kezdtem sétálni. Először lassan haladtam, de a remegés nem múlt el, a tekintetét éreztem a hátamba fúródni, jobbnak láttam, ha sietek. Futásnak eredtem, és amint beértem a fák sűrűjébe, átfutott rajtam néhány erősebb remegés, aztán átváltoztam. Egy nagy, ezüstös farkas lett belőlem. Illetve még mindig én voltam az, ugyanazokkal a gondolatokkal, csupán négy lábam voltam, ezüst bundával. Hallottam Seth gondolatait, és rögtön érzékelt Ő is engem.
Hé, haver, veled meg mi van?
Seth, szálj ki a fejemből, hagyjatok békén. Mindenki. Morogtam válaszként. Sethre egyébként soha nem tudtam haragudni, olyan volt, mint a.. kisöcsém, bár néha hatalmas baromságokat követett el, és hát az se tetszett, hogy olyan jó barátságban van a vérszívókkal, de hát akkor is. A sok hülyeség ellenére jófej kölyök volt. Viszont most nem akartam senkit a fejemben. Egyedül akartam lenni. Tudtam, hogy ehhez inkább vissza kellett volna változnom, de ilyenkor farkasként mindig könnyebb volt. Az egyik tölgyfa alá telepedtem. Mielőtt még elhelyezkedtem volna, bevillant Jenny arca, és ekkor egy fájdalmas üvöltés tört elő a mellkasomból. Mintha a fák is beleremegtek volna.
Leültem, és a mancsaimra hajtottam a fejem, szemeimet lecsuktam.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   Sun Nov 01, 2009 11:11 am



    Ideges volt, és ezt meg is értem. Minden egyes mondatommal, csak meg bántom, vagy épp, ha nem bántom meg, akkor is düht táplál irántam. Ez úgy tűnik, mintha csak, szórakoznék vele, pedig már ahogy, említettem mindenkit megkaphatna, ezért se értem mért nem kopp le? Magamat se értem, mert én vele akarok lenni, de ez így nem helyén való. Istenem utálok, érezni valaki iránt is valamit.
    A fogadásos dologra már, nem is reagált. Pedig, én szívesen benne lettem volna, bár én mibe nem lenék benne? Nem szóltam ,és ő is követte a példámat. Szerintem, csak forrt belülről. Mi ez, az egész? Nem tetszik , nekem, hogy csak így hirtelen fel kapja a vizet. Tudom, nekem is meg van, a hangulatváltozásom. Csak a csókokra, kell gondolni, kezdeményeztem, hisz én érintettem meg az ajkait, még ha ő is kezdett bele az igazi csókba. Aztán elhúzódok. Akarom, meg minden, de jobb őt megóvni a csalódástól, és magamat is. Nem tudok, elviselni több fájdalmat, azt hiszem eleget kínzót a sors.

    Hirtelen minden megváltozott, be adta a dereket. Láttam rajta, hogy csalódót, hogy mennyire megbántottam. Az a bizonyos lyuk, ami belül tátong bennem, elkezdett mérhetetlenül fájni. Pedig, ez csak, akkor szokott, mikor a balesetre gondolok.
    Úristen, nem akarom ezt, én ... én, egy remegés futott végig rajtam. Tátva maradt a szám, a mondatára, ami a fejembe visszahallottam. Az eszem azt súgta, ez a helyes, és nekem semmit se kell ellene tennem, de a szívem pont az ellentettjét. Bántottak szavai, belülről, még a pofonokat is jobban elviseltem volna. De érzelgős lettem. Huha, jobb is lesz ez így. Nem mondtam semmit, azt hiszem jobb, ha befogom, már így is sok bajt okoztam. A szemembe, felcsillant a fájdalom, minden egyes jele. Megfordult, és ott hagyott.
    -Viszlát-mondtam halkan, és tudtam, hogy ezzel örökre elengedem. Mindent eltudok rontani, és ez annyira idegesítő. Ott álltam a homokba, a lábam a földbe gyökerezet, most már Paul alakját se láttam. Sóhajtottam egy nagyot, és a könnyeimmel küszködtem. Egy idő után, már fáztam, és untam is magam, nem fog visszafordulni. De az azért idegesített, hogy csak így itt hagyott, mégis hülyének néz,. Beszélgessünk, na persze, hogy, ha nincs partnerem.

    A vizes ruháimat megfogtam, és a kocsihoz mentem. Semmi baj nem volt, az én kicsikémnek. Ő legalább, sose fog megbántani. Remegve, helyeztem a kulcsot a zárba, és aztán beültem. Egy hangos sóhaj, megint előtört belőlem. Ma se kellett volna fel kelni. Ideges ütöttem, bele a kormányba, rá hajtottam a fejem, és néhány könnycsepp potyogott le a nadrágomra. Ekkor a közeli erdőből, egy hangos üvöltést hallottam. Beleremegtem, egy állat lehetett az, mintha csak egy kutya tüskébe lépett volna, nem ez inkább farkas üvöltés. Meg remegtem, mert Paul arra távozott. De ahogy, ő mondja, neki nem eshet soha bántódása. Beindítottam a motort, és elhagytam a helyszínt. Hazáig meg se álltam. Este volt már, de a nagyiék így is fent voltak. Összeszedtem magam, és bementem a konyhába. Gyorsan megvacsoráztam, de a nagyi megjegyezte, hogy rémesen festek. Nem mondtam semmit, rá hagytam, higgye csak azt, hogy gyászolok, ezért vagyok ennyire magamba zuhanva. Egy forró fürdőt vettem, és álomra hajtottam a fejem, remélve, hogy elfelejtem ezt, a napot.

    Megjegyzés: EGY SZÓ: IMÁDTAM (LL)
Back to top Go down
View user profile
Sponsored content




PostSubject: Re: Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]   

Back to top Go down
 
Lock me in your heart and trow away the keys! [ Jenny-Paul]
View previous topic View next topic Back to top 
Page 1 of 1
 Similar topics
-
» Bead Embroidered Heart No 2
» Heart Gold Walkthrough and Wifi Battles
» Pictures not for the faint of heart
» Line Lock Info needed
» Heart Coaster - Crochet

Permissions in this forum:You cannot reply to topics in this forum
Twilight világ :: .la push. :: .first beach. :: Sziklák-
Jump to: