Egy szép hely mindent megváltoztat... (Kytie & Zoey)

* Mindig szerettem a természetben lenni. talán ezért is döntöttem most is úgy, hogy ezt a délutánt is ide kinn töltöm. miután ideköltöztem a szüleimmel nem sokkal később, az egyik túrám alatt fedeztem fel ezt a vízesést. Azóta ha gondolkodni akarok mindig ide jövök. magával ragad. mindig is szerettem a vizet, sokat is úszok, de már csak maga a közelsége is jó volt számomra. igaz már jó pár éve nem láthattam napsütötte vízfelszínt, mert ahol esélyem lett volna rá, ott emberek is voltak, és sajnos nem kockáztathattam a lebukásomat. most is csak egy kis sziklán üldögéltem a vízesés aljánál, és azon gondolkodtam, hogy most mivel töltsem ki azt a pár évet amíg itt leszünk. nem vártam semmi újat, ettől a helytől sem, ugyanúgy mint a többitől. lassan már indultam is volna haza, amikor kellemetlen szag csapta meg az orromat. *
~ Ez meg mi? Ez lenne a farkasok szaga, amiről anyáék beszéltek? ~
* Gondolkodtam magamban, hiszen még sohasem találkoztam egy farkassal sem, csak a szüleim meséltek róluk. Azt mondták egy mondta szerint, Forks-nál élnek, a Quiletek. de én nem igazán hittem benne. Bár lehet, hogy nem volt túl jó ötlet. A szag egyre erősödött. *
~Tehát közeledik. Szóval akkor most mit csináljak? Vegyek fel támadóállást? És ha nem akar megtámadni?~
* Ezen rágódtam, de inkább csak békésen ültem, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul ez az egész. *

Hát az erdőt szerettem volna kerülni, de sajna nem volt rá lehetőségem. Keresni szerettem volna egy szép helyet, ahol egyedül tudok lenni, de most sem tudtam egyedül lenni. Egy újabb vámpír, de nem az a srác, akivel az erdőben találkoztam. vér illatot, most nem éreztem, így nem is éreztem szükségét annak, hogy hogy közelebb menjek. Nem, le akartam lépni, mert megint egy vámpír. Jóllehet, hogy a múltkor asráccal az erdőben megúsztam, na de itt? Itt és most mi lesz?
Sóhaj, majd lassan és óvatosan elindulok feléje. Illetve a helyhez ahol ő van. Szorongtam és a vészjelzőm kezdett kiakadni, bár akkor is őrülten visítozna a fejemben, ha ember felé közelednék, és nem vámpír fele. Ez a velejárója, hogy élek, megint...
Ahogy kiléptem a fák takarásából egy szőke hajú lányt pillantottam meg. Maradtam a fa előtt neki is támaszkodtam, nem mentem közelebb, sőt inkább elfutottam volna. Megint ugyan az a páni félelem jött rám, mint a múltkor az erdőben. De jó nekem...
Az idő szép volt és kellemes, és talán két évvel ezelőtt síműn, lazán trécselve köszöntem volna rá a vámpírra, hiszen akkor még nem is tudtam, hogy léteznek, csak azon aggódtam, hogy nem fogadnak be az osztályközösségbe. Erre, most itt vagyok és szemmel láthatólag kerülget az ájulás, a vészjelzőm üvölt, és a vámpír békésen üldögél a helyén. Mit nem adtam volna én is, hogy ugyanígy üldögéljek persze ez nem lehetséges, hiszen ha ne,m ilyen lennék mint most, akkor csak oszlanék a koporsómba Los Angeles egyik temetőjében. Fentről figyelném a családtagjaim gyászát, és a vámpírt, aki megölt, hogy mennyire el van telve magától és töri az agyát ki legyen a következő áldozatlat
Nem, én most még egy szia-t sem bírtam magamból kipréselni, csak az éltető oxigén után kapkodtam egyre gyorsabban, és már lassan szédültem is. Igen, határozottan nem kellett volna ide jönnöm...

* Ahogy ültem még ugyanott a sziklán, megjelent egy lány az erdőből. *
~ Ő lenne az? De hiszen nem is férfi? Lányok is lehetnek farkasok? Ez érdekes. majd jó lesz, ha tájékoztatom erről a szüleimet. Lassan végigmértem a lányt, és nem értetem miért kéne félnem tőlük. Vagy hogy miért kell hogy ellenségek legyünk.*
~ Jó persze farkas vámpír nem barát, meg azért lett teremtve a farkas, hogy elpusztítsa a vámpírokat, hisz ez semmiség. *
~ A gondolataim általában elég őrültségek szoktak lenni, mint ez is. De miért ne lehetne. ~
* A furcsa gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy észrevettem a lány nincs túl jól. közelebb akartam menni, már is álltam a helyemről, de eszembe jutott, hogy nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha közelebb mennék hozzá. ki tudja mikor lenne neki túl sok a a jelenlétem, és átváltozna. Én pedig nem tudok valami jól harcolni, így valószínűleg alulmaradhatnék. *
- Jól vagy? * kérdeztem meg, de nem igazán bírtam tovább nézni, hogy szenved. *
- Figyelj, most közelebb megyek. nem akarlak bántani oké? * remélem, tényleg nem veszi támadásnak a közeledésem, de nem bírom ki, hogy ne segítsek. Amint megtettem az első lépéseket, láttam, hogy nem igazán bízik bennem, hiszen a pánikfélelme, csak erősödött. *
- Tényleg nem akarlak bántani, csak segíteni akarok. * De a biztonság kedvéért azért megálltam, ott ahol voltam. *

Őrült zihálásomon keresztül meghallottam amit a lány mond. Nem, nem akarom hogy ide gyere! sikítoztam gondolatban. De mikor elindult csak erősödött a szorítás, és úgy éreztem, hogy lassan mindennek vége. Remek, kaptam még egy esélyt erre megfulladok... Bár akkor most nem kell hallanom, hogy rimánkodnak hogy életben maradjak.
Végül az élni akarás ösztöne, ha már van lehetőségem élni, akkor győzzön már az legyőztem a páni félelmet és felegyenesedtem. De hálás voltam a fának hogy ott van mögöttem és támasztékul szolgál. A vámpír lány kábé két méterre állt tőlem, és tétován nézett rám, hogy mit is kezdjen most.
Hát tanácsot én se tudtam adni neki, ugyanis én se tudtam, hogy mit tegyek vele. Jó lenne legyőzni a szorongást amit a közelükben éreztem, de... de... de... ő akkor is az ami, és engem egy fajtársa csinált ki, és csak a szerencsének lehet köszönni, hogy itt vagyok, és élek. Meg kell jegyeznem a lány védelmében, mielőtt megint rám jön a pánik, hogy neki is karamella színű szeme van, ergo ő sem lehet olyan vérengző fene vad, max csak az állatokra nézve. Azzal meg meg kell békélnem, illetve kéne, mert még mindig jobb, hogy azt ölnek mint embert...
- Már jobban vagyok - szólaltam meg halkan. Csak tisztázzuk és ő szépen visszaüljön oda ahol eddig is ült. akkor talán nem lesz semmi gond

* Amikor végre megszólalt, és láttam, hogy kiegyenesedik, nem mellékesen normálisabb ütemben ver a szíve, és a levegő beáramlik a tüdejébe, én is kifújtam a levegőt, még ha nekem nem is szükséges az élethez, ez néha megnyugtatott, mert most féltem, hogy valamilyen beteg, és most összeesik, akkor mit csinálok. ha bemegyek vele a kórházba a társai biztos azt hitték volna, hogy én csináltam volna valamit. Viszályra meg semmi szükségem. *
- Biztos? * kérdeztem félénken, de azért hátráltam pár lépést, mivel úgy vettem észre, nem igazán csíp engem, vagy csak szimplán a vámpírokat, mily meglepő. *
- Jobb, lenne ha elmennék? * Vetettem fel az ötletem. habár most már jobban volt, de nem kéne kockáztatni. Az pedig biztos, hogy én nem vagyok túl jó hatással. nekem nincs vele bajom, ha csak az nem, hogy a szaga eléggé szörnyű számomra, de ha jól tudom, neki is az enyém. Szóval egál. Már éppen hátat fordítottam volna, hogy elmenjek, mikor még eszembe jutott valami.*
- Amúgy Zoey-nak hívnak. és ha legközelebb is találkoznánk, megnyugtatlak, ttőlem nem kell félned.* Majd egy mosoly kíséretében eltűntem a fák között. *

// Köszi a játékot //

Örültem hogy vége a rohamnak. Rég nem tört rám ilyen nagy erővel... Kérdésére csak bólintottam, majd ha ő nem, de én tuti leléptem volna, de mint kiderült ő is ugyan ezt tervezte.
- Én Kylie - mondtam, halkan, majd a másik irányba mentem mint ő. Legyek tőle csak jó távol, hiába nem ártalmas... vagy legalábbis ő mondja annak magát...

//Én is köszi//