I came and dig into the city [Nina - Paul]

*Végre megérkeztem. Elég hosszú volt az út és nem is nagyon élveztem mert:
- Hosszú volt
- Végig farkas voltam
- Nyersen kellett ennem a húsokat.
Mikor elindultam nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Azt hittem gyorsan odaérek emberfeletti tempómnak köszönhetően, és hogy néha átváltozhatok. Erre nem nagyon volt módom, mert rájöttem, hogy így is legalább 8 hónap, mire odaérek és minél előbb meg akartam érkezni. Ezért nem értem rá átváltozni, ebédelni, aztán vissza és menni tovább. Annyira azért nem vagyok még gyakorlott. Most is 10 perc volt mire sikerült. Na de ne ugorjunk ennyire előre.
Ott tartottam, hogy elindultam és megállapítottam, hogy bizony ez hosszú lesz. Az öreg nem mondta, hogy ennyire el állatiasodom majd. A nyers hús evés nem volt az ínyemre, és az állatok elejtése sem. Nem vagyok én vámpír! Igaz, azok csak emberi vért fogyasztanak, legalábbis az öreg azt mondta. És ami még a legrosszabb volt, hogy csak olyan területeken mehettem, ahol nincsenek emberek. Még is mit gondolnának, ha meglátnának egy óriás farkast akin egy válltáska van?! Valószínűleg mennének a diliházba. És amúgy sem szeretem a feltűnést. De még is csak rossz volt magányosan. Remélem megtalálom majd az Uley-t és találkozom a Black-kel is hátha befogad a falkába. De nem biztos, hogy ő az Alpha-hím. Csak az öreg azt mondta. Komolyan, ha ennyire hű vagyok egy ilyen tatához mehetek apácának. Na jó nem. De még is. Miért bízom benne ennyire? Lehet, hogy össze-vissza beszélt. Bár azt mondta, hogy egy Black volt legutóbb is. De mikor volt az a legutóbb. És egyáltalán honnan tudja?
Szóval ezen rágódtam, miközben lakatlan réteken, és erdőkben bolyongtam. Istenem milyen felüdülés volt, hogy megérkeztem. Ott voltam a La Push erdejében és 10 percig azon koncentráltam, hogy változzak már át. Mikor végre sikerült, gyorsan felöltöztem, és mentem a belváros felé. Megláttam a főteret. Odamentem és kutattam, a nagy magas, és feltehetőleg félmeztelen embereket.*

Ritka esetek egyike volt, hogy én a belvárosban kószáltam. A házból ha kimozdultam, csak First Beachre néztem le sokszor, meg az erdőbe. Jó, néha lejöttünk a srácokkal a fogadóba, meg hát mégis csak a belvároson keresztül vezetett az az út az iskoláig. De mivel ma hétvége volt, és délután, eszem ágában sem volt a városban bóklászni, de apám kiadta a parancsot, hogy vásároljak be. Természetesen nem volt más választásom. A melegítőnadrágot egy világos farmerre, és egy barna felsőre cseréltem. Hajam ugyanúgy borzosan, összevisszaságban állt, mint mindig. Zsebembe csúsztattam a telefonom, elkértem apától a bevásárlólistát, felhúztam a tornacsukám, majd elindultam be a városba.
Gondolataim egy személy körül forogtak, de gyorsan ki kellett verni a fejemből. Elfogott a düh, a kétségbeesés, minden egyéb érzelem,amit nem akartam, hogy felszínre törjön. El kellett volna hívni valakit. Jaredet, Embryt, bárkit, csak ne legyek egyedül. Bár kétlem, hogy ők eljöttek volna. Pont vásárolni.
Azt hiszem, mindent megvettem, ami a papíron állt, de kedvet kaptam a sétához. Egyik kezemben a szatyorral haladtam, másikat zsebre vágtam, és lazán haladtam előre. A főtéren kötöttem ki, ahol egy nagynak sem mondható szökőkút állt.
Mentem és mentem, és mentem előre, amikor arra lettem figyelmes, hogy velem szemben egy igen csinos lány figyelmetlenül nekimegy egy idősebb férfinak. Elvigyorodtam. Nem ismertem, egy cseppet sem volt ismerős.
- Nocsak, friss hús? - a szavak előtörtek belőlem, és elvigyorodtam. - Jól vagy? - azért kedveskedés képpen megkérdeztem tőle. Végignéztem rajta, nos tényleg nem volt rossz a csaj, de valamiért mégis egy bizonyos személyhez hasonlítottam, de hasonlóság egy kicsi sem akadt.
Hirtelen észrevettem olyan tényezőket, amik eddig teljesen elkerülték a figyelmem. Kreolbarna bőr - bár azért nem olyan sötét -, magas, csinos, na nem mintha egy átlagos lány nem lett volna az, de sütött róla, hogy vérfarkas. Tekintetem gyanakvóvá vált.
- Mit akarsz itt La Pushban? - hangom választ követelő volt. Persze, hogy a falka volt az első, és legfontosabb számomra, meg persze a la pushiak védelme. Egy idegen vérfarkas ki tudja milyen veszélyeknek tehet ki minket. Mihamarabb tudatnom kellesz a többiekkel.

*Hirtelen észrevettem egy magas fiút. Kreol barna volt a bőre, és tiszta izom volt. Biztos, hogy vérfarkas. Annyira megörültem neki, hogy neki mentem egy idős férfinek*
- Jaj, bocsánat *Mondtam és hallottam, ahogy az idegen srác hozzám szól. Kissé döbbent képpel bámultam rá. Olyan hangsúllyal szólt hozzám, mint aki fel akar szedni. Aztán láttam, hogy gyanakvó képet vág, és követelőző hang nemre váltott. Csakhogy leesett neki.*
- A legfiatalabb Uley-t keresem. Tudtommal ő is az, mint mi *Mondtam teljesen nyugodt képpel.*
- A rokona vagyok... Én Nina Willis vagyok. Anyai ágon vagyok a rokona. *Magyaráztam, de még mindig gyanakvó képet vágott. Az ajkamba haraptam. Mit mondhatnék még? Ez az igazság. Jobb ötlet híján, egy kis csábos mosollyal ajándékoztam meg.Még is csak férfi... és ahogy nézett rám...az elején...*
- Szeretnék találkozni vele. Nem tudom, hogy hívják. Igazából semmit sem tudok *Mondtam és újra az ajkamba haraptam. A férfiak szeretnék védelmezőként viselkedni nem? Segíteni a csinos bajbajutott lányoknak? Vagy nem?*
- Vagy is még az, hogy valahol lenni kell egy Blacknek is *Mondtam. Tényleg ennyit tudtam. Meg azt, hogy valószínűleg ő az Alpha-hím. Ezt inkább nem mondtam hozzá. Nem voltam annyira biztos benne*

//Boccs a rövidségért//

Még mindig azon időztem, hogy egészen jól néz ki. Na hát, mit tegyek, mégis csak pasi vagyok. Ráadásul a csajozósabb, kicsit rosszabb fajtából. Hmm.. kérem szépen, ez van. Kaján vigyorral az arcomon tekintettem ismét végig rajta, de amikor láttam, hogy ezt eléggé zavarja, egy picit visszafogtam magam.
Legfiatalabb Uley. Ezen halkan felnevettem. Kicsit furcsa volt Samre gondolni, mint.. idézem az idegen kiscsajt, legfiatalabbb Uley. Ezt azt hiszem, a srácoknak hallani kellene. De akkor is aggasztott, hogy mit akar tőle, miért jelent meg, és miért pont most. Aztán kiejtette végülis is, ami engem érdekelt. Képletesen koppant egyet az állam a betonon a döbbenettől. Szemeim nagyra nyíltak, és mozdulatlan figyeltem az idegen lányra, aki állítása szerint Sam rokona.
- Te? Sam? Rokona? - nagyon lassan, kíváncsisággal ejtettem ki a szavakat. Most már a nevét is tudtam. Nina Wills. - És miért pont most jöttél ide? Most tudtad meg? Azt hiszem, mielőtt találkoznál vele, először nekem kell a falkával beszélni, és majd utána tudatjuk veled, mi a helyzet. Remélem érted.. csak szimplán.. megbeszélés. - magyaráztam neki. Nem gondoltam, hogy hazudott volna, miért is tette volna? Csak egyszerűen... zavart a dolog. Egyikőnk sem tudta. hogy Samnek lenne egy szintén vérfarkas rokona. Ez idáig teljesen titokban volt. Talán Ninával is most közölték, és a kíváncsiság kedvéért felkereste?
Megannyi kérdés kavargott a fejemben, de nem akartam a lányra zúdítani.
- Én Paul vagyok. Paul Woolsey. - illedelmesen bemutatkoztam, már ha Ő is megtette, én miért ne? - Te pontosan Sam Uleyt keresed, az Alpha-hímet, aki... elméletileg a rokonod. - ezt megint nagyon furcsa volt hangosan kiejteni. Hiszen sohasem szoktuk Őt is megnevezni. Persze, Sam utasított, nekünk pedig -általában- hallgatni kellett rá, ez természetes. Oké, lassan belebonyolódom. - és ne aggódj, találkozol vele, de előtte tartanunk kell egy megbeszélést, remélem, nem gond.
- Igen, a másik, akit még valószínűleg keresel, Jacob, de... már ha szabad ilyet kérdeznem, és nem gond, honnan tudsz róluk? Egyáltalán rólunk... erről a falkáról?

Legalább valami izgalmas lesz a mai nap, vagy az elkövetkezendő napokban. A titokzatos rokon. Huh, tisztára valami krimi. Na jó, ez most nem vicc, még a nap folyamán össze kellesz hívni a többieket, és megbeszélni, aztán meg eleget tenni a lány kérésének. Elvégre találkozni akar Sammel. És nem úgy tűnik, mint aki veszélyt jelentene. Na meg.. mégis csak egy vérfarkas társunkról van szó.

*Elmosolyodtam egy kicsit, hogy ismeri a többieket. A boldogság, hogy végre lehet egy otthonom szétáradt bennem, és nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el döbbenetén. Lassan bólintottam minden egyes feltevésnél, aztán rajtam volt a sor, hogy leessen az állam*
- Mi? Sam az Alpha-hím? *Most már tudtam a nevét is. Olyan hihetetlen volt, hogy megérkeztem. De hogy ő az Alpha-hím...*
- Biztos? Mármint persze, hogy biztos de.... Nem annak a Black-nek... Jacobnak, vagy kinek kéne lennie? *Kérdeztem kissé összezavarodva. Arra nem számítottam, hogy pont a rokonom a főnök... *
- Úristen *Fegyelmeznem kellett magam, hogy ne beszéljek olyan hangosan, hogy a fél város megtudja mik vagyunk.*
- Persze megértem, hogy előbb meg kell beszélned velük *Motyogtam, de tudtam, hogy úgy is meghallja*
- Hát elég hosszú történet... *Mondtam, majd megpillantottam egy üres padot. Felé mutattam. Leültünk rá*
- Szóval...röviden összefoglalom. Ugyebár egyszer csak előtört belőlem a dolog... És hát az igazi szüleim meghaltak, nevelő szüleim voltak. Majdnem megtámadtam őket *Kezdtem szemlesütve*
- Fogalmam nem volt, hogy mi történt velem. Senki nem volt, hogy elmagyarázza. Egy erdőben bujdostam, és valahogy visszaváltoztam. *Elég furcsa volt, hogy ennyire megbízok a fiúban...Paulban*
- Mivel egyedül voltam, nem nagyon volt ami kiváltsa belőlem a folyamatot. Sokáig voltam egyedül, aztán találkoztam egy öreg emberrel. Sokat tudott az egészről, és rólatok is néhány dolgot. De csak két nevet említett. Uley-t, mint rokonomat és Black-ket, mint a lehetséges Alphát... Bár, amint mondtad nem ő az... És én hittem neki *Magyaráztam. Egyre képtelenebbnek tűnt, hogy hittem neki*
- Elég hosszú utat tettem meg idefelé... Remélem, ha mással nem is, pár napra szálláshellyel kínálkoztok *Mondtam fanyarul. Nem akartam megint vándorolni. Szóval bizakodóan néztem Paulra. Bólintott az utolsóra, de már máshol járt gondolatban*
- Oké én megyek. Szia *Meg sem vártam, hogy válaszoljon, elmentem. Beköltöztem egy hotelbe*