Don't let someone become your everything, because when they're gone you have nothing. [Bella. <33]

Ahogyan Edward arcát néztem észrevettem, hogy valami nagyon zavarja őt. Talán ugyan az lenne, mint nekem? Nem hinném, s nem is fogom. Nem tudom miért, de egyben biztos voltam, hogy nem ért meg engem. Hiába is akarnék átváltozni, ő úgy sem tenné meg. Carlisle meg nem fog átváltoztatni, ha Edward nem engedi meg. Teljesen reménytelen eset vagyok, ez biztos.

- Tudom, hogy csak viccnek szántad. Pedig számomra nem volt vicces. - mondtam majd egy apró pillanatig elkaptam a fejemet, majd vissza az előző pózba. Edward arcát néztem, s őszintén szólva... évekig tudnám nézni ezt a szempárt, azt az ajkat, mindent. Sőt, talán még az örökké is rövid lenne számomra, hogy beteljek Edward tökéletes arcával.
Pár szempillantásnyit a lábamat néztem, de azt se sokáig. Edward ismét csak beszélni kezdett, és én pedig ráfigyeltem inkább. Mikor meghallottam, hogy milyen hanghordozással beszél, akkor egy kicsit megijedtem. Nem szeretem, ha ilyen hangnemen beszélnek velem, s ez alól Edward sem kivétel.

- Nem szeretem, ha ordibálsz velem. Főleg akkor nem, ha közönség is járul ehhez. - mondtam a természetes hangnememen, s közben Edward reakciójára vártam, de mind hiába. Csak percekig táncoltunk ott tovább, miközben én próbáltam ismét nyugodt állapotba hozni magamat. Ráharaptam most az alsó ajkamra, hogy a meglévő feszültségem köddé váljon, s reméltem nem fogom elharapni a számat, mivel az nem lenne jó... senkinek sem.

- Hidd el, ha nagyon akarom, akkor képes vagyok rá. Szerintem ezt te is tudod, de ha nem... Akkor mostantól már igen. - mondtam egy kicsit flegmásan, közömbösen akartam vele viselkedni, hogy tudja így érzek, amikor ő is ilyen módon beszél velem. Eddig sose tudta, hogy mit érzek, maximum csak azzal kapcsolatosan, hogy szeretem... ennyi. Többet ő sem tud az érzéseimről, szerintem.

- Azon gondolkozom, hogy mennyire egy tahó vagy. - jelentettek ki, s közben még mindig csak nyugodt voltam. A fejemet elfordítottam, s a körülöttünk táncoló párokat néztem, akik igen kíváncsian hegyezték a fülüket. - Meg azon is gondolkozom, minek jöttem ide. Eddig csak baj történt, s erre nem volt szükségem, s nem is lesz. - mondtam majd mosolyogni kezdtem Edwardra, de továbbra se néztem fel rá.



- Idióta liba. Hogy tehetted ezt? - kérdeztem saját magamtól, s közben a könnyeimet törölgettem lefele az arcomról. Nem akartam elhinni, hogy Edward megkérte a kezemet, s nem akartam senkinek se ártanai, de... Még is megtettem. Szégyent hoztam Edward, s a saját fejemre. Ez nagyon rosszul esett, lelkiismeret furdalásom keletkezett.
Edward egy szempillantás alatt már ott is volt, s én meg a karjaiban. Nagyokat sóhajtottam, hogy elálljon végre a könnyzivatarom, ami már kezdett egy kicsit idegesíteni.
Amikor Azt mondta nekem, hogy szeret, s elakar venni feleségül akkor egy óriási mosoly jelent meg az arcomon, s magam se tudtam ennek az okát... Csak jött.

- Edward... - mondtam ki suttogva az ő nevét, s majd eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek - A válaszom... Igen?! - a válaszomat, jobban mondva kérdeztem, de ettől még én tényleg akartam. Reméltem, hogy fogja az adást.
- A feleséged akarok lenni. - jelentettem ki nagy könnyedén, s ennek hála a sírásomat is abbahagytam, s ismét csak egy óriási vigyor keletkezett az arcomon.

Tudtam jól, hogy Edwardnak fontos ez a bál, így próbáltam magamat türtőztetni... De annyiszor figyeltem másoknak az arcára, hogy most elbizonytalanítottak. Őszintén szólva már-már félve pillantottam az ismerőseimre, s szerintem ezt mindenki látta rajtam, de ez most nem nagyon érdekelt. A táncpartnerem arcára figyeltem csak, a beszédére, az illatára. Ebben a pillanatba elfelejtettem minden mást, ami zavart engem eddig. Már majd hogy nem jobb kedvem lett volna, amikor Edward felhozta, hogy elvárja tőlem, hogy ők legyenek az elsők. Megcsóváltam a fejemet, majd nagyokat pislogtam.
- Fontossági sorrend? - kérdeztem vissza, mivel ez nem nagyon tetszett nekem - Persze... Miért is ne? - mondta majd elkezdtem a felső ajkamat harapdálni, ez valamiért mindig megnyugtatott.
Miért kellett nekem igent mondani erre az egészre? Miért nem tudok nemet mondani a szeretteimnek?
A gondolatok ezrei csak cikáztak bennem, s ezt nem tudtam megállítani, így egyre csak ingerültebb lettem. Mikor az átváltozásos részhez értünk, akkor felvetett egy igen dühítő kérdést. Pár percen át csak csöndben táncoltam, majd felnéztem Edwardra.
- Érted mindent. - nehezen jöttek ki belőlem ezek a szavak, hiszen Jacob nekem nagyon fontos... De nekem már megvan az igazi, és az Edward. Néha olyasmiken gondolkozom el, hogy mi lenne, ha Jaket választanám Edward helyett... Még szerencse, hogy az előttem álló személy nem tud a gondolataimban olvasni.
- Edward... Engem nem érdekel, hogy megbánnám. Átváltozok, és kész. Vagy te fogsz átváltoztatni, vagy a Volturi. - emlékeztettem arra, hogy velük van egy megállapodásunk, hogy ha nem változtat át, akkor majd ők megteszik. Szívem szerint jobban örülnék volna, ha Edward változtatna át, de ha ő nem akar.... Akkor valaki találok mást. Most nem értettem a kérdését, így nem is válaszoltam rá.
[i]Mi mikor? Ezt nem értem.[/b]
Zavart az, hogy nem tudom mire vonatkozik ez a kérdés, így csak nagy nehezen tudtam másra gondolni. Persze Edwardnak már is jött a következő kérdése, mármint válasza, ami igen felhúzott.
- Ha nem változtatsz át, akkor ne is számíts rám a továbbiakban. - mostantól én is bekeményítek, és a makacsságomnak hála, nem hátrálok ettől. Tudtam, hogy ő is érti, amit az előbb mondtam. Ha nem változtat át, akkor elhagyom. Pedig ez gyakorlatilag lehetetlen, hiszen a nap majdnem minden percében együtt vagyunk.
- Nem látsz be a fejembe, igaz? Akkor meg honnan tudod, hogy ez így van? - kérdeztem halkan, de dühösen is - Könyörgöm. Edward... - elharaptam a mondatomat, majd elfordítottam a fejemet. Nem bírtam, hogy ennyi teher nyomja a vállamat, nem vagyok ehhez hozzászokva, és nem is leszek...

- Hülye vagy Bella... Igen az vagy. - suttogtam magamnak, majd letöröltem a könnyeimet. Mikor észrevettem, hogy Edward a nyomomban van, akkor elhallgattam és elkezdtem nézni az ő dühös, értetlen arcát.
Mikor egy hajtincset arrébb rakott a szememből, akkor egy picike mosoly jelent meg a számon, de sajnos még mindig csak zokogtam. Ebben a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy ez most örök könnyek, vagy sem....
- Nem tudom... Én... Én... Én, sajnálom. - böktem ki végre, amit szerettem volna. Tudtam, hogy még nem adtam arra választ, amit kérdezett tőlem. Hiába, de jobban örültem volna, ha otthon kéri meg a kezemet, nem pedig ekkora közönség előtt. Jobban mondva... Áhh, inkább hagyjuk. Mikor észhez tértem, akkor vettem csak észre, hogy Edward megcsókolt. Én nem tettem semmit sem, csak néztem ki a fejemből. Pár perc múlva felálltam, majd Edward nyakába ugrottam.
[i] Átkellet gondolnom ezt az egészet, és most végeztem is ezzel. [/b]
- Komolyan gondoltad, hogy feleségül veszel? - kérdeztem suttogva tőle, miközben én mosolyra húztam a számat.

Pár pillanat alatt teljesen összezavarodtam, nem értettem, hogy minek vagyok itt. Természetes, hogy Edward miatt vagyok itt, de legbelül... legbelül nem is tudtam semmit sem, ebben a pillanatban. Néha oldalra fordítottam a fejemet, hogy körülnézzek, de akkor csak megvető pillantással találkoztam össze. Persze sok kedves ismerőst láttam a teremben, de valahogyan mindig Rosalien és Emmetten akadt meg a szemem. Egyszerűen, mikor Rose rám nézett kirázott a hideg, mivel nem tudtam eldönteni, hogy miért gyűlöl ennyire és, hogy miért vett meg. Őszintén szólva talán már egy kicsit féltem is tőle, féltem rá nézni. Mikor rám néz olyan érzéssel tölt meg engem, hogy megakar engem ölni, hogy ne tudjak ártani a családjának, és azért is, hogy végre eltűnjek az életükből. Esténként mikor az ilyesmi fajta gondolatokat idézem fel magamnak, akkor néha jobban azt hittem, hogy nem kellett volna ide költöznöm.
~ Ez már megtörtént, nem tudok rajta változtatni. Kár... nagyon is kár érte, néha jobban azt akarom, hogy hazamenjek... Anyához és Philhez. De akkor... akkor a szívem helyett megint csak egy tátongó lyuk lenne, és ezt nem akarom. ~
Mikor Edward elkezdett beszélni hozzám, akkor megcsóváltam a fejemet, hogy teljesen kitisztulhasson a fejem. Mikor már jobban éreztem magam, akkor mosolyogva felnéztem rá.
- Rendben van, ennek nagyon örülök. Tudom, hogy nem nagyon szimpatikusak neked, de akkor is. Számomra igen fontos lények. - elsőnek használtam a farkasokkal szemben azt a szót, hogy lények. Nem tudtam, de most valamiért nagyon lelankadtam. Továbbra is csak Edward aranybarna szemeit néztem, miközben azon rágódtam, hogy hogyan lehetne innen minél hamarabb lelépni. Tudtam, hogy Edward ennek nem nagyon örülne, de igen kényelmetlenül éreztem magamat ebben a ruhában, meg az egész teremben nagyon feszült volt a levegő, így én is az lettem...
- Igen buta vagyok. - hiába is ellenkeznék vele szemben tudom, hogy én veszítenék - Edward, könnyen. Nem is adsz egy esélyt sem arra, hogy együtt legyünk... mindörökké. Állandóan csak azt vágod a szemembe, hogy nem fogsz átváltoztatni. - éreztem, hogy ennél a pontnál kezdek bedühödni. Nem akartam megbántani, de mivel ilyen makacs képtelen vagyok mindezt megtenni. - Egyszer... Legalább egyszer belegondoltál abba, hogy én mit érzek ekkor? Mert szerintem nem. - mondtam majd megrántottam a vállaimat és elfordultam az ellenkező irányba.
- Feltételezzük azt, hogy most én vagyok a misztikus lény, te pedig csak egy sima ember vagy, úgy, mint régen. Összetalálkozunk, majd halálosan egymásba szeretünk. Te azt akarod, hogy változtassak át a magam fajtájába, én pedig mindig azt válaszolom, hogy nem. Neked ez, hogy esne? Tudod, hogy az életed szerelme nem akar átváltoztatni, holmi kis butaság miatt. Miközben azt is tudod, hogy egyszer... egyszer te megöregszel és akkor már mindennek vége lesz. Mindennek. - én mindennél jobban azt akartam, hogy minél hamarabb az övé legyek, csak is az övé. De... Hiába is mindennek, hiszen ő ellenkezik, nem akar betörni. Mikor visszafordultam láttam Edward arcán, hogy most eléggé összezavarodott úgy, mint az előbb én.
- Egy csóktól nem puhulok meg. - tettem hozzá, amikor a nyakamra adott egy igen apró csókot, amitől igen zavarodott lettem.
- Ha jól tudom, nem látsz be a fejemben, így azt sem tudhatod, hogy mit tapasztaltam már meg, és mit nem. Szóval kérlek, Edward... Ne feltételezz olyat, amiről azt sem tudod, hogy igaz-e egyáltalán. - hiába is könyörögnék neki több évig, akkor sem változtatna át, így inkább a keményebb oldalamat mutatom neki. Talán így betörik, és talán egyszer átváltoztat engem is olyanná, amilyen saját maga is.
- Engem nem érdekel az, hogy mi vagy. Csak az, hogy mindig együtt legyünk, még akkor is, ha azért mindent hátra kéne hagynom. - csak suttogásra tellett most tőlem, de Edwardnak ez nem probléma, hiszen ő így is hall engem, meg mindenki mást. A sírás nem segített rajtam semmit sem, pedig most igen ól esett. Mikor Edward magához ölelt, akkor egy kicsivel jobb lett, de próbáltam nem hamar megadni magam neki. Letöröltem a kezdetleges könnyeimet, majd eltoltam magamtól az életem értelmét. Hiába imádok a közelében lenni, de ha egyszer azt akarom, hogy én is olyan legyek, mint ő, akkor az áldozatokkal jár.
- Akkor meg mit szeretnél? - egyszerűen ebben az állapotban nem tudtam semmit sem felfogni, akár akkor sem, ha ezen függne az életem. Mikor észrevettem, hogy valami van a kezébe, akkor egy kicsit ideges lettem, majd később már-már csak kíváncsi. De amikor letérdelt előttem, akkor majd, hogy nem elájultam. Tudtam... Tudtam, hogy ez minek a jele, de azt nem, hogy ezt most komolyan gondolja. Igaz, már egyszer feltette ezt a kérdést, de akkor csak én elviccelődtem vele, de most... Most valahogyan ez nem megy. Mikor kiejtette a kérdésének minden egyes szavát, akkor egy kicsit megszédültem, majd próbáltam magamhoz térni. Pár percig ott álltam némán, és egy helyben.
- Én... Én... - nem tudtam, hogy mit kéne tennem, így egyszerűen csak mosolyogni kezdtem majd néhány könnycseppet kiengedtem magamból.
- Ne haragudj... - haraptam a mondatom végét, majd ahogyan csak bírtam szaladni kezdtem kifele. Egyszerűen most nem ment, ez... Nem tudok egyszerűen csak igent mondani erre. Mikor kinyitottam a tornaterem ajtaját, akkor visszapillantottam egy percre. Edward, meg mindenki más engem nézett. Nem bírtam ezt a nyomást, most nem...
- Sajnálom... - elkezdtem magamnak halkan ott suttogni, majd kimentem az ajtón. Pár pillanat után ismét csak szaladni kezdtem. Eszembe jutott az a hely, ahol Edward bevallotta, hogy mi is. Minden erőmet összeszedve elkezdtem szaladni az erdőnek arra a pontjára, ahol egyszer mindent elmesélt magáról. A futásomnak hála hamarabb odaértem, mint ahogyan azt vártam volna. Mikor megérkeztem arra a helyre, ahol régebben nagyon is jóléteztem magam, akkor lekuporodtam egy fa tövébe, majd ismét csak zokogni kezdtem...

Tegnap még nem hittem volna, hogy itt leszek ma este, ebben a bálban. Azt sem hittem volna, hogy ilyen ruhába fog majd beöltöztetni Alice, most komolyan majdnem úgy néztem ki, mint egy Barbie baba vagy, mint egy menyasszony. Edward arcát néztem állandóan, majd végül nekitámaszkodtam a falnak és ismételten csak szétnéztem a bálon szereplő diákokat. Észrevettem, hogy valami okon fogva Emmett állandóan minket néz, mintha, mintha valami különleges történne majd itt. Őszintén szólva Edward is ideges, vagy csak izgatott valami miatt, de ezt nem tudtam pontosan így csak tippelni tudtam. Nem értettem én már semmit sem, miért kell ennyit izgulni egy bál miatt? Igaz, hogy nekünk lányoknak nem árt, de azért a férfiaknak... Komolyan már kezdtem megijedni, mivel sosem láttam ilyen izgatottnak a két Cullen fiút. Próbáltam elterelni valami másra a gondolataimat, de mit ne mondjak... Nem nagyon ment. Az arcomra is kiült ez a félelem, szerintem Edward is észrevette, hiszen eléggé méregette az arcomat. Egy zavart mosolyt küldtem felé, majd megfordultam, hogy vele szembe álljak. Mikor ismét csak Edwardnak szenteltem minden figyelmemet akkor észrevettem, hogy különféle pofákat kezdett el nekem itt levágni. Természetesen én ezt viccesnek találtam, így egy apró röhögést lehetett hallani tőled, de semmi komolyabbat, Tudtam, hogy Ő nem szereti a vérfarkasokat, és Én ezt tiszteletben is tartom, de néha nagyon nehéz ezt a "fogadalmat" nem megszegni. Mikor meghallottam a bársonyos hangját, akkor mosolyogni kezdtem, de abbahagytam mivel annyira akartam, hogy megértsem Őt a saját szemszögéből.
- Pontosan, ezért is említettem meg neked az előbb. Nagyon köszönöm, Edward, Tudom, hogy nehezedre esik, de így nekem is nehéz... Mármint az, hogy mindig ilyen arccal lássalak, mikor Róluk beszélünk. - próbáltam neki valahogyan megkönnyebbíteni a helyzetét, de nem ment. Hiszen nekem a második családom a Quileute indiánok. Sosem akartam a két családom közt választani, de sajnos megtettem, mivel a szerelem teljesen elvette az eszemet, de ezt nem is bánom. Megtaláltam életem férfiát, aki mindig is szeretni fogom, még ha meg is halok... Akkor is. Ha mellette leszek egészen öreg koromig, akkor is hűséges leszek hozzá. Az meg már más, hogy Edward mindörökké ilyen csábos, fiatal marad, miközben én megöregszem és elcsúnyulok. Ezt sosem akartam, és még most sem akarom, de ha az az ára, hogy Vele legyek, akkor nem bánom... Érte mindent. Tudtam, hogy ezt Ő is tudja pontosan, és Ő ezt természetesnek véli, de Én meg nem...
- Annyira makacs, és gonosz vagy. Meg sem próbálsz nekem esélyt adni, egyáltalán... Nem is akarod, hogy mindörökké együtt legyünk? - sosem akartam ezt megkérdezni Tőle, mivel ha nemet mond, akkor én abba biztosan belehalok. Hiába szeretem őt minden odaadással, de néha már azt hiszen, hogy ez neki nem elég. Őszintén szólva kezdek megőrülni attól a tudattól, hogy Ő nem szeretne engem átváltoztatni, olyanná, mint Ő. Tudom, hogy félt engem és nem akar elszakítani a családomtól, de ha ez az ára az együtt létünknek, akkor rendben van. Képes lennék érte minden, de mint otthagyni. Mikor ismét beszélni kezdett, akkor én felé forgattam a fejem, de úgy hogy a testem a táncparkett fele nézzen.
-Edward! Te nem vagy szörnyeteg, én Én sem leszek az. De meg sem tudjuk, ha meg sem akarod próbálni. Pontosan tudom, hogy mivel jár ez. - belegondoltam, hogy mivel is jár az átalakulásom. Tudtam, hogy elveszítem az én kelekótya, de még is csak tele szeretettel teli anyámat. Apát, akit most ezalatt az idő alatt nagyon megszerettem. Philt, akit úgyszintén nagyon szeretek, és a barátaimat... Ha azt kell tennem, hogy felkel áldoznom mindezt, akkor megteszem. De ezt Ő miért nem érti? Nem is akarja, ezek szerint. A szembe könnyek szöktek, amiket gyorsan elkezdtem a szememmel törölgetni, hogy ne jöjjön le a sminkem.
- Hát képzeld, hogy nem teszik.... - mondtam egy kicsit savanyúan, de sajnáló arccal néztem rá. Nem tudtam rá haragudni, nem is akartam, de az fájt, hogy nem akar velem lenni mindörökké.
- Sajnálom... - csak ennyit bírtam kinyögni, mivel már a könnyeim záporozni kezdtek, de miután átöleltem Edwardot, rögtön elálltak. Mélyen beszívtam az illatát, majd egy apró mosoly kíséretében elengedtem.
~ Még most sem hiszem el, hogy nem akar engem átváltoztatni. Hiszen, hiszen... Az ne lehet, hogy nem változtat át, mivel akkor eljön ide a Volturi... Ha más nem, akkor majd hozzájuk fordulok azzal, hogy változtassanak át, mert Edward ellenzi ezt. ~
A kezemmel még mindig a szememet törölgettem, de vigyáztam arra, nehogy lejöjjön a szemceruza és a szempillaspirál, nah meg a szemhéjamon lévő smink.
- Rendben van, csak furcsa volt nekem ez... - mondtam egy kicsit szipogva, de már percekkel később ismét csak olyan voltam, mint a "veszekedésünk" előtt.
- Látod, mondtam én. Rendben van. - mondtam mosolyogva neki. Mikor szétnéztem magunk körül, akkor vettem csak észre, hogy csak mi táncolunk, ráadásul a táncparkett közepén. Éppen egy lassú szám jött, mikor Edward kiejtette a nevemet. Egy kis félelem és egy kis zavarodottságot olvastam le Edward arcán, de nem tudtam, hogy mi a baja, hogy mi tévő legyek ezzel kapcsolatban.
- Igen? Talán valami baj van? - kérdeztem egy kicsit ijedten, majd mosolyogva néztem rá Edwardra...