Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.[Kylie & Angel]

Szerettem volna úgy érezni ez az én napom...hogy ez most miattam, van és értem. Imádtam mindig azt mikor telihold, van...ez volt az az idő, amikor igazán önmagam lehettem mikor igazán én voltam. Legtöbb ember ilyenkor bevonul a kis házába, hogy észre ne vegye senki mi is ő valójában. Én meg őszintén és szívből szerettem a farkas létemet és nem is rejtettem ezt véka alá.
Ahogy kiléptem a házból és az erdő felé indultam szinte mindenki őrültnek nézett, én meg rendíthetetlenül mentem előre mintha azok a kíváncsiskodó szemek nem is rám, hanem valaki teljesen másra szegeződtek volna. És ahogy látótávolságon kívülre kerültem egy ugrással értek földet a puha fekete párnácskák, míg lábamon ott volt a ruha. Már kezdtem megszokni, hogy mint a kisgyerekeknek az óvodában nekem is váltóruhát kell vinnem magammal mindig mikor csak alkalmam nyílhatott rá, hogy átváltozom.
Íg tehát halkan, zajtalanul futottam az erdő mélye felé nem törődve semmivel és senkivel. Hallottam néha, hogy a bokrokból el-elugrál előlem egy őz, nyúl vagy róka. Hogy a baglyok és varjak kárörvendően vijjogtak az ég felé.
Ki akartam menni a fák közül, de még úgy, hogy az erdőben legyek...Csak egy kis helyet akartam, ahol a fák nem takarták el annyira azt a csodás fehérséget előlem, melynek teljes mértékében a vonzalma alatt voltam.
Ahogy egy kisebb helyet találtam, ahol a hold megvilágítottam az avart, a puszta földet egy pillanatig leültem s lihegni, kezdtem. Leheletem látszott a fagyos levegőben, de én egyáltalán nem éreztem hidegnek a helyzetet, még egy szál fürdőruhában sem éreztem volna annak.
Majd négy lábra álltam és fejemet felszegve a csodálatos gömb felé fordultam és számat egy hosszú vonyítás hagyta el. Ilyenkor annyira felszabadultnak éreztem magamat...olyannak, minthogy ez a nap az enyém, hogy miattam, van és értem. Sose tudta semmi sem kárpótolni ezt és nem is adtam volna el semmiért. Számomra ez volt a legjobb dolog, ami csak történhetett velem...bár nem is csodáltam...ami eddig történt valahogy nem is mondhattam volna, hogy az eddig életem volt a legszebb dolog, ami történhetett velem...
Az meg, hogy egy fekete bundát viselhettem jelen pillanatban és hosszasan szinte szívhasogatóan, vonyíthattam a hold felé...pótolhatatlan.

Nem colt okom rá, hogy ezt az estét a motelban töltsem. Sőt, nem is akartam. Ne akartam látni, hogy az emberek hogy bújnak össze a párjukkal és néznek meg egy csöpögős filmet. Azt se akartam látni, hogy mások félve menekülnek el, mert ma telihold. Nem, köszönöm, nekem erre nincs szükségem.
Van más gondom, nem kell még párat a nyakamba vennem.
Tiszta fekete cuccba felöltöztem, majd szó nélkül elhagytam a motelt. Jó, ha vissza megyek, akkor a recepciós csajszi tuti érdeklődni fog, hogy merre voltam, mit csináltam. De könyörgöm! Ő nem az anyám ergo semmi köze nincs hozzá.
Egy bólintással jeleztem az erdőnek, hogy ha vissza megyek, ezt majd közlöm is a kislánnyal. Na jó, nem volt kislány, gondolom már 18 volt, de hozzám képest akkor is az. Számára nem áll sok dologból a világ.
Nem akartam mélyre menni, csak éppen annyira, hogy ne lássam a város szélét, mikor farkas vonításra lettem figyelmes. Kíváncsiságom kihasználta a pár másodperces hezitálásom, így végül lassan de biztos léptekkel haladtam a hang irányába.
És ahogy lenni szokott, a hang forrása véletlenül se két fával előttem hanem az erdő mélyén, amit én erősen kerülni szerettem volna... No de most így jártam.
Szerencsére az utamat a fák sűrűjébe megvilágította a telihold és majdnem én is kedvet kaptam ahhoz, hogy alakot váltsak és felvonítsak. Csak egy bökkenő volt, hogy én lassan másfél éve nem váltottam alakot, két okból: egy, semmi kedvem nem volt hozzá; kettő, nem akartam egy vörös szemű vámpírba bele futni farkaként, no meg egyébkéntis a türelmem híres így az a veszély se fenyegetett annyira, hogy dühömben cserélek alakot.
Szerinte hozzám nem is illik a védelmező szerep, mert én se rajongok jobban a vámpírokért mint az emberek, sőt ha tudom el is kerülöm őket, mielőtt az intenzívre kerülök miattuk.
A hang forrása végül nem más mint egy fekete óriás farkas volt. Hát első ránézésre megmondom, hogy nem rendes farkas, hanem alakváltó, aki éppen élvezi a teliholdat. Elvoltam én az egyik fa mögött, nem akartam én zavarni, sőt most már el is mehettem volna, hiszen meggyőződtem mi vonít, és sétálhatnék tovább is. De szép látvány volt a hold meg a farkas, így nem nagyon akaródzott elmenni, ám mire elszántam magam, hogy menjek, az említett farkas eltűnt és a helyén egy lány állt.
- Szia - köszöntem neki egy kicsit bátortalanul.