Brianna Phoenix Ashmore
Vegetáriánus vámpír
Posts : 11
Join date : 2009-10-31
Age : 36
 |  Subject: Brianna Phoenix Ashmore  Sat Oct 31, 2009 11:40 am | |
|   Brianna Phoenix Ashmore,,It’s been a long way.
I tried hard not to fall apart.
Destiny.
I’ve been looking for something to guide me.” × TELJES NÉV: Brianna Phoenix Ashmore
× BECENÉV: Phoenix, esetleg Brie
× KOR: Látszólag tizennyolc, valójában száz valamennyi
× NEM: Lány
× FAJ: Vegetáriánus vámpír
× SZÜLETÉSI HELY: A Dorset megyei Ashmoreban, Angliában
× SZÜLETÉSI IDŐ: A 19. század második felében, de nem tudom pontosan, mikor.
× CSALÁD:
- apa: Gerard Robert Ashmore
- anya: Ingrid (Epson) Ashmore
- testvér(ek): Nincs
× ÁTVÁLTOZÁS IDEJE: Tizennyolc évesen változtattak át, a nászéjszakámon.
× KI VÁLTOZTATTA ÁT: A férjem, Andrew McLane  × ÉLETTÖRTÉNET: Milyen volt a korábbi életem? Sokszor kibirhatatlan és mégis csodálatos. Mert ilyen minden ember, vámpir meg más csodabogár élete, nemde?
"Childhood, oh dear childhood, with your never ending inocence..."
Az már nagyon régen volt és nem sokra emlékszem. Egy Ashmore nevű falucskában ( melyet mellesleg az ősöm alapitott) születtem és nőttem fel, Dorset körzetben, Angliában. Itt volt egy nagy birtokunk egy nagy kastéllyal, meg más szükséges melléképületekkel, mesés kerttel. Néha felsejlik előttem egy óriási szoba képe, kék, hideg falakkal, -teritőkkel és -függönyökkel, sötét barna, cifra bútor óriásokkal, a falakat boritó kisasszonyokat ábrázoló festményekkel meg önmagammal, amint csendben himzek a pamlagon és egy komoly, vigyázó arc figyeli minden mozdulatomat, tüstént felhivva figyelmem minden ejtett hibámra. Ez az arc mindig kisérteni fog, az édesanyám, vagy inkább személyes csendőröm arca.
Nagyon szigorú nevelésben volt részem. Atyám diplomata lévén, mindig távól volt, csupán a család anyagi javait tartva szem előtt, igy a neveltetésem anyámra hárult, kinek sajátos felfogása volt a témáról. Soha nem mutatta ki anyai szeretetét, lehet, hogy nem is volt neki ilyen. Mindig távolságtartó volt, mintha nem is lett volna rokonom, csak egy kijelölt nevelőnő, akit nem fűznek érzelmi szálak neveltjéhez. Lemondónak, alázatosnak, magamba fordulónak nevelt engem. Mindent pontosan és helyesen kellett csinálnom, ellenvetésem vagy kifogásom nem lehett. Az apró gyermeki vágyaimat gyökerestől elfolytotta. A magas társadalomba való tartozáshoz szükséges dolgokat, mint olvasmányok, zenei ismeretek, elegancia, jó modór, mind tőle sajátitottam el. Mindenki azt tartotta, hogy olyan leszek majd, mint ő.
"Youth, when we become women, although we are still children..."
Az évek elteltével egyre csak nőtt a hasonlóság köztem és anyám közt, ám bezárkózva belső szobáimba, senki sem ismert volna rám. Titokban sokat ábrándoztam és megpróbálkoztam a rajzolással is. Lelkem mélyén egy ábrándos művész lakott, ki azomban ismerte helyét, és megtanult elrejtőzni a külvilág elől. Tizenhét éves voltam, mikor atyám irországi útjából haza jövet bejelentette, hogy kérőm van, és hozzá kell mennem feleségül. Nem volt helye ellenkezésnek, bemutatták nekem az ir mágnást, Andrew McLanet, a jövendő férjemet.
Első látásra a férfi felkeltette a figyelmemet annak ellenére, hogy ilyesztő érzést is keltett. Magas volt, izmos, vállig érő, hullámos fekete hajjal, kissé halovány bőrrel, csábitóan izzó vörös szemekkel. Az első találkozásunk utáni napok furcsán teltek, valamiféle baljós érzés lett rajtam urrá, és mégis mindenhol az ő arcát, izzó vörös szemeit láttam, amint rám tekint, mintha a lelkem mélyéről olvasna. Eljött az esküvő napja. Egész bensőm furcsán mocorgott, várva, hogy viszontlássam Andrewt. Lefolyt a templomi mise és amint Andrew megfogta a kezem, éreztem, hogy jég hideg a keze. Fűrkészőleg néztem a szemébe és ő észrevéve zavaromat, azzal magyarázta a dolgot, hogy ez csak egyszerű véletlen és biztositott, hogy a nászéjszaka után majd mindent megtudok róla. Ez egyre csak növelte kiváncsiságom.
"A new begining, a new life, a world I've never known..."
A nászéjszaka jelentette számomra a halált és az életet, a véget, és egyben egy új esélyt. Soha nem úgy tekintettem vissza erre az éjszakára, mint a pillanatra, amikor elvesztettem életem, hanem mint amikor egy új esélyt kaptam. Mintha egy új élet jött volna a világra, újjászülettem.
De ne menjünk ennyire előre, hiszen még csak az esküvői ceremóniánál tartottam. A ceremóniát követő ünnepség nem volt túlságosan fényűző, csak a közeli családtagok voltak hivatalosak.
Andrew családja csupán hat lelket számolt rajta kivül. Amint végigtekintettem a férjem szülein és újdonsült sógoraimon és sógornőimen, úgy éreztem, mintha nem emberiek lennének. Alapjában véve úgy néztek ki, mint akármelyikünk, a bőrüket kivéve, ami eléggé sápadt volt, de valami megmagyarázhatatlan ragyogás övezte őket. Egyikük sem tünt idősnek, lépteik légiesek voltak, mintha nem kemény földön lépkednének, hanem lebegnének, és kimondottan szépek voltak. A család férfi tagjainak szeme izzó vörös volt, hajuk hullámos, hosszú és sötétbarna - kivéve a második legnagyobb fiút, akinek a haja szőkéből barnába menően számos szinben játszott -, termetük magas, délceg, bár mind között Andrew volt a legizmosabb. Az édesanya és sógornőim már majdnem túl csinosnak tüntek. Evelinenek - bár már három felnőtt férfi anyja - egy ősz hajszála sem volt, és egykorúnak tünt mennyeivel - még ha nem is, de csak kicsivel idősebbnek -. Sógornőim mindkettem húsz év körüliek lehettek, csodálatos alakjuk volt, arcuk ragyogott, szemük mind sötét, majdnem fekete, hajuk csigákban omlott vállaikra. Az egész család annyira felsőbb létformának tünt, mint a mesebeli tündérek.
Amint letelt az ünnepség végre szobánkba vonultunk, és én a kelleténék is idegesebb voltam, pont mint minden menyasszony szokott ilyenkor. És mindenek felett a sok furcsaság és az igért magyarázatok is rátettek egy lapáttal izgatottságomra. Amint kényelmesebbre cseréltem mennyasszonyi ruhámat, és vártam azt a bizonyos pillanatot, Andrew leült velem szembe, és elkezdett beszélni hihetetlen dolgokról. Én csak néztem meglepetten, - az elején azt hittem, csak viccel - de arca komoly volt, kimondottan komoly. Különleges lényekről beszélt, melyek a földön élnek és vérrel táplálkoznak. Nem tudom pontosan idézni amit saját családjáról mondott, de tegyünk egy kis kitérőt, elmondok egy legendát.
"The story of a beauty and a beast..."
Élt egyszer Irország földjén egy gazdag ifjú. Sok érdekes társaságot megjárt, és egy ilyen alkalommal visszafordithatatlan baleset érte, ami megváltoztatta további életét. Találkozott egy vámpirral, aki őt is átváltoztatta akarata ellenére. Nehéz volt az új életet megszokni, mivel embervérrel táplálkozott, vadásznia kellett, és ahogy egyre nőtt az áldozatainak száma, egyre erősödött benne a meggyőződés, hogy ő nem más, mint egy kegyetlen szőrnyeteg. Tudta, hogy élőlények vérével is meg lehetne élni, de azt tartotta, hogy az legyengitené, ami veszélyes lehet más vámpirokkal szemben. Ez igy ment sok éven át, mig egy bizonyos napon minden megváltozott. Kinézett magának áldozatként egy fiatal lányt, de mikor ott volt az ideje, hogy megölje, nem volt képes rá. Valami megmagyarázhatatlan érzés lett urrá rajta, igy elmenekült. Egy időre eltünt, de nem őrőkre, mert a szivében fellobbant tűz egyre csak vonzotta a lányhoz. Tudta, hogy a legvégzetesebb hibát követte el, szerelmes lett egy halandóba. De ez nem volt minden, mert a lány sem tudta elfelejteni, akármerre járt, arcát kereste. Mi történt, mi nem, találkoztak újra, és a fiú felfedte féltett titkát. A lány nem ijedt meg, és kérte, hogy vele lehessen örökre, változtassa őt is vámpirrá. A fiú hosszú ódzkodás után feladta, és teljesitette kedvese kivánságát, de egy dolgot kikötött, hogy soha nem fogja engedni feleségének, hogy embervérrel éljen. Azt vallotta, hogy élete párja túl fenséges ahhoz, hogy szőrnyeteg legyen belőle, és az ő dolga, hogy élete árán is vigyázzon rá, igy a lány állatok véréből táplálkozott. Éltek tehát boldogságban, és gyarapitották újabb tagokkal családjukat. A fiú utódainak törvényként hagyta meg, hogy feleségeiket kincsként becsüljék, hiszen ők tiszták, makulátlanok kell maradjanak, és hogy csak a férfi családtagok táplálkozzanak embervérrel, hogy jobban meg tudják védeni asszonyaikat a veszély esetén. Ez a pár nem mások voltak, mint a McLane klán ősei.
És ezek után bekövetkezett a változás, amit én is Andrew iránti szerelemből fogadtam el. Három pokoli napon kellett átesnem, mely idő alatt gyakran azt kivántam, bár megölt volna, de Andrew közben beszélgetett velem, zongorázott és felolvasott nekem szüntelen. Igy lettem hát vámpirrá.
"True love story... it was all meant to be..."
A házasságom egy éve csodálatos volt. Andrewval a legboldogabb időszakait éltem át életemnek. Egy olyan különleges férfi volt a társam, akiről valaha ábrándoztam. A tökéletes külső mellett odaadó, megértő, kedves, vicces volt. Ő változtatta meg az életem, és ez nem csupán a vámpir létre vonatkozik, hiszen ő szabaditott fel, megtanitott arra, hogy hogyan nyiljak meg, hogy vállaljam fel magam olyannak, amilyen igazán vagyok, és mindenek felett megismertette velem az igazi szerelmet. Nagyon szerettük egymást, és a család többi tagjaival is szoros kapcsolatot ápoltunk. A családi törvényt betartottuk, és én megtanultam kezelni új képességeimet, melyekhez társult a gondolatolvasás is. Ez abban merült ki, hogy, mivel halandó koromban nagyon jól kiismertem az embereket, ezért tudtam ( és ma is tudom) olvasni az emberek gondolatait, és nem csupán azt, amit azon pillanatban gondolnak, hanem mindent gondolatot, ami valaha gondoltak, ám szemkontaktus kellett hozzá. Majdnem minden ember egy nyitott könyv volt előttem, bár nem mindig használtam a képességem.
Átváltozásom után nehéz volt kontrolálni önmagam, nagy volt a vérszomjam, de múltbeli nevelésem könnyitett a dolgon.
Ezen rövid év alatt nagyon megváltoztam, felvállaltam önmagam, megnyiltam családom előtt - mely most már a klán volt -. A szüleimmel megszakitottam a kapcsolatot, - ami nem is volt nehéz, és ők sem ellenkeztek -. A család megtanitott, hogyan olvadjak be.
Minden a legjobban ment addig, amig apósom nem jött azzal a hirrel, hogy egy afrikai gyarmaton a család birtokára kellene ügyelni, és valakinek oda kellene költöznie. Ránk és Andrew egyik bátyjára meg annak feleségére esett a választás. Új reményekkel indultunk útnak. Bár ne mentünk volna sehova.
Afrika csodálatos volt. Mi elszigetelten éltünk a személyzettől, igy titkunk biztonságban volt. De mi sajnos nem voltunk abban. Nem tudtuk, hogy a vidéken élt egy másik vámpir-klán, akik nagyon erősek voltak. Az őslakósok sok legendája a ragadozók területért folytatott harcairól szólt, és minden legendában a Sakálok - igy nevezték őket a helybeliek – maradtak meg.
Nem sokkal odaköltzésünk után megtörtént az elkerülhetetlen. A Sakálok tudomást szereztek ottlétünkről és hadat üzentek nekünk, nem hagyva választási lehetőséget. Andrew és bátyja elhelyeztek engem és sógornőmet egy védett helyen, nem engedve, hogy harcoljunk. Bennem felébredt a szőrnyeteg, nem hagyhattam, hogy férjem veszélybe kerüljön. Elhagytam a búvóhelyet, mikor sógornőm nem figyelt, és Andrew után indultam. Amint a főépülethez értem, távolról füstöt és lángokat láttam, és egy árnyékot, aki figyelte, hogyan égnek a tetemek. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, rávetettem magam az árnyékra, aki a Sakálok közül való volt. Ekkor gyilkoltam először és utoljára meg egy vámpirt. De nem ez a lényeg. Én őltem meg a Sakált, de férjem elporladt teste ott hevert a lábaim mellett. Csupán egy óriási medál maradt belőle emlékül. Vámpir létem miatt nem tudtam sirni, bár ekkor jól esett volna és ösztönösen szétnyitottam a medált. Egy kis levél rejtőzött benne: " Ha ezt megkapod, akkor én elbuktam, és te megszegted családunk törvényét, és utánam jöttél... Hát ide vezetett a tanitásunk... Sajnálom… nem akartam, hogy ezt lásd… nem akartam… hogy ölj… Menekülj… Menj minél messzibbre… És soha ne feledd, hogy ki vagy… hogy hova tartozól... Te egy McLane vagy... és annak kell maradnod, bármi történik is."
Egy világ dölt össze bennem, de mennem kellett. Visszamentem a barlangba, de ott találtam sógornőm testét. A Sakálok ezek szerint szagot fogtak. Ha ott maradtam volna, lehet, hogy én is halott lennék. Nem tehettem mást, elmenekültem. A férjem azt akarta volna, hogy visszamenjek Irországba, de nem voltam rá képes. Úgy éreztem, hogy elbuktam, szégyent hoztam a klánra, igy barangolásra adtam a fejem.
“She’s like the wind...”
Azóta sok országot bejártam már, a föld minden részén. Számos civilizációt megismertem. Háborúk törtek ki és végződtek, emberek születtek és mások meghaltak, sok új dolgot feltaláltak, és számos régi dolog feledésbe merült. Nehéz volt egyedül, és meg kellett tanulnom visszafogni bosszúvágyamat és vérszomjamat. Az élet
jó tanitó, sokszor hajszál hiján, de sikerült. Teltek az évek, és nekem kezdett hiányozni a társaság, még ha olyanoké is, mint én. De tudtam, hogy fajtársaim nem látnának szivesen egy olyan vámpirt, aki nem vadászik emberre, nekem meg eleget kellett tennem férjem utolsó akaratának, ez volt a fontosabb. Oroszország után valami melegebb helyre vágytam, de a napot el kellett kerülnöm, igy a választásom Amerikára esett. Igy kerültem Forksba. Itt egy az erdő mélyén levő régi erdészlakot vettem meg, és kipofozgattam, hogy lakható legyen. Beiratkoztam a középiskolába is, nem szeretem lopni a napot. Ki tudja, itt fajtársakra akadok, akik befogadnak, és barátokra.  × KINÉZET: Első benyomásra biztosan egy tinézser vadócnak néznél. Bár valójában ez egy jó mód arra, hogy távol tartsam magamtól a kéretlen rajongókat. Szeretem a fekete szint, véleményem szerint nagyon jól áll, de ez mellett hordok még más szinű cuccokat is, kivéve rózsaszint, azt valahogy ki nem állhatom. Középmagas vagyok, pontosabban 169 centiméter és 62 kiló. Hosszú, enyhén hullámos, szőke hajam van, amit általában lazán felfogva vagy teljesen kiengedve hordok. Szemeim az éjfekete és az aranysárga között játszanak, éhségemtől függően, mindig ki vannak húzva feketével és amolyan rejtélyesen csillognak. Arcbőröm világos, sokan betegnek nézhetnének e miatt. Alkatom vékony és karcsú, senki ki nem nézné belőlem, hogy egy autót akármikor fel tudnék emelni. Lépteim légiesek, és van egy különös kisugárzásom, melynek folytán az emberek megmagyarázhatatlanul vonzódnak hozzám. Kiegészitőket nem nagyon használok, csak egy egyszerű fülbevalót, kivéve persze az amuletteket, amelyeket hobbyból gyűjtök. Elmaradhatatlan a hátizsákom is, amit mindenhova magammal viszek, és a motrom, amit ritkán hagyok otthon.
×JELLEM: Nem szeretem jellemezni magam, azt tegye inkább más, de ha ennyire kiváncsi vagy nem az lesz a válaszom, hogy “vagyok, aki vagyok” vagy hogy “mit érdekel?”, hanem kipréselek magamból kicsit többet. Azt már lehet, hogy észrevetted, hogy kimondottan csendes és óvatos vagyok. Mindig ilyen voltam, és ilyennek kell lennem, mert nem akarok mást veszélyeztetni. Mindig megfontolt vagyok, hiszen ez fontos. Vigyázok minden egyes cselekedetemre, mig ki nem ismerem a környezetem, és ki nem tanulom, hogy kihez hogy viszonyuljak. Nem szeretek elhamarkodottan cselekedni, bár ha nagyon kihozol a sodromból, elveszthetem a fejem. Jó hallgatóság vagyok, bár tanácsokat nem gyakran osztogatok, azt tartom, hogy mindenki a maga módján kell megoldja a problémáit. Ha valaki igazán megérdemli, akkor az mellett a halálig kitartok. Halandó koromban jó volt az emberismeretem, és még most is jól olvasok az arcokból. Viszont a legrosszabb tulajdonságom, hogy kimondottan makacs vagyok, mint egy öszvér, amit kitűzök magam elé, azt mindig elérem.
Ám a nyilvánvaló mögött rejtőzik még egy másik személy. Az énem, mely csakis akkor mutatkozik, ha teljesen biztonságban érzem magam, és teljesen megbizok a körülöttem levőkben. Ha ez a helyzet felmerül, egészen másnak nézhetsz. Ilyenkor egy vidám, kedves, mosolygó Phoenixet látsz, akit nem fognak vissza léte korlátai. Ez az énem az igazi, még házasságombeli Phoenix, ki azóta sem változott, csak elrejtőzött.
Lehet, hogy valamit kihagytam, de azt már rád hagyom.
× MIT SZERET:
-a természetet
- a repülő madarakak
- a szél és eső illatát
- utazni, új embereket és helyeket megismerni
- a rajzolást, számomra kedves emlékeket, tájakat, embereket megörökitését
- a motrok, kimondottan a fekete és tűzszinű Kawasaki Ninja ZX-esem
- az amuletteket és a különleges köveket
- a hegedülést
× MIT NEM SZERET:
- a rózsaszint
– irtózok a rovaroktól, főleg a pókoktól meg a gilisztáktól
- az öntelt, bölcselkedő, felvágós egyéneket
- a bezártságot, a kötöttséget,
× GYENGESÉGEI: Az egyetlen gyengeségem az emberi vér szaga. Nehéz ellenállni a kisértésnek, ha egyz a csábitó szagot érzem, de eddig kibirtam a lehnehezebb helyzetben is.
× ERŐSSÉGEI: Nyugodt, erőss személyiség vagyok. A céljaimtól nem tágitok, ezért könnyebbé is vált a túlélés. | |
|
