I'LL SPREAD MY WINGS AND I'LL LEARN HOW TO FLY... {Kylie & Leah]

Idegesen futottam körbe-körbe a La Push-i erdőben. El akartam menekülni a falka idegesítő és nyálas gondolataitól, de mivel nem hoztam magammal ruhát, nem változhattam át. Sajnos a gondolatoktól csak egyféleképpen lehetett elszakadni; ha felbontom a "szerződésemet" a falkával, azaz hűtlen leszek, és elhagyom a szektát. Ezt azonban semmiképpen sem akartam, mert mi lenne velem, ha nem lenne egy olyan csoport, ahol segítenek neked átvészelni a nehezebb időket? Nem könnyű a srácokkal kijönni, de nem is lehetetlen, főleg, hogy már nem én vagyok az egyetlen női vérfarkas. Az átváltozások még mindig kínszenvedések voltak, de egyre jobban viselem. Dícséretet kérek! Üzentem gondolatban a fiúknak, de nem nagyon vártam választ. Ők nagyon jól tudják, hogy én milyen vagyok, és általában csak költői kérdéseket, vagy éppen felszólításokat szoktam adni nekik. Kivéve, amikor bosszantani akarom őket... na, akkor általában elszabadul a pokol, és minden srác rohan átváltozni. De legalább akkor magam vagyok.

Most azonban... hiába akartam őket bosszantani az elmúlt fél órában, oda se bagóztak rám. Valami fontos dolgot akarhatnak csinálni, méghozzá olyat, amit nekem a világért sem akarnak elárulni... Azért kicsit irigylem őket, amiért ilyen jól el tudják rejteni a gondolataikat. Nekem valamivel nehezebb... főleg ha nem koncentrálok. Mint például most. Nyilván azt is meghallották, hogy én irigy vagyok, és majd mindjárt szétveti őket a büszkeség. Pff, férfiak.

Aztán volt egy nagy puff, és én orral beleestem a talajba, csinálva egy csinos kis lyukat bele. Föld ízét éreztem a számban, és prüszkölni kezdtem. Mikor úgy éreztem, kellőképpen kiköptem és kitrüsszögtem a földet, megfordultam, hogy megnézzem, mi is az, amibe én megbotlottam. Egy szatyrot találtam magam előtt, és ha ember lettem volna, felhúztam volna a szemöldököm. Mi a fenét keres egy szatyor az erdő közepén? Közelebb mentem, megszaglásztam, majd amikor szagból nem jutottam előrébb, mancsommal kotorászni kezdtem. Mikor megláttam, mi van benne, legszívesebben felkiáltottam volna örömömben, de egy farkas nem tud sikítani. Egy melegítő és egy egyszerű, fehér felső volt a szatyorban. Azt nem tudtam, hogy került ide, de minden esetre itt volt, és ez volt a lényeg.

Aztán hallottam meg az egyik srác gondolatát, amint éppen átadja nekem üzenetét: Remélem, megfelel a ruha, Leah. Na tessék! Ennyit a rejtélyről. Kösz. Persze örültem, hogy kaptam ruhát, de ha valaki itt hagyta volna, az jobb buli lett volna. Na mindegy. Besétáltam az egyik közeli bokor mögé, és átváltoztam.

Olyan jó érzés volt a gondolatok nélkül! Kidugtam a fejem a bokor mellől, körbenéztem, hogy nincs-e a közelben egy leselkedő farkasfiú, mert el tudtam volna képzelni, hogy direkt raktak ki egy szatyor rucit, hogy utána majd kandi kamerázzanak. Egy olyan szép szalagcímmel, mint "Leah, a rejtélyes Éva a Bibliából, amint bokrok levelével takarja nemes testrészeit, és ruha után kutat az erdőben". Még csak az hiányzott volna... Megkönnyebbültem, amikor senkit nem találtam, és kiléptem hogy felkapjam a szatyrot. Aztán már szaladtam is vissza a bokor mögé, mert úgy gondoltam, nem kockáztatok. Tisztába voltam vele, hogy tök hülyeség az egész, de nekem fontosabb a becsületem, mint az, hogy bokorban öltözködjek. Pikk-pakk magamra kaptam a ruháimat, majd hátradobtam a hajamat, és kiléptem a bokor mögül.

Elindultam észak felé, ha jól tudtam, arra volt valami "kijárat" az erdőből, és én már most elhatároztam, hogy a tengerpartra megyek. Nem kellett sokat gyalogolnom, csupán 150 métert, és már kint is voltam a szikláknál. Nem voltam azonban egyedül. Egy hosszú, fekete hajú lány állt előttem. Mivel nem akartam túlságosan illetlen tűnni, biccentettem neki.

- Szia.

Összeteszem a két kezemet, hogy nincs semmi bajom. két nap alatt két vámpírral találkoztam. Szerencsére csak két pánik rohamom volt, bár az mikor nincs, ha egy vámpír áll előttem. Jó, érdekükben legyen mondva mindkettő vegetáriánus volt ami jó pont, bár vámpír és vámpír, ergo én félek tőlük és nem szeretném ha sok közöm lenne hozzájuk. Ráadásul semmit sem tudok a farkasomról, és csak egyszer változtam át. Nem tudom mi miatt, talán a trauma miatt...
Az orvos nem mondott semmit, és anya se igyekezett beavatni. Nem ő a baleset óta üvegbúra alatt akart volna tartani, hogy ne legyen semmi gondom. Azt aláírom hogy félt és óv... de könyörgöm mindennek van határa. És az hogy magántanárt fogadott meg minden, az az én szememben eléggé határ átlépés volt. De... de nem vethetem a szemére, hiszen az egyetlen gyermek vagyok és hát szeret meg óv. Erre való a szülő, és a ki ezt nem teszi meg, az nem nevezheti magát szülőnek.
Sóhaj...
Őszintén fogalmam sincs, hogy hol vagyok, nem ismerem még ki magam. De azt tudom, hogy ez lesz nem sokára a kedvenc helyem, főleg ha nem lesz tömeg nyomor. Itt nincs más csak egy csomó szikla, szél a mélyben meg az óceán, vagy tenger... nekem egyre megy víz és víz, és ha nem vigyázok könnyen bele fulladhatok. bár a tenger parton azért más... ott nem megyek be annyira, de itt? Nem...
Közelebb merészkedek a szikla pereméhez és csak bámulok le a mélybe ahogy a hullámok a szikla fal alját csapkodják. Tisztára, mintha a tenger azon igyekezzen, hogy felérjen a tetejére...
Belefeledkeztem eléggé a gondolataimba, mi a szokásos témák körül forogtak: miért kell nekem mindig vámpírba futnom, miért vagyok bizalmatlan, nem csak a vérszívókkal, úgy általában... miért nem vagyok normális (bár ha farkasként mondhatok ilyet...) és az ehhez hasonló zagyvaságok. Na meg hogy nem ártana lakást, vagy valami ilyesmit találni, vagy nem is tudom... egyszerűen... áhh... kész elegem van.
Elfordultam a tengertől és az egyik sziklára ültem fel és onnan figyeltem a horizontot Most nem esett az eső, viszonylag kellemes nap volt. Egyike azoknak, mikor nem esik az eső. Nem mintha bánném, szeretem az esőt...
Megijedtem mikor lépteket hallottam és első gondolatom az volt, hogy egy vámpír közeleg és ez nem is lett volna annyira esélytelen, ha az én szerencsémet nézzük Akkor bármi előfordulhat... Bár akkor mindig én mentem, de most jött valaki. A levegőbe szimatolva, igen, mert szimatolni megtanultam, ha akartam, ha nem.. Nos a lényeg nem vámpír volt, hanem farkas. És ha jól sejtem nem valami kezdő... nálam kezdőbb senki sem lehet, vagy ha igen... akkor nem én vagyok a világ legszerencsétlenebb farkasa, ami jelen pillanatban nem boldogít...
A lány, mert hogy az volt... nem tűnt barátságosnak, első ránézésre... Látszott rajta hogy idevalósi.
- Szia - köszöntem vissza cincogva. Nem, azokat sem szeretem akikről ordít, hogy mindent tudnak. Vagy csak most nekem van minden bajom? Lehet... Na mindegy, remélem nem nyel le keresztben...