Rosalie Hale
Vegetáriánus vámpír
Posts : 4
Join date : 2009-11-06
 |  Subject: Rosalie Lilian Hale  Wed Nov 18, 2009 11:40 am | |
| × TELJES NÉV: Rosalie Lilian Hale
× BECENÉV: Általában Rosalie-nak szólít mindenki, de olykor a Rose is használatba kerül. A második nevemen - Lilian - nem hív senki sem, szerintem még nem is tudják.
× KOR: 18 évesnek nézek ki, amúgy 90
× NEM: Nő
× FAJ: vegetáriánus vámpír
× SZÜLETÉSI HELY: Rochester, New York
× SZÜLETÉSI IDŐ: 1915
× CSALÁD:
- fogadott apa: Carlisle Cullen
- fogadott anya: Esme Cullen
- fogadott testvérek: Jasper Hale
Alice Cullen
Edward Cullen
- férje: Emmett Cullen
× ÁTVÁLTOZÁS IDEJE: 1933
× KI VÁLTOZTATTA ÁT: Carlisle talált rám, és mentett meg, amikor saját vőlegényem félholtra vert  × ÉLETTÖRTÉNET: 1915-ben New York-ban, azon belül pedig Rochesterben láttam meg a napvilágot. Kedves kis városka volt, imádtam ott élni a mindennapjaimat. Más volt az a világ, mint ami most van, de ez így helyes. Az a világ sokkal egyszerűbb volt.
A szüleim igazi kispolgárok voltak. Az apámnak jól fizető állása volt a helyi bankban. Csak felnőtt fejjel, sok év után döbbentem rá, hogy ő mennyire büszke volt az állására, arra a pénzre, amit ő maga keresett. Mindig azt mondta, hogy a szorgalmával és a tehetségével érdemelte ki. Abba bele sem gondolt, hogy egyszerűen csak szerencséje volt. Viszont akkor még nem így láttam a dolgokat, és számomra természetes volt, hogy jómódban élünk. Mindent megkapok, amit szeretnék, és semmit sem kell nélkülöznünk. Az akkori hatalmas gazdasági világválságnak csak a híre jutott el hozzánk, nem érzékeltünk belőle semmit. Persze előfordult, hogy olyanokkal hozott össze a sors, akik nem engedhették meg maguknak azt a pompát és fényűzést, amit mi igen. Bár apám szavai alapján, én is úgy véltem, hogy az anyagi helyzetüket csak maguknak köszönhetik.
Anyámnak az volt a feladata, hogy otthon rendet tartson, és mindig meleg, főtt étel legyen az asztalunkon, na meg persze, hogy engem és a két öcsémet eltartsa. Mindig én voltam a kedvenc, a legfontosabb a családban. Akkoriban még nem érzékeltem, nem tudtam felfogni, hogy a szüleim mindig kevesellték, amink van. Mindig többet akartak, és kapaszkodtak fölfelé a társadalmi ranglétrán. Sznobok voltak, ha mai szóval szeretném kifejezni magam. Ők a szépségemet Isten ajándékának vélték, és sokkal több lehetőséget láttak benne, mint én magam.
Szóval ők nem voltak elégedettek az életükkel, de én annál inkább. Én örültem, hogy az lehetek, aki vagyok Rosalie Hale. Boldogsággal töltött el, hogy tizenkét éves korom után minden fiú megfordult utánam. Még nagyobb löketett adott, amikor a barátnőim nagyot sóhajtottak bánatukban, miközben a hajamat megérintették, mert nekik nem lehet ilyen gyönyörű, ragyogó, szőke hajzuhataguk. Jól esett és örömmel töltött el, hogy az anyám büszke volt rám, és az apám bármilyen csinos és divatos ruhát megvett nekem, mert tudta, hogy kifogástalanul fog állni.
Tudtam, hogy mit szeretnék az élettől, és biztos voltam benne, hogy meg is kapom majd. Azt akartam, hogy hatalmas virágdíszes esküvőm legyen, és apám vezessen az oltárhoz. Hogyha az emberek rám néznek, akkor azt mondják, hogy nem láttak még nálam gyönyörűbb teremtést e Földön. A csodálat úgy kellett nekem, mint a levegő. Buta voltam és sekélyes, így tudnám röviden, de mégis lényegre törően jellemezni magam.
A szüleim úgy neveltek, hogy az anyagiak a legfontosabbak az életben, hogy az legyen mindig minden, és mindenki előtt. Nagy hatalmas házat akartam, amit más takarít helyettem. Modern konyhát, ahol más főz rám, és nekem csak élnem kell ott. Mint említettem sekélyes voltam, így nem láttam semmi akadályát, hogy elérjem eme célt is. De azért vágyódtam értelmesebb dolgokra is, és egyvalamire nagyon.
A barátnőm egy Vera nevű lány volt. Roppant fiatalon ment férjhez, mindössze tizenhét éves volt. A férje ács volt, olyasvalaki, aki a szüleim szerint nálunk szóba sem jöhetett.
Egy évvel később Verának kisfia született. Fekete, göndör hajú, aranyos gödröcskékkel az arcán. Irigyeltem őt, Verát, a legjobb barátnőmet, mert volt valami olyanja, ami nekem nem, és én azt nagyon szerettem volna. Először fordult elő velem, hogy másra irigykedtem.
Akkoriban még más időket éltünk. Természetes volt, hogy ilyen fiatalon férjhez menjünk, vagy gyereket vállaljunk. Tizenhét éves voltam csupán, de éreztem, hogy készen állok mindenre. Hogy babám legyen, egy gyönyörű házam, és egy szerető férjem, aki a munkából hazaérve szájon csókol. De én egészen máshogy szerettem volna felépíteni ezt a világot, mint azt mások tették. Különlegesen, amilyennek én is éreztem magam.
Élt egy tekintélyes család Rochesterben ők uralkodtak a város felett. Vicces, de ráadásul még Kingnek is hívták őket. A bank tulajdonosa Royce King volt, ahol apám is dolgozott. Így történt, hogy a fia, Második Royce King egyik nap felfigyelt rám, amikor a bankban jártam. Mivel úgy volt, hogy ő veszi majd át az apjától a bankot, ezért kezdett bejárogatni, hogy megismerkedjen a különböző munkafolyamatokkal. Rá két napra az anyám véletlenül elfelejtette odaadni apámnak az ebédjét. Ez eddig még sosem fordult elő, de nem is különösebben foglalkoztatott. Viszont emlékeszem mennyire meglepődtem, amikor az anyám az egyik legszebb ruhámat adta rám, és megkért, hogy tűzzem fel a hajamat, míg átszaladok a bankba odaadni apámnak az ebédjét.
Igazándiból fel sem tűnt, hogy Royce mennyire megbámult. Engem mindenki megbámult, így nem is fektettem rá különösebb figyelmet. De aznap este megérkezett az első illatos rózsacsokor. Míg udvarolt, addig minden este kaptam tőle egy-egy csokrot. A végén már be sem fért a szobámba az a rengeteg virág. Az csak tetőzte a dolgot, hogy amikor elmentem otthonról már akkor is rózsaillatom volt.
Royce jóképű volt. A haja az enyémnél világosabb szőke, és gyönyörű szép tengerkék szemeivel fürkészte mindig az arcomat. És akkor egyszer megszólalt, hogy a szemem színe ibolyaszín. Azután a rózsák között olykor ibolyák is feltűntek csokorba szedve.
A szüleim egyszerűen odavoltak azért, hogy Royce udvarol nekem. Hiszen ezzel beteljesült volna minden vágyuk, és az én kívánságaim is. Ő volt a mesebeli herceg, amiről a lányok álmodoznak folyton folyvást. Eljött, hogy maga mellé emeljen a trónra, és boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Úgy tűnt, hogy mindent megkapok, amit akarok. Bár tudtam volna, hogy ez nem volt több annál, mint amire számítottam.
Még két hónapja sem ismertem Royce-ot, akivel eljegyeztük egymást, és már az esküvőt terveztük.
De igazából nem töltöttünk együtt sok időt. Mindig azt mondta, emlékszem, hogy nagyon sok dolga van a bankban, de imádta, hogyha a karomat az övé köré fontam, és úgy sétáltunk el a városi polgárok előtt. Bevallom, hogy ezt én is imádtam, amikor megfordultak utánunk. Nagyon sokat jártam vele társaságba, és táncolni a szebbnél szebb ruhákban. Ha valakit Kingnek hívtak, akkor előtte megnyílt minden ajtó, és mindenki a lába előtt hevert. Ez tetszett.
Tökéletesen boldog voltam. Amikor meglátogattam Verát, akkor nem irigykedtem már rá, mert elképzeltem, hogy egyszer nekem is lesznek gyermekeim. Szőkék voltak, és a King-kúria pázsitján játszadoznak. Így Verát már csak sajnálni tudtam, és csupán szánalmat éreztem iránta.
Aznap este szintén Veráéknál voltam látogatóban. Emlékszem, hogy a kisfia akkor ült fel először önállóan, és hogy mennyire büszke volt rá. A férjével együtt, karjában a csöppséggel kikísértek az ajtóig. Ott a férj lopott pár csókot Verától, amikor azt hitte, hogy nem látom. De ez más volt, mint amit Royce adott nekem. Nem ilyen meghitt és gyöngéd. Ezeket a gondolatokat hamar kiűztem a fejemből, hiszen Royce volt számomra a királyfi, aki majd királynővé avanzsál engem is.
Nagyon hideg éjszaka volt, annak ellenére, hogy már április vége felé közeledtünk. Tán még a szél is fújt. Sötét volt, bár a lámpák már világítottak azért önkéntelenül is aggódtam. Emlékszem, hogy azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha az esküvő napján is ilyen rossz lesz az idő. Igazság szerint annak az estének minden egyes pillanatára tisztán emlékszem. Nagyon makacsul ragaszkodtam hozzá, pedig oly sok szép emlékem volt. Azokat mind elfelejtettem...
Már nem voltam messze attól az utcától, ahol laktunk. Hirtelen az egyik lámpa alatt megpillantottam egy csapat részeg férfit. Hangosan nevettek, és látszólag nagyon jól érezték magukat. Ekkor jutott eszembe, hogy bárcsak megkértem volna apámat, hogy jöjjön értem aznap Veráékhoz. Hirtelen az egyik férfi a nevemet kiáltotta, és azonnal felismertem a hangot. Royce volt az és pár barátja. Közelebb sétáltam hozzájuk, ahol nézegetni kezdtek a barátaival együtt. Majd letépték rólam a kiskabátom, majd nem sokkal később a kalapot is lekapták a fejemről. Fájt! És mintha ők örültek volna ennek... hangosan nevettek... rajtam, ahogy a földön fekve jajgatok
Ott feküdtem a kövön és véreztem. Rettentően fáztam, de ezt elnyomták a sokkal erősebb fájdalmak, amiket az imént kaptam. Vártam, hogy végre elérjen a halál, és magával rántson. Hogy megszabadítson a fájdalmaimtól, de oly sokat késett.
Ekkor talált rám Carlisle, mert megérezte a vérem szagát. Nem értettem, hogy miért törődik velem, hogy miért ment meg a halál torkából. Emlékszem, hogy akkoriban sosem kedveltem sem Dr. Cullent, sem a feleségét. Sem Mrs. Cullen öccsét, Edwardot, mert akkor még annak adta ki magát. Nem bírtam elviselni, hogy ők sokkal szebbek nálam, még a férfiak is.
Amikor felemelt a földről és futni kezdett velem, hogy szinte olyan érzésem támadt mintha repülnék. Nos, akkor gondoltam azt, hogy már meghaltam. De mégis össze voltam zavarodva, mert a fájdalom csak nem akart megszűnni...
Meleg szobában találtam magam. Már nem igazán voltam magamnál, és olyankor a fájdalom is csillapodott. Ennek örültem. De ekkor éles fájdalom hasított belém... mindenütt. Hirtelen égni kezdett belül a tűz, és csak sikoltoztam. Könyörögtem, hogy öljön meg, mert nem bírtam elviselni ezt a fájdalmat. Nemsokára Esme és Edward is hazaértek, és emlékszem, hogy nekik is ezért könyörögtem. Nemsokára mindent elmondott, hogy mivé fogok válni, és bocsánatot kért. Én nem hittem neki, és ahányszor felsikoltottam ő mindig újra és újra a bocsánatomért esedezett.
Amikor éppen nem hasztalanul sikoltoztam, akkor meghallottam Edward és Carlisle veszekedését. Edward nem örült neki, hogy hazavitt hozzájuk, és át is változtatott engem olyanná, amilyen ő akkor már volt.
Aztán lassan tudatosult bennem, hogy talán a legrosszabb részen már túlestem. Lassan a fájdalom tompulni kezdett, és ezért tudtam jobban odafigyelni a beszélgetésükre. Ekkor tűnt fel, hogy egyre erősebb leszek. Kezdtem hinni Carlislenek, és megrémültem. Ráeszméltem, hogy az emberi életemnek vége szakadt.
Amikor a fájdalom végleg megszűnt, akkor újra elmagyarázták nekem a dolgokat. Éreztem a szomjúságot. Amikor a bőrömhöz értem akkor éreztem, hogy milyen kemény, és hideg. Amikor a tükörbe néztem, akkor az rögtön megnyugtatott, hogy gyönyörű voltam. Buta voltam, nagyon buta. Bár a szemem vörösen izzott az sem zavart, hisz nem láttam még magamnál gyönyörűbb teremtést.
Aztán kezdtem rájönni, hogy a szépség nem csak áldás lehet, hanem átok is. Végülis az okozta a vesztemet is. Ekkor azt kívántam, hogy bár olyan lennék, mint Vera. Se nem csúnya, se nem gyönyörű, csak egyszerűen átlagos. Akkor lett volna egy szerető férjem, gyönyörű gyermekeim. Most is úgy gondolom, hogy nem kívántam sokat. És ebben vagyok talán a legbiztosabb.
Az előéletem majdnem olyan tiszta, mint Carlisle-é. Tisztább, mint Esmeé, Edwardénál meg még jobban. Sosem kóstoltam emberi vért. Csak egyszer öltem meg öt embert, de azoknak sem ittam bele a vérükbe. Még csak kísértést sem éreztem iránta... Talán az oka, hogy Royce barátai voltak. Először őket öltem meg, hogy rájöjjön az egykori vőlegényem, hogy nem viccelek. Majd megtaláltam őt is. Könyörgött, hogy hagyjam életben, de... megöltem őt is.
Azt hiszem a történetemnek hamarosan vége. A Cullen családdal éltem tovább egy kis városkában. Az egyik vadászat alkalmával találtam rá, arra a fiúra, aki... aki azonnal megfogott. Haldoklott, rosszul volt és én segíteni akartam neki. De nem tudtam, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy olyanná tegyem, mint amilyen én vagyok. Ezért több száz kilométeren keresztül vittem, hogy aztán Carlisle megmentse őt is.
Vigyáztam rá az átalakulása alatt. Mindig ott voltam mellette és segítettem neki, ahol csak tudtam.
Aztán beleszerettem. Igen, ez volt a szerelem, amiért ó rég óta áhítoztam. Végül is igaz. Egy darabot megkaptam, amit szerettem volna. Sőt kettőt is. Hiszen Emmettel - aki Carlisle fiának adta ki magát - többször is összeházasodtunk.
Szerintem, itt van a vége. Mindannyiunk története fájdalmas és sosem végződik boldog véggel. De abszurd is lenne. Mert ha boldog vége lenne, akkor már mind a föld alatt nyugodnánk egy koporsóban.  × KINÉZET: Gyönyörű vagyok. A bőröm hófehér, kőkemény és jéghideg. Kezdetben a szemeim vörösen izzottak, amit később felcserélt az aranybarna szemszín. De váltakozik. Hiszen ha éhes vagyok, akkor az íriszem fekete lesz. Meseszép szőke, hullámos hajkoronám van, amit imádok. Folyton kiengedve hagyom. Szépen teríti be a hátam, hiszen elég hosszú. Jobban belegondolva szinte mindent szeretek magamon.
Már ember koromban is gyönyörű lány voltam, és vámpír létemnek köszönhetően talán az egyik legszebb teremtés lettem. Mindenkit megbűvölök a szépségemmel. Ez egyfajta képességnek is mondható, de egyáltalán nem olyan erős, mint Alice-é, vagy Edward-é.
Az öltözködési stílusom igen kifinomult. Szeretem a magassarkú cipőket, és nőies, elegáns ruhákat. Általában hideg színeket hordok. Fekete, kék, fehér. Talán ezek is a kedvenc színeim, hisz majdnem minden ruhám ilyen színt ölt magára.
×JELLEM: Nagyon makacs vagyok. Amit általában elhatározok annak úgy is kell történnie. Rendkívül önfejűnek is mondhatom magam, hiszen mindig a saját fejem után megyek. Nehéz a célomtól eltéríteni, így céltudatosnak is mondhatom magam. Edward szerint a csökönyösség a különleges képességem, de ezt távolról kétlem. Keményfejű vagyok.
Emellett könnyen fel lehet idegesíteni, ami szintén nem éppen egy jó jelző lenne rám nézve, de mégis az igazságot tükrözi. Szeretek a középpontban lenni, amikor minden szempár rám szegeződik.
De nem vagyok buta. Okosnak mondhatom maga, hiszen sok dolgot tudok, amik fontosak és hasznosak. De ha kell kedves is tudok lenni, és sokat mosolygok. Nem vagyok mindig ennyire hideg és kemény, mint egy igazi vámpír. Viszont megmondom mindenkinek a véleményemet, ami sok embernek nem tetszik, ezért nem is kedvelnek igazán sokan. Vagy csak nem mutatják ki.
× MIT SZERET: - mindene Emmett
- szeret sportolni, bár senki sem nézné ki belőle (kedvence a vámpír baseball)
- emellett szereti a divatot, de nem olyan fanatikusan, mint Alice
× MIT NEM SZERET: - a vámpírlétet
- a vérfarkasokat
× GYENGESÉGEI: Könnyen ideges lesz és nagyon makacs. Néha ez már idegesítő tud lenni. Olykor elég sekélyes és ez szintén nem a jó tulajdonságai közzé sorolható. Mindenkinek megmondja a véleményét, ami jó is meg rossz is.
× ERŐSSÉGEI: Ide megint beírhatom, hogy őszinte, nyíltan elmondja a véleményét a dolgokról, ami olykor hasznos. Ha megnyílik, akkor nagyon kedves is tud lenni, és mai szóval élve jófej. Erőssége még a szépség. Ő talán a legszebb teremtés a Földön, és megbabonázza az embereket.
Last edited by Rosalie Hale on Thu Dec 24, 2009 4:14 pm; edited 1 time in total | |
|
*-*
