Twilight világ

Twilight szerepjátékos oldal
 
HomeCalendarFAQSearchMemberlistUsergroupsRegisterLog in

Share | 
 

 Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]

Go down 
AuthorMessage
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sun Nov 01, 2009 11:58 am

Egy újabb hét kezdete. A nyárnak már rég vége, szó sem lehetett a délig tartó henyélésről. Persze jó volt ez kis szünet, de megint kezdődtek a kemény iskolai napok. Leütöttem az órát az éjjeliszekrényemről, ami rögtön el is hallgatott. Fejemre húztam a takarót, nem akaródzott felkelni egy kicsit sem. De az édes életnek is végeszakad egyszer. Apám rontott be a szobába, hogy ideje kimászni az ágyból. Egy rántással elhúzta a függönyt, és a sötétség helyét átvette a világosság. Kint sütött a nap, mely ilyen őszi napon ritka esetek egyike volt. Az égen csak itt-ott kószáltak fehér felhők, a napsugarak pedig halványan munkába láttak. Azért még így is éreztem a nyitott ablakon keresztül a beáradó hideget.
Első utam, mint mindig a fürdőszobába vezetett. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd visszamentem a saját kis rendetlen birodalmamba, és a szekrényhez léptem. Előhalásztam egy sötétebb farmert, meg egy fehér pólót, és felvettem még egy barna pulcsit is. Cseppet sem fáztam, hála vérfarkas ösztöneimnek, de míg más még kabátot vesz fel, hogy nézett volna az ki, hogy egy szál vékony pólóban jelenek meg. Meg hát a többi farkas is. És jó eső ellen is, nem? Ebben a percben megcsörrent a telefonom. A fiúk ezek szerint már engem vártak. Gyorsan bedobtam a táskámba a könyveket, majd a konyhába siettem.
- Nesze kölyök - apa két nagy szendvicset dobott felém. Mindkettőt lazán elkaptam, majd azt is a táskámba mélyesztettem. Felhúztam a tornacsukám, vállamra kaptam a táskát. Köszöntem neki, majd kiléptem a házból. Ott állt Jared, Seth, Embry. Nem tudom, Jacob hol lehetett. Lógott volna?
- Szevasztok - mindegyikkel kezet fogtam, majd elindultam a suliban. A többiek elől haladtak, de megkértem Sethet hogy lassítsunk egy kicsit, mert ugye bár nekünk beszélni valónk volt.
- Még is ki volt az a lány? Ugye.. ugye.. szóval túlestél rajta? Mármint szóval megtörtént az imprint? - ezt sokkal hangosabban mondta a kelleténél, mire a többiek kitágult szemekkel meredtek ránk. Megráztam a fejem, és mikor a többiek megfordultak, nyakon vágtam - Áúú. De nem titkolhatod sokáig, a többiek úgy is rájönnek! Ha nem a tefejedből, az enyém.. - mérgesen meredtem rá, és elhallgatott.
- Ez még cseppet sem az. Nem tudom mi. Szörnyen idegesít, hogy magam sem tudom, de Seth.. te erről velem nem beszéltél, nem tudsz semmit semmiről. Nem történt meg az imprint - világosítottam fel a srácot, mire ő hevesen bólogatott, de persze nem tudta elfolytani a vigyorgást. Mégegyszer nyakon vágtam. Túlbuzgó kölyök. Megcsóváltam a fejem, majd tovább haladtam.

Beérve a suliba mentem is az első órára, ami fizika volt. Kicsit sem érdekelt. Majd szépen végigalszom az órát. Mivel ezen az órán általában Jake-kel ültem, és nem tudom, hol a fenébe lehetett, elfoglalhattam a padot. De beérve a terembe a padunknál egy lány ült. Rögtön felismertem. Ajkaim egy vonallá préselődtek, és nagy léptekkel haladtam felé.
- Ez a hely egyébként foglalt - morogtam, majd levágódtam az ablak felőli székbe. - De szerencséd van, mert a haverom nincs itt. Szóval kivételes alkalom - minden egyes szót kihangsúlyoztam, majd ledobtam a könyvem, és a füzetem az asztalra. Elnyúltam a székben, és kifelé bámultam. Egy kicsit sem érdekelt az óra, se a tanár.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sun Nov 01, 2009 12:44 pm



    El, se hiszem, hogy iskolába kell mennem. Mostanság, az is megerőltető, volt, hogy eljussak a háztól, az iskoláig. Akkora bűntudatom, volt Paulal kapcsolatba. Tudom ,hogy ez hülyeség, és , hogy ezt nem kellene, de nekem mégis az volt. Ez meg fog, őrjíteni. Már azon, is elgondolkodtam, hogy haza megyek. Mi értelme itt maradni? San Franciscoba, van mindenem, az anyám, a testvérem, néhány barátom. Teljesen felesleges volt, ez a kikapcsolódás. Itt nem tudok kikapcsolódni, csak még jobban megnehezítem az életem. Ideges ültem a fotelbe, a nappalibban. Csak ezen, tudtam gondolkozni, már párszor rá készültem, hogy elmesélem ezt a megoldást a nagyiéknak, de sose vitt rá a lélek.

    Reggel van, éreztem, hogy egy kicsit besüt a nap. Kiugrottam az ágyból, mert ezt a jelenséget ritkán lehet látni, erre felé. Örömömbe, lerohantam a lépcsőn, kirohantam az udvarra, és elkezdtem ugrálni. Hát, de aztán, hogy a szomszédok furcsán néztek rám, és a napot eltakart egy esőfelhő máris bementem. A reggelire, már várt rám, kedvetlenül, de elfogyasztottam. Felmentem a fürdőszobába, fogat mostam, és felöltöztem. Hajamat, sminkemet pedig megigazgattam.
    Huha, nem is említettem ,hogy most már La Pushba járok egy ideje, mert a nagyim összeveszett a forksi igazgatóval. Na az, a nap igazán élvezetes volt. Bár nekem ,tök mindegy, hova járok, értelme úgy sincs. 18 vagyok, és lassan jó volna eldönteni, merre tovább, de én csak a rajzoláshoz értek. Miután, láttam, hogy kevés időm van már, eldöntöttem, hogy elindulok. Adtam, egy puszit nagyinak, és elköszöntem tőlük.
    -Sziasztok, sietek haza ígérem. -mondtam.-Kellemes napot Lacy-mondta nagyi, csak ők hívnak így.
    A kocsim, hamar beindult, egyszerűen imádom. Szeretek, gyorsan vezetni, de mikor jeges az út, egy lépést se teszek vele, a balesetre emlékszek vissza. Belém szúrt egy égő fájdalom.

    Beértem az iskolába, lassan kiismertem itt magam, de az zavart, hogy én itt egy kicsit különc vagyok .' évben, két ismerkedés, ez fáj. Már beilleszkedtem Forksban, vagyis senki nem törődött velem. Persze, volt néhány vállalkozó, aki itt is örömmel jött oda hozzám. Főleg, a pasik, oh jajj. Egy kicsit, zavart, de nem akartam túlon túl bunkó lenne, vagyis még az elején. Az első, órám fizika volt. Beszéltem előtte a tanárokkal, hogy egyeztessünk. Leültem, egy színpatikus helyre, ami remélem már nem foglalt. Elővettem a könyvet, a füzetet. Elkezdtem firkálni, a füzek hátulját, de a vonalaknak semmi értelme nem volt. A tanár megérkezett, és még pár diák is ,aki nem a pontosság híve. Felkaptam, a fejem, és azonnal kikerekedett a szemem. Paul is köztük volt, vettem egy mély levegőt, hisz hogy is gondoltam volna, hogy elkerülöm. Pont itt, utálom nagyit, minek ekkora a szája. Leszegeztem a feje, de éreztem, hogy felém közeledik. végül, meg leül mellém, ez igen, az ő helye . Az istenit, már értem mért volt, ennyire színpatikus ez a hely.
    -Neked is szia. Oh, keresek egy másik helyet, a következő alkalomra. -mondtam, fél vállról. A haverja értem, mekkora szerencse, hogy mellé ülhetek. -Remélem ,azért 45 percet kibírsz mellettem.- jegyeztem meg, és kinyitottam a könyvet. Elkezdtem olvasni, de nem tudtam rá figyelni, egy pillanatra Paulra néztem, de egyből le is vettem a tekintetemet.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sun Nov 01, 2009 1:13 pm

A percek csiga lassúsággal teltek. Mintha minden egyes perc akár egy óra lenne. A tanár valami elektromos hülyeségről beszélt, amihez aztán tényleg nem volt kedvem. Le se tudtam venni a szemem a mellettem ülő lányról. Ennyit arról, hogy aludni fogok. Ó, azt hiszi, megrendít a szavaival? Karomat összefontam a mellkasomnál, és Jennyt néztem. Na persze úgy, hogy ezt még kicsit se vegye észre. Ám egyszer mégis találkozott a pillantásunk, de vissza is fordult. Úgy kell neki, hagy lássa a haragot a szememben. Ha már senki vagyok. Nem ezt mondta a múltkor? Ó, én tökéletesen emlékszem rá. Persze egy cseppet sem tudtam dühös lenni rá, úgy isten igazából nem ment, bármennyire is akartam, de azért jól tudtam a látszatot kelteni. Hiszen nem ezt csináltam életemben? De akkor is. Jobb lesz, ha távol marad tőlem. Vagy én tőle. Na szóval mindketten hagyjuk békén a másikat. Igen, ez lesz a legjobb. Hirtelen feltett egy kérdést a tanár, nekem intézve. Fogalmam sem volt, mit kérdezett, de egy parányit sem izgatott, csak megrántottam a vállamat, majd ismét kitekintettem az ablakon. Alig vártam, hogy vége legyen az órának.
- Egyébként.. mit keresel itt? - a padra könyököltem, és kissé felé fordultam. - Mármint.. a suliban? Eredetileg nem Forksba jártál? - a mocskos vérszívók közé. Na persze ezt már csak magamban folytattam. - Vagy direkt idegesíteni akarsz? Mert ha igen, nem érdekel. Kicsit sem. - szűrtam a fogaim között. Olyan rossz volt kimondani ezeket a szavakat, rosszul voltam tőlük, és ha tudná, hogy mennyire nem gondoltam komolyan...
Ó, francba, egy kicsitsem tudnátok megkönnyíteni a dolgomat? Céloztam a fentieknek, de biztos nem hallották meg. Egy kicsit sem kedvelnek, és ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Vagy csak én vagyok ilyen peches. Még nem elég, hogy vérfarkas vagyok, hogy a többiek látják a gondolataimat, most egy egyszerű tini problémával is meg kell küzdeni. Még itt is megnehezíti a dolgomat. Jah, és Seth az agyamra megy. Ha megtalálja az illetőt, már pedig mivel mind egy suliba járunk, nem lesz nehéz dolga, és biztosan szóba akar majd vele elegyedni, barátkozni próbál. Seth már csak ilyen. De kitekerem a nyakát. A másik dolog, amitől félek, hogy a többieknek kotyogja ki. Márpedig azt nem fogja túlélni, bármennyire bírtam a kölyköt.
Vártam, hogy csengessenek, és elhúzhassak a suli legtávolabbi sarkába, vagy a haverokhoz, hogy lecsillapodjak. Nem, nem voltam dühös, mérges, semmi, csak nem bírtam a közelségét. Mármint.. az illata isteni volt, és nem csak a parfümje, de most nem jöttünk valami jól ki. Már pedig a múltkor olyan jól alakultak a dolgok, de nem... persze, hogy nem ilyen egyszerű az egész. Ha már mesevilágban élek, minden legyen nehéz, és meseszerű. Klassz, mondhatom.
A kint focizókat figyeltem. De csatlakoztam volna hozzájuk én is. Még mindig jobb, mint fizikán ülni.
Annyira szerettem volna megkérdezni, hogy miután távoztam, mi történt. Mi van ha utánam jött? Nem, azt éreztem volna. De ha meglátott? Nem, az se lehet. Hogy biztosra menjek, meg kellett kérdeznem. Az én ronda írásommal elkezdtem írni egy cetlire.

Ugye, a múltkor... távol maradtál az erdőtől? Egyenest hazamentél?
Múltkor ugye, na szóval tudod, miután leléptem.. nem jöttél utánam? Hazamentél, gondolom.


Hülye vagyok, egy hatalmas nagy barom, de fúrdalt a kíváncsiság. Mi van, ha látott valamit? Ugyan, nem jött utánam. Biztosan hazament. Hiszen hallottam, ahogy felbőg a kocsi motorja. Még mielőtt elkezdett volna írni, bár azt se tudtam, hogy akar e válaszolni, visszahúztam a papírt, és össze akartam gyűrni, de ekkor Mrs. Flynne, a vén boszi kikapta a kezemből, de villám gyorsan, hogy szinte azt senki nem láttam, darabokra morzsoltam. Elégedetten vigyorogtam a tanárnőre. És mielőtt még bármiféle bűntetést tudott volna rám kiszabni, megszólalt a csengő, én pedig felkaptam a táskám, és a könyvem, kiviharzottam a teremből. Hallottam, ahogy utánam kiállt, de csak röhögni tudtam. Kint már ott állt Seth. Hátra pillantottam, hogy Jenny nem érkezett e még ki.
- Paul, áruld már el ki az a lány! Láttam, tökre csinos, meg minden, de.. - még egyszer hátrapillantottam, és ekkor ott állt Ő pár méterre tőlünk. Elkezdtem húzni Sethet, de nagyon nem akaródzott elindulnia.
- Seth, gyere már.. - vicsorogtam rá. Makacs, mint egy szamár.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sun Nov 01, 2009 1:48 pm



    Annyira lekezelő volt, hogy szinte sült róla, mekkora kín neki, hogy mellettem kell ülnie. Ez azért, túlzás. A fenébe is, mit képzel. Azt hiszi, most megbánt, vagy valami is. ÁÁ de hogy, legalább tudom milyen valójában is. Kedves na persze. Nem kapott meg, ezért ilyen. Hogy én, mennyire tudom utálni. Sőt átkozom a napot, hogy megismertem ,hogy megmentet, hogy megmentettem. Kár, hogy ennyire sekély.
    Na most, bizonyosul, be az, hogy haza megyek. Én nem bírom ezt a légkört, a végé mindenki megutál.
    Nagyi, ezt megjegyeztem neked. Mérgembe feltudtam, volna robbanni. Oh, na persze, csak azért, hogy őt idegesítsem. Hol él ez? A hátam közepére se kívántam, vagyis de, de ezt akkor se engedem neki.
    -Végül is semmi közöd hozzá. De megnyugtatlak, nem miattad jöttem ide. Jobb itt a felhozatal. - mondtam, egy mosollyal megspékelve. -mármint pasi téren, olyan cukik. -tört ki belőlem, csak hagy, forrjon benne a düh. - Egyébként a nagyi összeveszett, az igazgatóval, és végül ide kényszerültem. - savanyú képet vágtam, mert egyáltalán nem örültem neki.
    Az óra további, részében, nem szóltam hozzá. Nem érdekel, hogy mit gondol, eddig senki se értett meg,és cseppet se zavart. Azt hiszi, hogy majd ő fel tudd azzal, bosszantani, hogy nem ért meg. A tanára próbáltam figyelni, de éreztem a tekintetét rajtam. Vagy, lehetséges, hogy, képzelődik. Megesik ez. Rá néztem volna, de nem mertem, mert szikrázott a szeme a dühtől, és ez fájt. Ezért, a hajamat is , úgy helyeztem el, hogy függöny legyen köztünk.
    Láttam, hogy valami papírt toll elém, de gyorsan el is húzta. Aztán azt, hogy a tanár , ezt darabokra tépi. Mart, a kíváncsiság, hogy mit akart, és az, hogy ezt, mért nem mondta ki hangosan. Mondani akartam valamit, mi közbe, már alig vártam, hogy kimehessek innen.
    De ekkor, a csengő megszólalt. Paul, meg már a terembe se volt, szép ennyire taszítom. Keserűen fel nevettem, és összeszedtem a holmijaimat. Lassan, de biztosan, én is kijutottam a teremből.

    Láttam, hogy ott áll, pár métere tőlem, azt, hogy mindenki engem figyel. Paul, egy másik sráccal volt. Annyira dühíttet, hogy ennyire semmibe vesz, hogy láthatatlan vagyok számára. Tudom, hogy ezt, csak magamnak köszönhetem ,mert egy lehetetlen alak vagyok. Ott álltam, és nem tudtam mit csináljak. Ekkor valaki, hátulról meglökött. A fenébe elbambultam, egy srác volt, és jól nézett ki. Kedvesen rá mosolyogtam, és bocsánatot kértem, hogy az útba vagyok.
    -Oh bocsi, máris vigyázok innen. -mondtam, és máris távoztam onnan. Gyorsan mentem, hogy utolérjem Pault, mert most meg fog hallgatni, nem egy rongy baba vagyok, akivel úgy bán, ahogy akar. Meg, hát kíváncsi voltam ,mi áll a papíron, ami már cafatokban lelhető meg a kukában. Hamar utolértem, előttem ment. Vettem egy mély levegőt, és elé álltam. Nem érdekelve, hogy kik fogják hallani vagy sem. Egyébként is tartozik, egy szikla ugrással, vagy ha nem nélküle ugrok.
    -Na ide figyelj Paul, alapjáraton egy seggfej vagy, azon sajnos nem segíthetek. De nem bánhatsz velem, ahogy csak akarsz, ha bajod van mond meg itt és , most. De egész évben, nem fogom hallgatni a hülye beszólásaidat. Vagy elviselsz, vagy nem. Értve vagyok? -megpofoztam volna, de tanultam az előző esetekből. A kezemet, összekulcsoltam, szemeimet belefúrtam az övébe. Huha, szeretné folytatni a beszélgetést? Örömmel, én leégettem mindenki előtt magam, de neki , hogy fog beleférni a kis életébe. Annyira, de annyira mérges voltam, de közbe meg az volt, a bajom, hogy igazából nem is érdeklem. Csak, épp, egy pillanatra zavarodott meg, és most így akar lekoptatni. De határozottan kiállok, az igazamért, és most az volt, vagyis egy kicsit.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sun Nov 01, 2009 2:37 pm

Ó, hogy...
Mikor megszólalt, és amiket mondott. Még hogy itt jobb pasik vannak. Na persze nem rám célzott. Még jó, ott nyüzsögnek a szoborszerű piócák, azokat persze, hogy nem lehet helyesnek nevezni. És ráadásul bűzlenek. De akkor is.. ökölbe szorítottam a kezem, és az alsó ajkamba haraptam, de olyan erősen, hogy éreztem, ahogy a vér kiszivárog, de egy fél perc múlva el is múlt. Talán tényleg csak szórakozott velem, teljesen hülyére vett, és kiderül, hogy egy pasiimádó...
- Nos, ha jobbak itt a pasik,meg olyan.. "cukik", miért nem mész máris, és adod nekik oda magad? - vágtam vissza keményen. Jó, lehet ez picit, vagy éppen nagyon durva volt, és amint kiejtettem, meg is bántam, de .. még új volt nekem a helyzet. Eddig bárkivel beszéltem így, nem érdekelt, mit érez, de Jenny más volt, a francba is..
Mérgesen megráztam a fejem, és mikor elődrukkolt az igazsággal, csak halványan elmosolyodtam. Jó, bármennyire idegesít, jobban örültem, hogy itt van, biztonságban, mint a sok vérszívó között.

Emlékeztek, mikor azt mondtam, hogy lehullott az a bizonyos rideg maszk, amit mindig viseltem? Hát, most ismét rám került, de most a helyzet más volt. Ismét az a kemény, bunkó, egoista Paul voltam, aki Jennyfer megjelenése előtt. És amikor ő megjelent, ez az álarc lehullott, de csak a számára. Talán baromság volt a részemről, mégsem bántam meg egy percet sem. Talán csak azokat, amikor megbántottam Őt. Na jó, ilyen lehet sokat volt, de hát az őrületbe kerget, hogy a fenébe ne! És most előle kellett titkolnom a gondolataim, az érzéseim. Azt kellett álcáznom, hogy egy hangyányit sem érdekel, hogy magasról tojok az egészre, és megpróbáltam levegőnek nézni. Ó, ha tudná, hogy ez mennyire nehezemre esik. Tizenhét év alatt még sohasem erőlödtem ennyire, hogy a látszatot kelltsem egy olyan lánnyal szemben, akit megkedveltem.
Közben a többiek is megjelentek, és végre Seth is hajlandó volt elmenni onnan, de végig engem fürkészett, és már vártam, hogy mikor böki ki, amit akar. De hallgatott rám, és meg sem szólalt. Legalábbis másik témát hozott föl. De tudtam, mennyire nehezére esik, és azt is tudtam, hogy utál hazudni a többieknek. De megtette, és ez volt a lényeg. Csak el ne szólja magát.
Hirtelen előttem termett Jenny, és elkezdett nekem pattogni, és mindent a szememre hányt.Hallottam a többiek beszólását, és Jaredék értetlenkedését. Egyedül Seth volt, akinek tekintete ide-oda járt köztem és Jenny között, de azért Ő is vigyorgott a kicsi lány szövege miatt. Én persze dühöngtem. Nem amiatt, hogy a többiek mit fognak hozzá szólni, vagy nem is amiatt, hogy mindenki hallja, mert..mert.. mert egyszerűen dühöngtem. Nem kell mindenre épeszű magyarázat.
- Seggfej lennék? Ó, köszönöm a bókot, de ha már ott tartunk, hogy én seggfej vagyok, irányítsuk a reflektor-fényt feléd, és most jön az a rész, amikor te rólad van szó. Tudod mit? Nézz inkább kicsit magadba, és ha majd rá jöttél a te tulajdonságaidra, kíváncsian várom. - a következő részt kihagytam. Mármint, hogy hogyan is bánok vele. Azt nem mindenki előtt akartam megvitatni. - Nem én voltam, aki idejött, és a feje tetejére állított mindent! Nem is kértem, hogy hallgasd a beszólásaimat egész évben, mert kezdjük ott, hogy nem is akartam beszólongatni. Eddig is megvoltam nélküled, ezután is megleszek - szűrtam a fogaim között. Kicsit meg is remegtem.
- Hé, Paul.. nyugi - intettek le a többiek. Felnevettem azon, hogy azt hiszik, ez az egész baromság feltud annyira húzni, hogy átváltozzak.
- Minden rendben srácok - nyugtatgattam meg őket, majd visszafordultam felé. Becsengettek, és mindenki oszlani kezdett, aki legalábbis szemtanúja volt a kis szópárbajunknak. Jenny még mindig ott állt előttem. Seth a többieket is elküldte, majd nagy nehezen Ő is lelépett. - Tudod mit? Rohadtul elegem van abból, hogy neked semmi se jó! Ha kedves vagyok, az a baj, ha levegőnek nézlek, megint rosszat teszek. - nem akartam többet mondani, így is olyan szarul estek a saját szavaim, talán rosszabbul, mint neki, hiszen én tudtam az igazságot, vele ellentétben. Még egy valamit közölni akartam.
- Nekem jelentett valamit az a múltkori délután. - ki akartam magam javítani, helyesbíteni, hogy Ő maga jelentett valamit, de inkább nem tettem - Azt hittem, haladunk valahová, valamerre, de mint kiderült, te csak játszottad magad, és jót szórakoztál az egészen. - nem akartam órára menni. El akartam tűnni innen. Nem tudtam, utánam fog e jönni, vagy mit csinál, rajta múlik.
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Mon Nov 02, 2009 12:22 pm



    -Huha, érdemes volt ezért felkelni, hogy egy "szajhának" tituláljanak. -mondtam, egy mosollyal megfűzve, a hangom pedig könnyed volt, pedig bántott, amit mondott. Jól van, nem mondta, ki hogy, egy k.... vagyok. De miért nem mész máris, és adod nekik oda magad? mondata, arra volt, célzás. Nem is értem, mit idegesít. gondoljon amit, csak akar, nem érdekel. Azt hiszi bánthat szavaival, az élet, ennél sokkal nagyobb dolgot csinált, amiivel fájdalmat tudott okozni. Hogy, hihetem azt, hogy ő kedves, és más egyéb barátságos tulajdonsággal rendelkezik? Cöh, minden pasi egyforma, és ezen semmi se segít. Pedig Paul , mégis különlegesnek ígérkezett. De mért is siránkozok, csak azt kaptam amit megérdemlek, ha én nem vagyok kedves, akkor mások se. Ez az élet rendje.

    Az egyik mondata jutott eszembe, mi szerint megváltozik, ha velem van. Talán arra, gondolt, hogy másokkal bunkó, de velem kedves. Mivel is érdemelnék ki ezt? Kérdeztem magamtól, és közbe éreztem, hogy kezdek szét esni. A gondolatok, beáramlanak a fejembe, és elkezdenek nyüzsögni ott. Ezt az egészet, egy fejfájáshoz tudnám hasonlítani, csak még rosszabb. Azt hiszem, ezen a bogyók, se segítenek. Pedig milyen egyszerű lenne, pár altató, és újra mély kómába esnék, akkor legalább boldog voltam. Sőt akkor, az egyszer éreztem igazán szabadnak magam, olyan nyugodt voltam, és nem szenvedtem ennyit. Biztos tudja, az Isten mért teszi ezt, velem.
    Ott álltam, válaszra várva, arcom kemény volt. Szemeim, határozottságot sugallt, nem érdekelve, hogy a diákok pedig a közönségünk, Bár, úgyis mindenki ez, a felfuvalkodott hólyag mellé fog állni, és én leszek a szemét. Hát, mért is ne, utáljanak, érdekel is engem. Úgyse akartam, barátokat szerezni. Valaki, egy mentő övet, csak valahogy érjek haza, remélhetőleg nem annyira leépülve lelkileg. Bár ennél jobban nehézkes.
    Amiket mondott, naa akkor azt hiszem, hogy az a bizonyos cérna teljesen elszakadt. Mégis, hogy tudtam vele csókolózni, hogy engedhetem meg neki azt, a luxust, hogy a számba turkáljon. Jól van be kell vallani, eddigi legjobb csókjaim közé sorolhatom, de ez most nem számít. Most, ő arra gyúr, hogy az a szikra ami, lángra lobban tőle, szépen lassan kialudjon, mert közlöm, az fog történi. Na jó, ezt hallgassa.Nézzek magamba, látványosan lehajtottam a fejem, mintha csak kutatnék valami után. -Tudod, én minden nap szembesülök azzal, hogy egy selejt vagyok, sőt már mások is közölték, aki... tudod inkább, nem folytatom a saját magam elemzést, valahogy senkire se tartozik. -hát ez van, én tudom tényleg, hogy mi vagyok, és nem tagadom.
    Juj ez, kemény volt, tőled is. Szóval így állunk, hogy ennyire zavar a jelenlétem. Hát , jaj, de megpofoznám, de még egy törött kezet nem tudok elmagyarázni. Mérgesen fújtam ki a levegőt. Neki tudtam, volna menni valakinek, hogy lehet az, hogy mégse tudok rá haragudni, igazán, és hogy, tud ennyire fájni a szavai. Ez rémes, táplálok érzelmeket iránta.
    -Nos így állunk, tudod nekem se volt kedvem ide jönni, a francba is, még hogy itt ...- meglelem a boldogságot, és elfelejtem a balesetet. Soha, életem végéig kísérteni fog. - Ugye nem akarod, hogy megszámoljam, ma hányszor szóltál be, hé nem is volt, még egy kedves szavad ma. -felhúztam a szemöldökömet.

    Becsöngettek, és a tömeg oszlani kezdett, a haverja is, akik nyugtatták, Pault. Kis pisis, hol marad az óvónéni. A szavak amiket, mondott, amiket mondtam, az elég durvák voltak. Azt hiszem remekül lezárjuk a kapcsolatunkat.
    Tudom, hogy én csesszek el mindent, a viselkedésemmel. De tudja, hogy kivel kezdett ki. Mégis, én szórakoztam .Jelentet neki valamit is, hát nem sok ideig, mert most, csak azt mutatja mennyire utál. Mondjuk, így is nézhetjük. A kedves dologra, ne mondtam semmit, mert teljesen igaza volt, és ezt sose szokás kiemelni.
    -Jelentet valamit, eljutott az agyadig, azok a szavak amiket, hozzám vágtál? Én szórakoztam, mégis, ígértem én neked valamit? Nem tudsz , te semmit... -ezzel zártam le, de ekkor megint csak itt hagyott. Na nem, ezt még egyszer nem játssza el. Még egyszer elé álltam. -Na idefigyelj, engem senki nem hagyott még ott, mikor hozzá beszéltem, te már megtetted egyszer, de még egyszer nem. Teszek neked egy szívességet, ha már ennyire utálsz, elmegyek innen. A legközelebbi járattal, haza megyek San Franciscoba. Na remélem most, már örül a lelked. Viszlát, mellékesen nekem is jelentet valamit, de ... hagyjuk -mondtam, és elrohantam. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, annyira fájt, borzasztó volt, hogy megbántottam. Ezt az, egészet én okoztam. Csak a kocsimig akartam el érni, és elmenni innen. Hogy lehetek ,ennyire szerencsétlen. A lábam szaporán járt, éreztem, hogy zokogok. Nem megyek, be az órára, sőt azt hiszem, be se teszem ide többet a lábam. Anyám is jól, tette, hogy elment innen. Az érzelmek, meg kavarogtak bennem


Last edited by Jennifer Lacey Chabert on Tue Nov 03, 2009 11:16 am; edited 1 time in total
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Mon Nov 02, 2009 1:28 pm

Olyan mérges magamra, rá, erre az egész helyzetre. Igen, megvoltam ezelőtt nélküle, majdnem tökéletes életem volt, jól éreztem magam, éleveztem az életet. De hogy ezek után is megleszek nélküle, ez... ez már nem volt igaz. Lassan már levegőt is képtelen vagyok venni nélküle. Ha nincs a közelembe, és már totálisan elegem van az ebből. Megvoltam nélküle, megvoltam, hogy a haverjaimmal lógok, bulizgatunk, és a lányok körében is volt némi hírnevem, amit ki is használtam, ezek után már képtelen vagyok visszahangolódni a régi életemre. Nem megy. Nem, és nem. Már túl késő. Első pillanattól kezdve nem tudtam nem rá gondolni, és ezt sokszor meg is jegyezte valaki a falkatagok közül, vagy apám. Mármint, hogy valami baj van velem. De annak igazán örültem, hogy Sethen kívül egyelőre senki se figyelt fel a gondolataimra. Na tessék, Jenny miatt már előttük is titkolóznom kell. Hogy ez a csaj mennyire meg tudja kavarni a dolgokat. Képzeletben megcsóváltam a fejem.
Még mindig ott állt előttem, és mondta a szöveget, mondta, azt hittem, már a levegője is elfog fogyni, de hát okos kislány, és tudja, hogyan kell levegőt venni, szóval nem fejezte be. Olyan szívesen hagytam volna ott, de nem ment. Eddig magasról tojtam a lányok érzéseire, de mint már annyiszor említettem, ez a helyzet túl bonyolult volt ahhoz.
- Aki? Na, fejezd csak be a mondatod! - vágtam oda neki. Méghogy Ő selejt? Hogy gondolhat ilyet? Egyszerűen képtelen voltam felfogni, valaki hogy gondolhat ilyet magáról. Hiszen Ő volt a leg.. a leg.. legtökéletesebb lány a számomra. Mérges voltam magamra, iszonyat mérges, amikor ezt még csak gondolatban is ki mertem ejteni. De ami a legfrusztrálóbb az egészben, hogy tudtam, tényleg így van. De nem közöltem vele hangosan, már a könyökömön jött ki ez a vitázós helyzet. Egy cseppet sem volt ínyemre, de hát ez van. Csak nem értettem, miért ilyen.
Egyszer olyan tökéletesen megvagyunk, jól érezzük magunkat a másik mellett, én olyanná válok, aki eddig még senki előtt, képes vagyok érzelmeket kimutatni, kedves lenni, és amikor megérintem, még én magam is beleremegek. Aztán jön azzal, hogy ez így nem jó, hogy mennie kell, hogy.. nem hozzám való. Az istenit, hagy döntsem már én el, hogy ki való hozzám, és ki nem! De nem is ezen volt a hangsúly, már nem is tudom min volt. Nem értettem én már semmit.
- Hogy a francba legyek kedves, amikor olyanokat vágsz nekem, amitől égnek áll a hajam?! - mély sóhaj tört fel a mellkasomból, és nem érdekelt, hogy tovább beszélt, végre képes voltam ott hagyni.

De még mielőtt kiértem volna az épültből, elém vágódott, és megint belekezdett a szövegébe.
- Igen, képzeld jelentett valamit, bár kétlem, hogy ezt te tudod értékelni. Hát nem szórakoztál? Jaj, egyszer de jól érzed magad velem, megcsókolsz, azt suttogod, hogy te kellesz nekem, aztán meg színpadiasan benyögöd, hogy neked menned kell, jah és hogy nem vagy hozzám való. Hát tudod mit? Igazad van. Kicsit sem vagy hozzám való - hangom csengett a gúnytól, de nem volt ez más, csak hazugság, és rohadtul éreztem magam miatta. Képes lettem volna abban a percben térden állva könyörögni, bocsánatot kérni, de a józan eszem még parancsolt a szívemnek. -Nem, tényleg nem ígértél semmit, de én azt hittem, hogy ehhez nem is kell ígéretet tenni.
Ismét kikerültem, de most az ellenkező irányba mentem. Megtorpantam. Mi az, hogy elmegy? Nem teheti. Urrá lett rajtam a kétségbeesés. Ha elmenne.. én... én azt hiszem képes lennék utána menni gondolkodás nélkül.
Hallottam, ahogy elfut, és nem bírtam megállni, hogy ne menjek utána. Szavai ott csengtek a fülemben. Neki is jelentett valamit.

Még mielőtt a kocsijához érhetett volna, olyan gyorsan suhantam, hogy megállítsam. Döbbentem nézett rám. Meglepődött, hogy észre sem vette, ahogy megkerültem, és a kocsihoz értem. Egyik kezemet a zsebembe mélyesztettem, másikkal a tarkómhoz kaptam. Megfelelő - és nem nyálas szöveg után turkáltam az agyamban.
- Ó, szóval menekülni próbálsz... mi elől? Ne mond, hogy nekem akarsz jót! Én tudom, hogy mi a nekem való, hogy mi a jó. Félsz? Félsz bevallani, hogy neked is számítt az a csók valamit? Félsz attól... attól a gondolattól, hogy érzéseket táplálsz irántam? - tettem egy lépést felé, és kezem megindult az arca felé, de félúton észbe kaptam, és gyorsan visszahúztam. - Nem tudom, miért... miért vagy ilyen kemény, vagy miért próbálsz annak látszani.. - tökéletesen így voltam én is. Felhúztam egy maszkot, amit sokszor már képtelen voltam levenni, mintha csak rámragasztották volna. - ...de én szeretném tudni, szeretnék segíteni.. vagy.. elfelejteni. - ennyi volt. Elhalkultam, és a földre szegeztem a tekintetem. Ha ezek után is képes itthagyni, nem teszek többet. Én megpróbáltam.. (akaratom ellenére..)
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Tue Nov 03, 2009 12:51 pm



    Nem tudom, hogy fajult eddig a dolog, hogy veszekszünk, és olyanokat vágunk egymás fejéhez, ami fájdalmasak mint kettőknek, vagyis nekem biztos, hogy neki is, azt már nem tudom. Csak remélem, hogy nem csak bennem kavart ekkora port. Mert igen, feldúlt, az eddigi jege szívem lángra lobban, és újra érzéseknek adtam teret. Én, aki eddig jól tudta azt, játszani, hogy nem érez, és semmi nem érdekli. Most Paul, ezt hamar megváltoztatta. Utálnom kellene, érte, hogy ezt teszi velem, mert van elég gondom így is, nem hiányzik, ő púpnak a hátamra. Csak, mondtam, és mondtam, nem érdekelve semmi. Van egy rossz szokásom, mikor beindulok nehezen állít meg valaki is. Mikor egy szekér el szabadul , a lovak megbolondulnak, azokat se lehet egyhamar megállítani. Rossz volt, hogy ennyire fel tudtam dühíteni magam, azokon amit mondott, az, hogy így érez, és hogy most járattam le magam. Ezek után igazai is van, hogy elege van belőlem. Sose fog, senki megérteni. Fejezem be a mondatot, meg akar hallgatni egy kisregényt. Aki, utálatos, teljesen el van veszve, nem találja a kiutat, boldogtalan, . Aki inkább a pokolban nyugodna, mint sem, hogy a földi létet folytassa tovább. -Inkább nem- ennyivel le tudtam a dolgot, remélve, hogy nem firtatja tovább. Egyébként is meguntam a veszekedést, elegem van belőle. Háromszor találkoztunk eddig, de mindegyik veszekedésbe fuldoklott. Ez így, nem jó . Tenni kellene ellene valamit, de ez nem csak rajtam múlik. Ha nem félnék ennyire, a csalódástól, ha nem szenvedtem volna, már ennyit, akkor könnyebb lenne a természetem. Egyet tudok, már megint egy olyan dolgot fogok, lezárni az életembe, amire fáj, de egyben jó visszaemlékezni. Fáj, mert elcsesztem. Jó, mert egy kicsi időre boldognak is érezhettem magam. -Oh, mert te nem vágsz olyan dolgokat hozzám, ami megakadályozza, hogy kedves legyek. -morogtam neki oda.

    -Tudod, igazad van mindenben. Nem, vagyok hozzád való, és ha itt tartunk, akkor te se. Mindennek oka van, és annak is, hogy ilyen vagyok. Elkapott a hév, és egy kicsit, átléptem azokat a határokat,amiket magamnak szabtam. Mondanám, hogy megbántam, a csókot, de nem teszem. Amit élvezünk, azt sose bánjuk meg, azt hiszem. Nincs több hozzáfűzni valóm a témához- kifújtam a levegőt, és a szemeimet kezdtem el forgatni . Nem tudtam, hogy mi mást mondhatnék,tehetnék. Minek van értelme is, és mivel tudnám, nem annyira megbántani. Ezért, is választottam azt, hogy itt hagyok mindent. Elmegyek, így mindenkinek jobb lesz. Eddig, senki, se kedvelt meg. Nem hiszem ,hogy ezután megfognak. Azt hiszem, felírhatom a naptárba, hogy az egyik legrosszabb nap az életembe.

    Ott hagytam, és ezen már nem tudok változtatni, nem fogok utána rohangászni. Szerintem értelmesen, a tudatomra adta, hogy nem kíván a közelébe, Futottam, nem néztem a hátam mögé, mert itt akartam hagyni mindent. A következményektől féltem, attól, hogy Paul elég erős nyomott hagyott bennem. Eluralkodott bennem a pánik, a csalódás, a félelem, bánat, boldogság. Egyszerre ez túl sok érzelem. Nem gondoljátok. Próbáltam korlátozni, a könnyeimet, ami patakokba tudott volna folyni, ha utat engedek neki.
    Hamar kiértem a parkolóba, de mikor a kocsim elé értem, hamar meg is torpantam. Egy hamar, le tudtam fagyni, és csak a meglepetettség látszott az arcomon. Hogy kerül, ide Paul? Azt hittem, hogy csak egy kivezető út van a parkolóig. Ennyire nem figyeltem volna, hogy észrevétlenül megkerülhetett. De mégis mit akar? Nekem elég, volt bőven ez, a veszekedés, mért akar tovább kínozni?
    Amiket mondott, ahogy megfogalmazta, az volt az igazság. Sajnálatos módon, kiemelte a lényeget. Félek, rettegek újra valaki iránt táplálni is érzelmeket. Jól van, nem kertelek, már felesleges.
    -Tudod, igen rettegek újra valaki iránt is, valamit is táplálni. Megígértem magamnak, hogy soha többé nem teszem ki magamat annak a szörnyűségnek. A szeretet gyilkol. - hangom teli volt fájdalommal, de annyira jó volt, ezt kimondani. Megkönnyebbültem. Nem mertem ránézni, ezért csak a kocsi kerekét bámultam. Ő nekem akar segíteni, megveszett. Most nem értem, akit utálunk annak nem áll szándékunkba segíteni. ez, annyira abszurd. Értetlenül néztem rá. A homlokomat összeráncoltam. Valamire rá jöttem, Paul lenne nekem a gyógyír. Talán, ő az aki, tényleg tud segíteni, és ezt engednem kellene.
    -A holtakat nem tudok életre kelteni- ez kicsúszott, pedig nem volt szándékomba ezt elmesélni. -Sajnálom az előző jelenetet, és azt , hogy fejfájást okoztam neked, de egyet mondj meg nekem. Mi volt, a papíron amit a tanár összemorzsolt, amit hangosan nem mondtál ki? Hogy értél ilyen gyorsan ide?- nyögtem ki a problémám.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sat Nov 07, 2009 11:34 am

Kezeim ökölbe szorultak, ajkam pedig egy vonallá préselődött mérgemben. Illetve nem is ez a jó szó. Nem csak mérges voltam. Óh, ez a helyzet annál sokkal bonyolultabb volt. Ezer meg ezer érzés kavargott bennem, nem tudtam őket helyükre pakolni. Ide-oda cikáztak a fejemben, ezzel hatalmas fizikai fájdalmat okozva. Igen, ugyanis a fejem lüktetett, mintha szét akarna robbanni. De ezzel nem foglalkoztam annyira. Elég erős voltam ahhoz, hogy erre oda se figyeljek, de a szavai már nem hagytak nyugodni. Annyira az őrületbe tudott kergetni.
Nem fejezte be a mondatot, inkább lezárta egy egyszerű nemmel. Rendben. Én nem fogom erőltetni. Nem akar erről beszélni, nem kell. Talán neki is olyasmi történt a múltjában, amire nem szívesen gondol vissza.
Igaza volt, teljes mértékben igaza volt. Mindketten elcsesztük, mindketten olyanokat vágtunk egymás fejéhez, amit nem kellett volna. Már rég nem éreztem ilyet. Ilyen... fájdalmat, mintha csak megint elvesztettem volna valamit. Márpedig azzal, hogy felszáll a repülőre, és itthagy, az tökéletesn felért valaki elvesztésével. Nem sokat tudtam róla, még csak háromszor találkoztunk, mégis ennyi idő alatt fontossá vált.
- Igazad van. Olyanokat mondtam, amiket nem kellett volna, és tudnod kell, hogy kicsit sem gondoltam komolyan. Hülye voltam, téged idézve egy seggfej - ezen akaratlanul is elmosolyodtam - de... nem akarom, hogy elmenj - vallottam be az igazat. Nem bírtam tovább hazudni, olyanokat kiejteni, amiktől felfordult a gyomrom, émelyegtem, és bűntudatom lett.

- Jenny, kérlek! Ne akard helyettem megmondani, hogy mi a jó, és mi nem. Én tökéletesen tudom, hogy mi kell nekem. - és az itt áll előttem, de ezt egyelőre még nem tudtam kimondani. Szóval a csók neki is tetszett. Ez némileg felvidított, de az eredeti téma az most nem a csókról szólt. Már nem is tudom, min akadtunk fenn, és miért állunk most itt mindketten dühösen, és kétségbe esve. - Figyelj... én nem akarom, hogy elmenj. Hol maradna az izgalom? Unalmas lenne az élet egymás nélkül - felnevettem, de rögtön ezután el is hallgattam - Bocs.. Én csak azt szeretném ezzel mondani, hogy sajnálom, hogy olyan baromságokat mondtam, az csak dühkitörés volt. Hazudtam akkor is, amikor azt mondtam, hogy nem vagy hozzám való. De ha te most azt mondod, hogy komolyan gondoltad, és képes vagy a szemembe mondani, hogy nem érzel irántam semmit, és hogy tényleg nem akarsz látni, rendben van. Itt és mostt mond a szemembe, és utána tényleg minden tőlem telhetetőt megteszek, hogy ne zavarjam az életed. - Olyan érzéseket váltott ki belőlem ez a lány, amilyeneket még soha ezelőtt, vagy éppen csak nagyon régen. Képes voltam kedvesen, gyengéden viselkedni, és azon voltam (sokszor, tényleg!) , hogy ne bántsam meg, pedig ilyen érzéseim nem nagyon léteztek, de ha mégis, akkor nagyon mélyen. Most pedig mint egy bomba, betoppant az életembe, és mindent megváltoztatott.

Ott állt előttem, mint egy szobor, lefagyva, ajkai résnyire elnyíltak egymástól, ezzel is a döbbenet jeleit mutatva. Halványan elmosolyodtam. De amiket mondott, az meg éppen engem döbbentett meg, először szóhoz sem jutottam. Nem tudtam, mit válaszolhatnék rá. Tökéletesn tudtam, mit érez. Ezek szerint hozzám hasonlóan Ő is elvesztett valakit. Szerettem volna megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, és hogy a fájdalom egy idő elteltével csökkeni fog, de ezzel nem mndtam volna igazat. Hiszen nyolc éve elteltével is ugyanúgy érzek, mintha csak tegnap léptem volna be a házba, és pillantottam volna meg apát, ahogyan sír, majd közli velem a szörnyű hírt. Erre a gondolatra összeszorult a gyomrom, kezeimet ökölbe szorítottam, szemeimet lecsuktam. Még mindig túl élénken élt bennem az a nap.
Összeszedtem magam, Jennyre néztem.
- Tudom, mit érzel, tudom, milyen ha elvesztünk valakit, akit szeretünk, és ezt nem csak azért mondom, hogy vígasztaljalak. Én is átéltem.. - motyogtam földre szegezett tekintettel. Mindkettőnk elvesztett valakit, és ennek következtében húztuk fel a tökéletes álcát, ami végül már nem csak egy álca lett, nem csak a szerep kedvéért, olyanok lettünk. Legalábbis én.. érzelemmentes, kemény, rideg. Ezzé váltam. Most pedig jött ez a lány, és elkezdte olvasztani a jeget.

Mindig sikerül meglepetést okoznia a szavaival. De nem csak meglepetésként érnek, hanem arra kényszerítenek, hogy hazudjak. Mégis mit mondhatnék? Hogy értem ilyen gyorsan ide? Ó, ne aggódj, csupán hála a vérfarkas géneimnek, gyorsabb vagyok az átlag embereknél. És mi volt a papírra írva?
- A papírra..? - gyerünk Paul, hazudj! Megy az neked! Nem, most az egyszer nem tudtam semmi ésszerűt kitalálni. - Én csak.. azt akartam tudni, hogy miután elmentem, minden rendben volt? Mármint.. épségben hazaértél? - végülis erre voltam kíváncsi. Hogy nem e történt valami. Azt már nem tettem hozzá, hogy az erdőt vajon elkerülte e. Na megy hogy a farkasüvöltést hallotta-e. Bár igen, az meggondolatlan cselekedet volt a részemről. Hülye Paul!
- Hát könnyen ideértem, tudod, gyorsan futok - felnevettem, de a hangom még így is remegett kissé. Részben ez is igaz volt, de azért a valóságot lepleztem.
Miért érzem azt, hogy ezzel cseppet sem zártam le a témát?
Back to top Go down
View user profile
Jennifer Sonja Chabert
Ember
Ember
avatar

Posts : 50
Join date : 2009-10-27
Age : 24
Location : La Push

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sat Nov 07, 2009 12:48 pm



    Annyira jó lett volna, ha visszaforgathatnám a kereket, hisz annyi mindent megváltoztatnék az életembe. Most pedig ott tartok, hogy egy olyan pasira vágyok, akire nem kellene. Fura, az élet, a sors. Egyszer elvesz tőlem embereket, és egyszer meg meg add. Mintha csak szórakozna velem, és én lenék a kedvenc időtöltése. Egyszerűen egy célpontnak érzem magam.
    Paul nyakába ugranék, és azt kérném, hogy kezdjük elölről az egészet, talán nem követnék el ekkora hibákat. Jobban tudnám értékelni, azt hogy megmentet, mikor még nem is ismert, és aztán a házába is elvitt. Ezt, se köszöntem meg elégé. De most, ez nem is lényeg annyira.
    Figyeltem Pault, ahogy levezeti a feszültséget, mert hát felidegesítettem, és én magam is az voltam. Pedig nem is volt értelme. Már azt se tudom, hogy mi indította el ezt az egészet. Az, hogy idejöttem. Ez észerű magyarázat. Bár mikor meghallottam, hogy La Pushba fogok járni, elöntött a boldogság, és a remény, hogy Pault újra láthattam. Szemébe nézhetek, arca vonalait tanulmányozhatom. Rettentően hiányzott, és bűntudat is elkapott, ha csak rá gondoltam. Bűntudat a viselkedésem miatt kapott el.
    Paul megijesztett, vagyis amiket mondott. Le se tudja tagadni, hogy belém esett. És én se tudom tagadni, hogy kell nekem, megmozgatott bennem valamit. Saját magamnak nem tudok hazudni. Ezek szerint, hozzá való vagyok, és nem idegesíti az, hogy idejöttem. Elmosolyodtam, és szemem el pillanatra felragyogott.
    Megakadtam, nem tudom, hogy most mit kellene mondanom, hogy mi lenne ami most a helyén való lenne. Valami segítség után, kaparásztam.
    -Oh, ennek igazán örülök. Jó tudni, hogy fele se volt igaz, annak amit kiejtettél- na pont nem ez a helyes válasz. De összezavarodtam. Ki tudja, hogy most igazat mond. Pedig, ha ez az igazság, akkor nagyon szépen hangzik.

    - Na és mi kell neked, én?
    -szemeimet megforgattam, és rá se mertem nézni, de azért a szemöldököm felhúztam. Talán szégyelltem magam, és azt, hogy ilyen érzelmeket táplál irántam. Vagyis büszkének kellene lennem, hogy egy ilyen pasinak, pont én kelek. De úr isten, ki se mondta még, és én ezen agyalok, ez fáj. -Bolond. -mosolyodtam el. Értem, hát én csak szórakozásra való eszköz vagyok. Az igaz, hogy izgalmakba nincs hiányom mellette. Rettegés fogott el, mikor azt mondta, hogy félre áll, ha én úgy érzem. Próbáltam magamat összeszedni, és eldönteni, hogy itt hagyjam, vagy se. Annyira szerettem volna, azt mondani, hogy semmit nem érzek iránta, de ahhoz már túl késő. Talán még az első találkozásunk után, simán azt mondom, hogy nem akarom többet látni. De most már muszáj vele egy levegőt szívnom. Mióta megismertem, megváltoztam, néhány pillanatba tudtam a régi Jenny lenni.
    Előreléptem, és a szemébe néztem.
    -Próbálhatok hazudni, de azt hiszem az nem fog menni. - hangom néhol megtört, és szakaszosan beszéltem. Nyeltem egyet. -Nem, nem akarom azt, hogy eltávolodj tőlem. Igen, érzek valamit irántad, csak össze vagyok egy kicsit zavarodva. Veled minden más, melletted azt érzem, hogy van értelme élnem. Hogy kapok levegőt. Annyira sajnálom a viselkedésem. -lesütöttem a szememet.

    Ledöbbentem azon, hogy simán kimondtam, hogy elveszítettem fontos emberkéket. Ekkor elkapott a hiányérzet, és az, hogy nem tudok kimenni a sírhoz. Pedig Katy, és Felix megérdemelni. A kezemet keresztbe fogtam, és úgy próbáltam összetartani magam, mert ilyenkor, ha rájuk gondolok mérhetetlen fájdalom tör elő.
    A szemem tágra nyílt, mikor azt mondta, hogy tudja mit érzek. Mégis honnan tudná, de aztán kiderült, hogy ő is elveszített valakit. Megakartam ölelni, és azt mondani , hogy itt vagyok mellette. De, ezt csak gondolatba játszottam el. Azt hiszem, akkor nincs mit magyarázni neki, világosan látja a helyzetet. Egyrészt ennek örültem, mert így könnyeben megért, de közbe tudtam, hogy neki is át kellett élni azokat a borzalmakat, ami ez maga után vonz. Senkinek se nem kívánom ezt,m ég az ellenségemnek se.
    - Sajnálom. Legalább nem kell magyarázkodnom. - Elfordítottam a fejem, és az arcomat megtöröltem, mert benedvesedett. Megakartam tudni, hogy kit veszített el, és mi történt. Ekkor bevillant, hogy mikor náluk voltam, csak az apját emlegette, de sose a szüleit. Talán az anyukája? Összeszorult a gyomrom.

    A kérdésem meglepetést okozott számára. Tudom, hogy ez nem a jó kérdés volt jelen pillanatba. Azt hittem ,hogy valami nagyobb dolog, amit a papírra vetett , de ezek szerint nem. Mégis, itt állok előtte, akkor mi történt volna velem .Ez annyira, nem hangzik épp szerűen. Ezt kellett, ennyire titokba megkérdezni.
    -Oh, hát itt állok előtted, úgy hogy nem semmi. De mégis mi történhetett volna velem? De te hazaértél épségben, tudod az erdő veszélyes. -kérdeztem tőle kíváncsian. Annyira fura, mért érzem úgy hogy több van itt a hátérbe,. Mi folyik itt?
    -Ja a sok furcsaságod mellé elfér egy normális dolog. Gyorsan futsz, és észrevétlenül? - nem akartam ezt megkérdezni, de annyira ki kívánkozott. Lekéstem az órát, az már biztos. Szépen kezdek itt is. - Az óra elkezdődött, azt hiszem az igazgató nem fog örülni, ha kiderül, hogy lógunk. -jegyeztem meg.
Back to top Go down
View user profile
Paul
Vérfarkas
Vérfarkas
avatar

Posts : 29
Join date : 2009-10-29

PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   Sat Nov 14, 2009 12:25 pm

Túl sokat mondtam, túl érthetően. Feltártam előtte legféltettebben őrzött érzelmeim, és nem tudtam, hogy ez jó, vagy éppen rossz. Tudtára adtam, mennyire fontos nekem, és nem akarom, hogy elmenjen. Tagadhatatlanul beleestem az előttem álló lányba, az első pillanattól kezdve Ő lett a világom közepe. Utolért az a francos imprint engem is. Igaz, nem foghatok mindent az imprintre, ez csak... rátett néhány lapáttal, hozzám láncolódott. Vagy én hozzá? Eddig nem mertem bevallani, sőt, még csak nem is akartam elhinni, de már nem tudtam titkolni, egyszerűen képtelen voltam rá. A legfurcsább az egészben, hogy alig ismertem ezt a lányt, aki teljesen megváltoztatta az életemet, szó szerint a feje tetejére állította a saját kis birodalmamat.
Úgy érzem, már azzal is tökéletesen a tudtára adtam, hogy nem közömbös számomra, amikor nyíltan kimondtam, nem akarom, hogy elmenjen. Sőt, már azzal, hogy több időt fordítottam rá - mind elméletben, mind a valóságban - mint egyáltalán bárki másra. Képtelen voltam palástolni az érzelmeimet, már túl késő volt, hogy visszafordítsam. Egyáltalán... vissza akartam én fordítani?

Vad és túlnyomulós énem közelebb húzta volna magához, és legszívesebben megcsókolta volna, de Ő nem csak egy lány volt, hanem... annál sokkal fontosabb.
- Hát, őszintén most leginkább valami fincsi kajára vágyom.. - ugrattam. Ha most a szemébe mondtam volna, hogy igen, tökéletesen eltalálta, és nem is vágyom másra, talán egyszerűbb lett volna, de ilyen nyíltan azért nem tudtam beszélni, és ez a csöpögős szöveg az én számból nem tud elhangozni. Legalábbis esetleg gondolatban. De az más, azt nem hallja más rajtam kívül senki. Elvigyorodtam a bolond megjegyzésére. Nos, igen, lehet valóban az voltam. A komoly helyzetekben is képes vagyok viccelődni. Voilá, íme Paul.

Tényleg jól hallottam? Örömmel mondanám, hogy ismételje meg, de azzal szerintem csak rossz pontot szereznék, így hát inkább csak magamban ismételgettem a szavait, és emésztettem. Jól esett, hogy a fenébe ne esett volna jól, és legalább tudtam, hogy nem szándékozik melegebb éghajlatra küldeni, sőt... őt idézve, mellettem van értelme élnie.
Örültem annak, hogy nem kérdezősködik, mert nem tudom, mennyire lennék képes beszélni anyáról. Akárhányszor csak rá gondolok, mintha a seb újra felszakadna, és még nagyobb lyukat hagyna maga után, pedig annyi idő eltelt már. Sohase fog ez az érzés enyhülni? Megráztam a fejem, mintha így bármi jobb lenne, de semmi változás. Egy pillanatra lecsuktam a szemem, és mély levegőt vettem. De szerintem ebből Jenny nem sokat vett észre, hiszen tekintetem oldalra fordítottam, nem sokat láthatott.
- Gyere.. - elmosolyodtam, és kinyújtottam felé a kezemet, remélve, hogy elfogadja. - az igazgató miatt nem kell aggódnod, ha meghallja, hogy hiányzom az iskolából, csak félvállról veszi az egészet. Tudod, már hozzászokott. - felnevettem - És te mivel új vagy, úgyis elnézi neked. Peches esetben pedig valamilyen munkára fog - elvigyorodtam. Láttam, ahogy kicsit megrémül ennek hallatára, mire vigyorom még szélesebb lett. - Mivel a múltkor ígértem neked egy sétát, és azt is, hogy megtanítalak sziklát ugrani, azt hiszem, ennél jobb időt keresve se találnánk - magyaráztam neki, és nagyon reméltem, hogy benne lesz.

Közben elindultunk az iskola mentén, és azon gondolkodtam, mivel magyarázhatnám ki magam ezzel az erdős dologgal. Egyik kezemmel beletúrtam a hajamba, majd halkan sóhajtottam.
- Én minden nap ott járok el, tudod.. hamarabb hazaérek - nos, nem, ez cseppet sem volt igaz, mert pont hogy az ellenkező irányba mentem. De ugyan, mi árthatna nekem az erdőben? Egy kis mókus? Erre a gondolatra elvigyorodtam,de aztán eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül - Az erdőbe semmi veszélyes nincs rám nézve, ne aggódj - francba! Ezzel már megint sokat mondtam. Meg kellene tanulni visszafogni magam. Kissé mérgesen kifújtam a levegőt, majd előre tekintettem. - Igen, gyorsan futok, de hát.. mit vársz egy sráctól? - próbáltam viccel leplezni az egészet, nagyon reméltem, hogy sikerül, és leszállunk a témáról.
Back to top Go down
View user profile
Sponsored content




PostSubject: Re: Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]   

Back to top Go down
 
Give me a chance to miss you [Paul - Jenny <3]
Back to top 
Page 1 of 1

Permissions in this forum:You cannot reply to topics in this forum
Twilight világ :: .la push. :: .la push-i iskola. :: Tantermek-
Jump to: