You cannot run away from a weakness. [Jasper&Edward]

Óráimnak már régen vége lett, Bellának meg még valami plusz órája van, így nélküle tértem be az ebédlőbe, és egy tálca kajával a saját asztalunk felé indultam. Testvéreim közül még senki nem volt itt, mindegyiküket megelőztem. Vagy még órájuk van, nem tudom. Bár, az első megoldás is elképzelhető volt, ugyanis az egész ebédlőbe alig volt még valaki.

Amíg vártam arra, hogy érkezzen egy kis társaságom, elgondolkoztam. Rettenetesen izgatott voltam már az esküvőnk miatt, alig vártam már, hogy Bella hivatalosan is hozzám tartozzon. Bár a papírok sok dolgon nem változtatnak, mert én már így is nagyon szeretem. De azért mégis jó lesz, hogy hivatalosan is hozzám tartozik. Én nagy esküvőt szerettem volna, jó lett volna világgá kürtölni életem.. vagyis életemen túli nagy napomat. Bár furcsa lesz majd, amikor a pap azt mondja, hogy míg a halál el nem választ.. Vigyáznom kell, nehogy szembe röhögjem. meg hát szerintem Bella is hasonlóképpen reagálna. Fogalma sincs a papoknak arról, hogy miket hordanak néha össze.

Közben ahogy észrevettem, kezdtek beszálingózni az emberek az ebédlőbe. De a szó szoros értelmében, és az volt a bajom, hogy csak az emberek, és a csaldtagjaim nem. persze, mint minden egyes alkalommal, most is megbámultak, de már kezdtem megszokni. Amióta Bellával együtt vagyunk, már másképp néznek rám, nem úgy, mint ahogy előtte. Csodálkoznak. De most mit kell csodálkozni, ezt nem értem.

Már lemondtam arról, hogy akad társaságom, mikor Jasper ült le mellém. Láttam a szemeiben, hogy még mindig kínozza a gondolat, hogy neki esett Bellának. Én már régóta nem haragszom rá, hiszen azóta már minden rendben van. leszámítva azt, hogy Bella jóba lett a Black gyerekkel.

-Szia.-*köszöntem neki, jó lesz vele beszélgetni végre. Régen beszéltünk egy jót. Sőt, szinte alig beszélünk.

Vegetáriánus vámpír Posts : 3 Join date : 2009-11-02

Egy újabb iskolai nap, ahol azt a pár órát szinte csak szenvedéssel tölteném. Ha Alice, és a többiek nem lennének, azt hiszem, nehezen bírnám ki. Ahogy az emberek illata vonzz.. szörnyű, hogy ennyi idő elteltével sem vagyok képes kísértés nélkül halandók közé menni. Persze uralkodom én magamon, legalább a testvéreim kedvéért, hiszen értük mindent megtennék. De egyedül biztosan nem menne, képtelen lennék ellenállni. Így is rengetegszer fordult meg a fejemben, mi lenne, ha mégis elkövetném azt a picike bűnt... vagyis, annyira nem kicsi, de Alice rögtön látta, vagy éppen Edward kiolvasta a fejemből, és ilyenkor sikerült észheztéríteniük. De valahányszor, ha csak arra gondolok, hogy valaki vérét ismét kionstam, elfog a bűntudat, lelkiismeretfurdalásom van. Megannyi éven keresztül öltem embereket, kegyetlenül gyilkoltam, csak hogy a szomjamat csillapítsam. Utáltam múltamnak azt a részét, olyan szívesen felejtettem volna el, de képtelenség. Ehhez nekünk, vámpíroknak túl jó a memóriánk.

Alice-szel kézenfogva léptünk be az iskolába, és onnantól kezdve hamar teltek a percek. Nem igazán szerettem bejárni a gimibe, hiszen mindent tudok, sőt, néhány eseményt még jómagam is átéltem, és sokszor nem is azt mondják, ami történt. A halandó diákok olyan sok sületlenséget magolnak be. De azt hiszem, suli nélkül csak még jobban unatkoznék, és a látszatot fent kell tartani. Még egy év, és vége. Nem tudom, melyiket szerettem volna. Ha az egész húzódik, és itt maradunk még egy jó darabig Forksban, vagy ha gyorsan túlleszünk rajta. Mindkettőben láttam némi klasz megoldást.
Az órákon mindig feszengve ültem. Annyi diák volt körülöttem, ráadásul a nyitott ablak csa megnehezítette a dolgomat, ahogy az illatokat felém sodorta. Beleborzongtam, éreztem édes zamatukat a számban. Amint erre gondoltam, megráztam a fejem, és igyekeztem nem levegőt venni.

Mikor az utolsó órának is vége volt, és a csengő jelezte a szabadságom, felkaptam a könyveimet, a táskámat, és először a friss levegőre rohantam ki. Alice biztosan látta ezt, de mindketten tudtuk, hogy csak pár másodpercre van szükségem, és mindenr rendben lesz. Valószínűleg ezért nem is jött utánam. Neki még dolga volt.

Az ebédlő felé lépkedtem. Szívesebben mentem volna rögtön haza, de megvártam a többieket. A tálcámon egy darab kiflin, és egy üveg vízen kívül nem volt más, de ezek is a kukában fognak landolni. Csak rá kellett néznem, és máris felfordult a gyomrom. Emlékszem még emberi életemből ezeknek az ízére, és tudom, hogy akkor aztán örömmel vettem volna magamhoz, de most csak rosszul lettem tőle. Az asztalunknál csak Edward ült. Hát a többiek?
- Helló, Edward - helyet foglaltam, a tálcát magam elé tettem. Rögtön érzékeltem a belőle áradó érzelmeket. Akaratlanul is elmosolyodtam. Boldog volt, valaminek nagyon örült, és hát, még emberi szemmel is lehetett látni, mennyire szerené, ha Bella minden percben mellette lenne. Én ugyanígy voltam Alice-szel. - Hallottam a hírt, hogy összeházasodtok. Gratulálok! - elmosolyodtam. Edwarddal közel álltunk egymáshoz, nagyon jó testvérek voltunk, bár az utóbbi időben igen keveset beszélgettünk. - Csak úgy árad belőled a boldogság, az öröm - felnevettem. De jó volt Őt így látni.

Olyan régen volt már az, hogy együtt ebédeltünk mindannyian ennél az asztalnál, hiszen amióta Bellával együtt vagyunk, általában külön ülünk innen Alice-szel. De most mivel órája van, meglátogatom a kedvenc helyemet. Hogy tulajdonképpen miért is ülök itt, a kaja fölött, azt nem tudom, de abban száz százalékig biztos vagyok/voltam, hogyez itt előttem undorító. Nem tudom, hogyan tudják megenni az emberek. Nem lenne gusztusom hozzá. Jó, mondjuk akkoriban még én is szerettem..talán. De nem tudom, nem vagyok biztos benne.

Azt tervezgettem, hogy hol tartsuk meg az esküvőt, hiszen úgysem volt jobb dolgom, és hát amúgy sem tudok mostanság másra gondolni. Bár nem értem, miért gondolkozok és agyalok én ezen ennyit, hiszen tudom, hogy ezt az egészet majd Alice rendezi. Bizos vagyok benne, hogy majd nem akar érvényesülni hagyni. Sőt, szerintem még Bellát se nagyon. De nem baj, szerettem Alice-t a pörgésével együtt, Hiszen ez tette annyira Alice-essé.

Furcsa, hogy Jaspernek nem én mondtam el, hogy összeházasodunk. Gondolom Alice megelőzött, sőt szerintem az ő jóvoltából már az egész család tudja, így aztán persze érvényesülni nem igazán tudtam. De csak rámosolyogtam, mintha nem lenne bajom azzal, hogy az örömhírt más mondta el helyettem/helyettünk.

-Köszönjük szépen.- csak ennyit feleltem. Jsaper úgyis tudja mit érzek, akkor meg minek ecsetelgessem neki? De ugyanez volt vele. A gondolatait hallottam, így aztán bőven ki se kellett fejtenie a dolgokat, hiszen akár akarta, akár nem, én már tudtam róla. Azt is tudtam, hogy ugyanígy volt Alice-szel, mint én Bellával. Bár mondjuk az ő kapcsolatuknak nem voltak korlátaik.
-Nos igen. Bár azt hiszem, van miét örülnöm. Ez az, amire már nem is tudom, mióta várok!- kezdett élet költözni az ebédlőbe. egyre többen érkeztek meg, kicsöngettek valamilyen óráról. Én pedig halványan Jasperre mosolyogtam.

/rossz lett, nagyon, sry. :/ /

» Jasper Whitlock Hale
» Now, that you're here I just feel like I'm constantly dreaming <3 [Jasper&Alice]
» Come along, and you’ll see how its like to be free. ( Brianna és Edward)
» Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra. [Edward&Bella<3]
» Amikor sok lehetőség tárul eléd, és egy egész örökkévalóságnyi időd van, hogy mindet végigpróbáld, nehéz nem mohónak lenni! [Alice&Edward]